Főrendiházi napló, 1861. I. kötet • 1861. ápril 6-1861. augusztus 22.

Ülésnapok - 1861-5

V. ülés 1861. június 17-én. 27 mikép a m. f. RR. midőn magas hivatásuknál fogva a monarchicus eszméknek, a dynastieus érzelmeknek, és a megifjodottan átalakult ős alkotmánynak erős gyámjai; akkor az alkotmányunk sánczain kivül készült, beolvasztó, reánk octroyrozni szándékolt constitutionalismusnak a hatalom irányában vajmi hajlékony boltozatjának ephemer pólczaiul soha nem fognak szolgálni; hogy tudják, és ha nem tudják, tanulják meg, mikép ugyanazon vér lüktet ereinkben, ugyanazon érzelmek dagasztják kebleinket, melyek az 1790-ben veszélyeztetve volt alkotmányunk mellett őseinket lelkesítek; hogy tudják, és ha nem tudják, tanulják meg, mikép midőn az alkotmány sértheteílenségének megvédéséről s az utódokra drága hagyományként való átszállításáról van szó, az eziránti törekvésben mellettünk bárkit, fölöttünk senkit sem ismerünk; — azért „áldjon vagy verjen sors keze'

1 következményeiben, —az egész nemzettel és az ország képviselőivel együtt érezve együtt határozunk. (Helyes.) Tisztelettel indítványozom azért, a velünk közlött felírásnak mind lényegében, mind szerkezetében változatlan elfogadását, ennek a felsőház részérőli elfogadtatása esetében a képviselőháznak hozzájárulásunkróli tudósítását, — fölkérendönek vélem egyszersmind a képviselőházat, hogy azon mód és ut iránt, melyen ezen felírás maga illető helyére juttathatik, — a két ház közötti törvényes és hagyományos viszonyokon nyugvó közösségnél fogva, bölcs és nagybecsű nézetét velünk közölni és e tekintetben is egyesitett hazafiúi erővel a közös czél elérhetését előmozdítani szíveskedjék. (Éljenzés.) Báró Wenkheim Béla békési főispán : Rendezett törvényes viszonyok, rendes normális állapotok közepette a trón- és a kir. megnyitó-beszédekre a Felséghez intézett válasz-feliratok, azoknak hódolat-, tisztelet- és bizalomteljes viszhangjai szoktak lenni. Hazánkban ily boldog, kielégitö viszonyokkal fájdalom nem dicsekedhetünk, sőt, ugy hiszem, mindenki sajnosán érzi azon a normális törvényen kivüli állapotot, melyböli kibontakozások feletti eszméletek és okoskodások mellett aggodalomteljes érzület fogja el minden honfi keblét, és igazi hazafiúi önmegtagadás igényeltetik, hogy el nem csüggedve, hazánk és nemzetünk jövőjét a sors vakeseményeire ne bízzuk. Nem kívánok a lefolyt 12 év gyászos eseményei recriminatiójába bocsátkozni, telve azok gyászos eseményekkel, mely időszak alatt alkotmányunk, nemzeti önállásunk megsemmisítése, a magyar fájnak felolvasztása, elenyésztetése a korlátlan hatalom emberei által, nemcsak hogy ki lön mondva, hanem mégis kisértve, és habár eme gyászos idők emlékei az elkeseredés könyes és véres betűivel vannak a nemzet szivébe és a történelembe feljegyezve, mégis a haza jövendője érdekében a feledékenység fekete fátyolát óhajtom reájuk borítani, egyiránt nyomasztók levén azok az összes hazára, mint károsak az uralkodóházra nézve, miután általok azon úgyis már annyira megtágult gyenge kötelékek a nemzet és fejedelem között majd csaknem végképen szétszaggattatnak. Ls ezt tartom calamitásnak, szerencsétlenségnek épen ezen válságos perczben, a midőn eldarabolt országunk egységének, ősalkotnányunk visszaállítása forog kérdésben, melyet egy tiszteletben álló fejedelem, törvényes magyar király nélkül magamnak nem formulázhatok, nem képzelhetek, és melynek állandóságában csak akkor bizhatnám, ha a felség ismét elfoglalhatja a tért, és az uralkodást a nemzet szivében, és az ismét annyi bizalommal viseltetnék kormánya iránt,a mennyi ragaszkodással érzi magát személyéhez lekötelezve. A Felség maga elismeri, hogy a lefolyt évek emlékei aggasztják a kedélyeket, és miként a nemzet lovagias közreműködésétől várja a kiegyenlítést; és magam is ugy tudom, hogy ezen nemes érzelmek a nemzet történeti tulajdona volt a régi időkben, még ellenei irányában is, és áldásthozó sajátja a hazára nézve, mert azt tartom, hogy akkor érezte magát a nemzet boldognak, hatalmasnak, erősnek, a bel- és külviszonyok irányában, a midőn büszke öntudattál koszorúzott költőnk szavaival szólva, elmondhatta, hogy : „a legelső magyar ember a király" és ezen érzelmeket az apa a fiu vérébe, szivébe becsepegtethette; hogy ez jelenleg nincs igy, és a történtek után nem is lehet, nincs tagadás benne, hogy a dynasticomonarchicus érzelmek a nemzet szivében igen megtágultak, az is bizonyos, és ezért, ha van eset, mely miatt a Felség személye mellett levő kormányférfiakat szigorú feleletre lehetett volna vonni, ugy bizonyára azon eset az, a midőn a legsúlyosabb körülmények között a trónra lépett fiatal fejedelemnek nehéz és kétes állását felhasználva, az ő nevében és firmája alatt, könnyelműen és megnem gondolva, egy nemzet történeti jogait, ezer éves múltját, törvényeit, alkotmányát lábaival taposva, egy oly rendszer életbeléptetését eszközölték, mely által egyrészt a birodalmat a végveszély és felbomlás szélére állították, a hazát gyászba borítva, másrészt az uralkodóház iránti kegyeletet a nemzet szivéből kiirtani törekedtek. (Ugy van!) Ugylátszik, hogy mindinkább bebizonyul azon állítás valódisága, miként a korlátlan határnélküli hatalomban van némi esztelenség,' mely az emberek fejét szédelgössé, s van némi őrültség, mely őket igazságtalanokká, kegyetlenekké teszi. Megbocsáthatom nekik, hogy ezáltal a kormányzásra magukat képtelenekké tanúsították, miután teljhatalommal birván, egy oly intézkedést sem valának képesek életbeléptetni, mely a nemzet bármily rétegeiben gyökeret vert volna; megbocsáthatom, hogy egy oly rendszert állítottak fel, melynek önmaga absurditása által összeroskadnia és maga semmiségében összedűlnie kellett, de nem - hogy a dolgok valódi állását, az ország lakosainak egész a kétségbeesésig elkeseredettségét, elszegényedését, eltitkolván, álnok hamisított jelentések által, Ő Felségét azzal ámitgatták, hogy némely egyesek kivételével, reájok fogván, miként csak kiváltságaikat vagy hivatalos állásukat fájlalják, az ország a megváltozott állapotokba