Főrendiházi napló, 1861. I. kötet • 1861. ápril 6-1861. augusztus 22.

Ülésnapok - 1861-7

-96 VII. ülés 1861. juniua 19-én. akarat nélküli vakengedelmességü gépekre tegyen szert. Eljárt ugyan a Schulinspector szorgalmatosan, és nyugtatványoztatta magát, hogy itt megjelent s ennyi napokat mulatott, hogy felvehesse a napidíjakat, de eljárásának nyomán az üdvös eredményt nagyitó üvegen sem lehete megtalálni, s ha egyik vagy másik egyház- s iskola-kormányzó bátorkodott kétségét kifejezni, az állam-kormány komoly és jó szándéka felett, a Schulinspector Reiseberichtje nyomán, azonnal megdördültek Bécsben nem ugyan a Iupiter, hanem a Thun Leo mennykövei, azt mondván, hogy nem a kormány, hanem a lelkészek, s egyház-kormány elöljárói okai az iskola hátramaradásának, s ha németül nem tanítottak a magyar népiskolában, még a keresztény jellemet is megtagadta tőle, pedig az elöljáróság csak azt az egyet kérte, hogy igéretök szerint nyújtsanak segédkezet a gyermekek iskoláztatásában. Végre, miként járt el az absolut kormány a nevelés és oktatás szent ügyében, eléggé jellemzi az, miként az egész birodalomban, rendes jogtanszék alig volt, mert a hol csak szerét tehette, a jogtanszékeket megszüntette, hogy ne legyen a növendékeknek fogalmuk a jogról a különben sem létezőről; de hol megmaradtak a jogtanszékek, ott sem birták a jogot rendszerben tanítani, mert a paragraphusok szerint ki is birta volna megtanulni — mind oly bajok a fent elösoraltak,melyek valóban országos orvoslást érdemelnek. Még igen sok érdekes visszaéléseket sorolhatnék elő a nevelés és oktatás ügyében, de nem akarom méltóságtok becses türelmét fárasztani; annyit azonban ki kell jelentenem : miként mélyen égető fájdalom dúlja keblemet, hogy a hon atyái mindeddig kellő figyelmet az oktatás és nevelés szent ügyére nem fordítottak, vannak ugyan törvénykönyveinkben itt-ott elszórva némi intézkedések téve az iskolákról, de az ügy nagyságáhaz és fontosságához mérve kellő országos gondoskodás még soha sem tétetett. Az egyes családban rendesen a felnőtt gyermek legelőször is atyján boszulandja meg az elmulasztott nevelést; vigyázzunk, nehogy ez nemzetünkkel is igy történjék, és én is igen kérem méltóságtokat, ragadjanak meg ezentúl minden alkalmat, hogy az oktatás és nevelés szent ügyét az egész hon érdekében a törvényhozás első teendői közé sorolják, s a müveit Porosz és Sclrweitz példáját kövessük, hogy az egész országban munkás, becsületes, vallásos érzelmű jó polgárok s valódi hazafiak neveltessenek, mert csak a szellemi nevelés gátolhatja meg a naponkint terjedő erkölcsi romlottságot, melynek ez önző kor különben is sok tápanyagot nyújt. Legyenek méltóságtok, mint a haza főrendéi, — valóban az iskolák fő felügyelői; magas és erélyes partfogásukba ajánlom az iskola ós a nevelés szent ügyét. (Zajos tetszés, éljenzések.) Lonovics József, érsek és választott scardonai püspök: Az eddigi szónoklatok szerint a fennforgó kérdésre nézve nem lévén köztünk semmi véleménykülönbség, egyszerűen abbeli kivánatomat nyilvánítom, miszerint az országgyűlést megnyitott királyi biztosi beszéd következtében Ö cs: kir. apóst. Felségéhez felírás intéztessék. Kívánom pedig ezt egyéb okokon kivül főleg azért, hogy avval kezdessék meg valahára a királyi Felség s a törvényhozó-testület között az oly igen szükséges értekezés mindazon föfontosságu kérdésekre nézve, melyeknek szerencsés megoldása a nemzet nyugalmát, önállását s jólétét feltételezi. Mindez attól függ, hogy a nemzet egyrészről jelennen határozattan ragaszkodjék az 1848-ki törvényekhez anélkül, hogy azokat tökéleteseknek s javithatlanoknak higyje; másrészről pedig a kölcsönös alku s egyezkedés, vagyis a törvényhozás utján kész legyen azokból annak idején feladni mindazt, a mi azokban ideiglenes, czélszerütlen, többé fel nem tartható. A nemzetnek a múltból eredt, s a jelent és a jövőt illető kivánatai s követelései számosabbak, mintsem hogy azokat egy, bármily terjedelmes felírás keretébe lehetne szorítani. Azonban az országgyűlési szabad szó magában szintén felirás vagy szózat, mely a nemzet érzelmeit hirdeti, magyarázza és indokolja ugy felfelé mint lefelé, szózat, mely ott fenn majd kérőleg, majd-követelőleg hangzik; itt alant pedig a népnél oktat, nyugtat, lelkesít. Az országgyűlési tanácsterem szinte küzdtér, melyen a törvényhozók az emberiség legszentebb érdekeiért vivnak, egy oly szellemi harczmezö, a melyen küzdő fiait a nemzet bizonyos tekintetben emlékeztetheti ama szavakra, melylyekkel a spártai anya a csatába menő gyermekének a paizst kézbesítette : „Fiam, úgymond, ezzel vagy ezen térj vissza." (Tetszés.) Szerénytelenség volna, de távol is van tőlem, hogy nyilatkozatomnak legkisebb súlyt is tulajdonítsak ; azonban kötelességemérzetében más nálam hatály osb szónoklatu s avatottabb férfiak mellett én is felszólalok annak kijelentése végett, hogy én egyrészről ugyan tartózkodva panaszinknak tovább fűzésétől, a nemzet legközelebbi múltjára fátyolt kívánok vetni, de másrészről jelen állásunk minden erősségét s jövőnk minden biztosítását most csak az 1848-ki törvényekben találom, ugy, mint melyekre a 20 octo. béri diplomában maga Ö Felsége is hivatkozik, s melyek nélkül nincs semmi básisunk. Látható ugyan azok némely czikkelyein a kor, melyben születtek, s a sietség, melylyel készültek : azonban a bennök kimondott nagy elveknél fogva ugy tekinthetni azokat, mint a nemzet minden osztályainak arany bulláját; ugy tekinthetni, mint a magyar aristocratia valóságos nemes levelét, melyet az, midőn a nép és a föld szabadságát ós pedig minden belső vagy külső pressió nélkül nagy lelküleg kimondta, önmagának menéseiéit, s mely által magát a müveit világ becsülésóben az emberi nem önzetlen jótevőjévé graduáita. (Zajos tetszés.) És ezen törvények közt épen a legjótékonyabbak azok, melyekre legkevésbbé illik azon oly sokszor ismételt vád, mintha azok valamely pillanatnyi lelkesedés, hirtelen meglepetés, vagy megfontolatlan rögtönzés szüleményi volnának. Törvénykönyvünk bizonyítja, hogy a volt jobbágyoknak a földjeik szabad adása s vevóse az 182ő-ki hongyülós által kirendelt országos választmány javaslatának alapján 1832-ben; az úrbéri terheknek örök megválthatása 1839-ben; a birtok-s hivatalképesség 1843-ban; végre a szabad