Főrendiházi napló, 1861. I. kötet • 1861. ápril 6-1861. augusztus 22.

Ülésnapok - 1861-8

VIII, ülés. 1861. június 20-án. 137 ségeit leküzdeni, de a többi tartományokkali szükséges kiegyenlítésben is erélyesen segíteni fogja. Hogy Magyarországgal egyenlítse ki mielőtt bajait, ezt tanácsolják minden európai rokonérzelmü kormányok. Csak O Felségének alkotmányos akarata bonyolíthatja ki Ausztriát nehéz viszonyaiból, és ha „viribus unitis" jelszavához dicső előde Il-ik Leopold jelszavát kapcsolja és követi : „Opes regum corda subditorum." (Élénk helyeslés.) Tomcsányi József, csongrádi főispán : A midőn a m. főrendeknél először van szerencsém szólani, alig birok szabdulni azon sejtelemtől, miszerint ezen első felszólalás egyszersmind hattyúénekem is leend. Mert nem szenved kétséget; hogy hazánk történelmi fejlődésének egyik leghatározóbb pillanatában állunk. (Ugy van.) A jelen országgyűlés teendői roppantak. Nemcsak Magyarország, hanem az örökös tartományok népei is a jelen országgyűléstől várják közjogi kérdéseiknek megoldását, — sőt Európa is figyelemmel kiséri lépteinket, — mert a magyar kérdés döntő befolyást fog gyakorolni arra nézve, hogy az európai súly egyen fenntartására hivatott öt nagy hatalmasság egyike, mennyire lessz képesítve ezentúl hivatásának megfelelni? Azonfelül a társországok viszonya, — a nemzetiségi kérdések, — a 12 év alatt fenekestől felforgatott magánjogi viszonyok helyreállítása, s a közigazgatás körében naponkint felmerülő zaklatások bizonytalanságátóli szabadulás, — mind olyan praegnans és nagy horderejű kérdések, — melyeket egyik napról a másikra továbbitanunk nem szabad, s melyek az egyes polgárok kebelében nemcsak reményeket, nemcsak vágyakat, hanem valóságos követeléseket, — még pedig az igazság és szenvedélyesség mindeB fegyverével támogatott követeléseket támasztottak. S mindezeken felül áll a kibékülés nagy müve, s a minden oldalról megingatott bizalom helyreállítása, melyek nélkül nézetem szerint a fermtebb emiitett kérdéseket megoldanunk nem lehet. Ezek folytán, habár én is hivatást érzek nem ugyan tehetségemben, hanem jóakaratomban e fontos tárgyhoz terjedékenyebben szólani, — elállók attól, mert illyen körülmények között a haza perczei drágák, s most sem tudhatom, hány szorgalmas honpolgár véres verejtékének gyümölcse fog elhárácsoltatni csak azon néhány perez alatt, melyet sz általam mondandók vennének igénybe. Mindenekelőtt tehát követem a bölcsebbek tanácsát, a felejtem, vagy is inkább felejteni igyekszem a multat, mert mint egyik jeles német iró mondja, az ember mindent képes megtanulni, de abból, mit egyszer tud, csak egy jottát is elfelejteni nem áll hatalmában, — de hát legalább igyekszem azt tenni, s a multakra fátyolt vonni, — hiszen fátyol alatt lakik gyakran a legsajgóbb fájdalom. (Tetszés.) De más oldalról meg kell jegyeznem, hogy én jelenben sem találok nagy vigasztalást. Ugyanis m. főrendek előttem tisztán áll, hogy rni még most is az 1 848-ban megkezdett forradalom közepette állunk; mert fogalmam szerint a forradalom a törvényeknek fegyveres kézzeli megtámadása, s a fegyvereknek a törvények feletti uralma, — Már pedig ki merné azt állítani, hogy a mióta 1848-ik évben néhai b. Jellasisch, horvátországi bán a lázadás zászlóját kitűzvén, fegyveres kézzel törvényeinket mégtámadla, — legsarkalatosabb törvényeink, csak egy órára is érvényre juthattak volna? sőt mióta az october 20-ki diploma fmely Magyarországra nézve még mindig inkább probléma) és a febr. 26-ki ugy nevezett alaptörvény (melynek reánk nézve alapja nincs) megjelentek, ezen forradalmi helyzethez, még anarchia is csatlakozott. — Most anarchia keletkezik ott mindenütt, hol az egyik testület kezébe adatik a kormányzás erő és hatalom nélkül, s hogy ezen anarchia hazánkban már valósággal létezik is, mutatja azon egyszerű körülmény ; hogy míg én mint Csongrádmegye főispánja itt a haza sziue előtt állásomhoz és hivatásomhoz képest, a békés polgárok személyét és vagyonát biztosító sarkalatos törvények életbeléptetését szorgalmazom, otthon Csongrádmegyében kormányzásomra bízott polgártársaim a tatárjárásra emlékeztető sarezolásokkal kinoztatnak, adóbehajtás ürügye alatt. — Ürügye alatt mondom, mert ezen eljárásnál az adóbehajtás nem czél, hanem ürügy, czél a honfiak általánossá vált akaratának, störvényeinkhezi ragaszkodásnak megtörése, mind ezek ellen, Fehérmegye főispánja példájára ünnepélyes óvásnál egyebet nem tehetek. S mindezek történnek azon bécsi államminiszter rendelete folytán, kiben a lajtántxili szomszédaink az alkotmányos elvek személyesitőjét tisztelik. (Tetszés.) Nekünk magyaroknak az alkotmányos elvekről más fogalmaitik vannak. — Én az alkotmányos elveket azon föliratban találom lerakva, melyet a képviselőház hozzánk átküldött, — ón tehát abban megnyugszom, — megnyugszom abban ugy, mint az országgyűlés ultimátumában, mely minden alkut kizár, melytől eltérnünk nem szabad, s melytől én részemről, si fractus illabatur orbis eltérni nem fogok. Jól tudom, hogy mielőtt e tárgyban a fejedelem határozna, még ezen felirat bonczoltatni fog azon osztrák államférfiak által, kik a magyar nemzet és fejedelme közé tolakodva bitor kézzel megragadták a hatalmat, mely által a kiegyezkedóst lehetlenné vagy legalább nehézzé tenni igyekeznek. Meg fog rostáltatni azon államférfiak által, kik nagyszerű szerencsejátékba bocsátkoznak ügyünk s a fejedelmi ház rovására, s vakmerő kézzel vetnek koczkát azon birodalom népei fölött, mely gondviselésük alá bízatott, s kik minden áron ügyekeznek közöttünk, s az örökös tartományok között az élethalálra menő természetelleni harezot előidézni, — természetelleninek mondom, mert e harcz után a győző a győztessel alkalmasint egy sírba fog temetkezni, és élethalálra menőnek mondom azért,mertaharcz indító oka mindakét részről az önfenntartás ösztöne. A különbség közöttünk csak az, hogy mi önfenntartásunkkal őket is föl akarjuk tartani, mig Sí Főrendi napló. ou