Főrendiházi napló, 1861. I. kötet • 1861. ápril 6-1861. augusztus 22.

Ülésnapok - 1861-8

VHI. ülés. 1861. június 20-án. 119 hanem annak helyes alkalmazását is pártolni, ellenkezőleg pedig ellenezni és kárhoztatni, mindazt a mi ezen elvet, azon szomorú emlékű 12 évek korszaka alatt megsebzetté, vagy megsemmisítette. Mert valójában azon szerencsétlen rendszer alkotói és életbeléptétől, figyelmöket az experimentationális theoriákra és mindenre másra inkább kiterjesztették, mint arra, a mire épen a trón,-és egy monarchicus országnak szilárdítása és biztosítása tekintetéből figyelniük kelletett volna, t. i. a legitimitásra, mely nézetem szerint minden forradalomnak legbiztosabb antidotuma. És váljon hogy is respectálhatta volna azon szerencsétlen rendszer a legitimitás elvét, miután az, az országnak sarkalatos és számos fejedelmi hitlevelekkel megerősített törvényeit, törvér^es szokásait ünnepélyes pactum conventumait, bilaterális szerződéseit és százados közjogi viszonyait szétrombolta, feldúlta és fenekestöl felforgatta, továbbá egész törvénykezési rendszerét, mely a nép geniusába, természetébe százados mély gyökeret vert, és — a mi legfőbb — legdrágább kincsét, nemzetiségét, melyhez az országot oly sok spártai hösemlék köti, önkényesen és egy tollvonással eltörölte, és pedig oly példátlan könnyelműséggel oly pongyola non chalance-al, melyhez hasonló példát a világ történetében hasztalan keresünk, (ügy van!) Es mi volt ezen könnyelmű eljárásnak főindoka? Egyedül azon, minden józan kiszámítást kizáró balfelfogás és elbizottság, hogy egy fegyveres erővel visszanyert országba tabula rasát kell behozni; és ennek következtében avatlan kezekkel kiirtattak azon százados ősi törzsökök, melyeknek 'erebélyes lombjai alatt Magyarország népei nyolcz századokon keresztül élvezték alkotmányos rendszerüknek áldásteljes gyümölcseit ki kellett irtani azon ős törzsököket, melyek a felzúdult indulatok szélvészeinek, jöttek legyen azok alulról vagy fölülről, nyolcz századokon keresztül megtörhetlen erővel, diadalmasan daczoltak. (Tetszés.) És váljon mit plántáltak helyükbe? Oly törpe növényeket, melyeknek sem a nemzet természete, sem politikai éghajlata táperőt nem adhatott, és melyek épen oly törpék és gyümölcstelenek maradtak, mint a milyen törpék cs kérgesek valának, midőn hozzánk elég ildomtalanul átplántáltattak. Ha az ilyen tabula rasa alulról organizáltatik, magában következik, hogy ezen veszélyes műtéteinek döhöngö árja mindazt, ami fölfelé legitim, feneketlen örvényébe sodorja, s azt veszélylyel és enyészettel fenyegeti. De kérdem, mit tesz ily tabula rasa-féle műtétei, ha az felülről és pedig a legitimitás elvének számkivetésével organizáltatik? Ugyanazt, mert korlátlan árja mindent a mi viszont fölfelé legitim elsodor, mindenen a mi útjában áll, kíméletlenül keresztültör, törvényt, törvényes szokást, százados kötéseket ünnepélyes és fejedelmi hitlevelekkel megerősített pactumokat lerombol, megsemmisít; hogy pedig mind ezen drasticus műtéteiéit annál biztosabban végrehajthassa, kész mindenféle jött-ment elemeket, legyenek azok honosak vagy nem, arravalók vagy nem, ha szolgalatjukat felajánlják, combinatiójukba fölvenni, valamint azt Torna vármegye érdemes főispánja tegnapi remek beszédében, remek ékesszólással bővebben és alaposan ecsetelte, és a mire bővebben kiterjeszkedni most már felesleges; kész a legitimitásnak gránit oszlop út, melyek a trónnak és a monarchicus országnak legbiztosabb talpkövei, ledönteni — és azok helyébe egy oly democratico-bureaucratico absolut rendszert felállítani, mely valamint egyrészről még sehol széles e világon meghonosulni nem tudott és meghonosuíni soha sem is fog, a trónt pedig erejében, tekintélyében megzsibbasztja, megfogyasztja, — és az államkincstárt utolsó fillérig kimeríti, és igazsága volt gr. Erdödy Sándor tisztelt barátomnak, midőn beszédében felemlitó, hogy az osztrák megroncsolt íinancziákban Magyarország az „in hoc signo vinces"-t, az osztrák birodalom pedig azokban a „mementó mori"-t fogja feltalálni. (Élénk tetszés.) De kérdem, váljon az ily rendszer, mely a nemzet legjogosabb követeléseit, csak az „Unberechtigte Präsentationen"-féle rovatába, és pedig a legitimitás gúnyjára registrálja, képes-e a legitimitással frigyet kötni, és azzal csak némi entente cordiale-ba lépni? Nem, soha sem, mert a tabula rasa csak a legitimitás romjaira szokta müvét építeni. Kérdem tehát: mi lehet az ily tabula rasa előidézőinek valódi czélja? Nem más, mint a mit a a világtörténet tanúsít, és a jelenkor is bizonyít: személyes érdeköknek és dicsvágyuknak előmozdítása, és mivel a legitimitás ellenei ritkán dicsekedhetnek multjoknak traditióival, végső czéljuk csak az oly annyira divatossá vált parvenue-féle szerepelési vágy lehet minden áron. Ennek kielégitése után pedig, az „aprés mois le deluge

u-féle nemtelen vigasztalás. Mert lehetetlen, hogy az ily elvekkel saaturált státus- vagy kormányférfiu ne tudja azt, hogy egy ily fölülről önkényesen organizált tabula rasa és az abból keletkező conflagrationális politica tartós legyen, mivel ezt csak a költséges és az ország kincstárát végképen kimerítő és a trónt erejében elvégre megfogyasztó szuronyok s az egykori franczia conventnek azon kérdésére „par quelle droit? par le droit du eanon" adott felelet tarthatják fel, és pedig akkor is csak egy időre, mert a történelem tanúsítja, hogy a mily fokozatban fogyott a szuronyoknak száma, ereje vagy fegyelme, ép oly progressioban feljogosítva érezték magukat a leigazottak és a tabula rasa által kiirtatni szándékolt népek az önkényesen feltolt absolut rendszernek igáját nyakukról lerázni, és pedig anélkül és véleményem szerint ebben rejlik a legna gyobb veszély, hogy lelkiismeretök a forradalom vádjától és következményeitől visszarettent volna, sőt ha az ily nép győzött, a történet lapjaiban örök dicső nevet remélt magának kivivni, ha pedig bukott jutalmának hervadhatlan koszorújával remélte halántékait körülövezhetni. 30*