Főrendiházi napló, 1861. I. kötet • 1861. ápril 6-1861. augusztus 22.

Ülésnapok - 1861-7

VII ülés 1861. június 19-én. 95 osztrák szolga érzelműnek kellé inkább lenni, mint a tudományt érteid, s tanítani tudni, a külföldről behozott tanárok nagyobb részének pedig többi tűrt társai felett titkos kémhivatalt vinni, s mind azt a mi magyar és nem kormányi vállalat, röpirat és folyóiratok útján is népszerűtlenné tenni megbízatásuk volt; s annyira függtek a tanárok az absolut kormánytól, hogyha a titkos utasításban adott irányban nem nevelének, kenyeröket veszitek, nem volt szabad a tanároknak saját nézetének, még kevésbbé saját meggyőződésének lenni, s minthogy M-egyarország szerintök szűkölködött ily képes tanférfiakban, cseh-osztrák civilizátorokkal árasztották el az országot, hogy a barbár magyarból müveit embert, vagy mi szerintök egyre megy, osztrák-németet formáljanak. A kézi könyveket s a tudómányos neveltetést monopolizálták mint a dohányt, szellemi egyedáráságot űztek e téren általánosan azáltal, hogy csak oly kézikönyvek használatát engedték meg a birodalom összes iskoláiban, melyek az általok kitűzött ezélnak egészen megfeleltek, melyek miniszterileg elfogadtattak, ezen elfogadásban pedig csupán csak oly könyvek részesülhettek, melyek vagy egyenesen erre kijelölt egyének által, s a kormányilag adott utasítás nyomán készültek, vagy ugy voltak szerkesztve, hogy azoknak tartalmát a kormány zsoldjában levő bírálók túlterhelő és nemesítő rendszerök elveivel összhangzónak találták. De nemcsak szellemi, hanem anyagi egyedáruságot is űztek a könyvekkel annyira, hogy kevés szerzőnek sikerült munkáját iskolai közhasználatra miniszterileg elfogadtatni, hacsak a bécsi „Schulbücher-Verschleiss-Commissio"-nak sajátjává át nem engedte, s a mely könyvek ennek egyszer sajátjává lettek, több ezer példányban szabad volt a birodalom minden iskoláiban különbség nélkül bevenni, míg ellenben a legjobbak használata, melyeknek tulajdoni jogát a szerző át nem adta, csak egyes iskolák tanárainak ismételve megújított kérelmeikre, csak azon egyes iskolában engedte meg; lehet e ennél viszásabb eljárás, mert ha a könyv rósz volt, egy iskolában sem, ellenkezőleg pedig minden iskolákban meg kellett volna engedni. (Tetszés.) Mit mondjak azon még folytonosan fönnálló másik neméről a tudómányos egyedárúságnak, miszerint minden kath. közgymnáziumban tanuló növendék (ide értvén a nem állam költségén fennálló, hanem a derék és lelkes kegyesrendiek sok gymnáziumait is) évenkint 8 frt 40 kr. tartozván tandíj czim alatt fizetni, ezen tandíjt nem az, a ki tanit, hanem a financz vesszi fel s nyugtatványozza, s midőn egy ily közgymnázium 5 — 6-ezer frtot hajt be évenkint a kincstárnak tandíj czim alatt, maga a derék tanár, ki e tan díjért dolgozik, a legszükségesebb ruházat, és könyvek beszerzésére is kevés évi fizetésen tengődik, sőt az intézeti taneszközökre és gyűjteményekre, melyeket a tandíjaknak kellene fedezni, egy huszadrészben sem fordittatik, igy gazdálkodnak a tudómányosság kárával, midőn másutt százezereket-elvesztegetnek. Még vérlázítóbb azon eljárás, miszerint a magán-növeldék növendékei is, kik a közgymnáziumban soha egy órai tanitásban sem részesültek, kötelesek a 8 frt. 40 kr. évi tandíjt a financznak fejenkint fizetni, ha ázt akarják, hogy a tanév végen azon gymnáziumban vizsgára bocsáttassanak, s arról, mit a lefolyt tanévben a magán-növeldében tanultak, államérvényes bizonyítványt nyerjenek, ujabban fizetendő 12 frt 60 kr. közvizsgálati díjért. Lehet-e ennél nagyobb gúny, mint tandíjt fizetni oly iskolában, melyben nem tanult a gyermek, tandíjt,melyet nem a tanitómem is az iskola élvez,hanem az,ki sem nem tanítja, se nem tanitatja a gyermekeket. Hát még azon szívtelen zsarolásnak mi nevet adjak, midőn oly nyomorult szegény gyermektől is követelte a financz a tandíjt, kinek apja arról, hogy kenyerét megkeresni képtelen, hiteles bizonyítványt mutatott fel, s a ki épen ezen nyomasztó szegénysége iránti tekintetből keresztényi szeretetből magán-növeldében ingyen nyert oktatást, és ezt kitűnő szorgalma s jó erkölcsű magaviselete által valóban ki is érdemié. Mégis e szép reményű, de anyagilag ügyefogyott szegény gyermektől is annyira követeltetett a tandíj, hogy többször hasztalanul folyamodván elengedésért, mivel be nem fizethette közvizsgára nem bocsátották, s igy előmeneteléről bizonyítványt nem nyerhetvén, keble mély keserűségében, nem lehetetlen, hogy a hazának s a tudómányosságnak egykori veszteségére, kénytelen volt oda hagyni az iskolát. A felgymnáziumban tanított kézikönyvek is a tudományokat csonkán, elferdítve és hiányosan adták, kizárván minden önnön gondolkozási fejlődést, és észlelődést például — kérem félre nem értetni, —- a protestáns ifjúnak areformátioról oly fogalmat adtak, hogy a reformátiót csak egyes szerzetesek szenvedélye, önző indulata szülte, és igy annak nem volt s nincs is semmi missiója a világ-történetben, a népiskolai könyvekben pedig a szentelt viz hasznairól kellett tanulniok, a római kath. népiskolákban pedig oly népiskolai kézikönyveket tanítottak, melyekért szégyen érzetével pirulniok kell, nemcsak a szerzőnek, de még jobban a miniszternek, ki bevette, mert tiszta vallásos — erkölcsi fogalmak helyett, a hatalom és kényuralom iránti vakengedelmességet, mint hitfelekezeti tant tanították, — s igy akarták már a gyermekek szivét megmérgezni, a tanárok az állam kormány szalagjára fűzött örökös' directorok teljhatalama alá vettettek, pedig az iskolák benső meggyőzödésökből eredett vidám munkásságuk gyümölcse. A kormány fennen hirdeté, hogy nem akarja, miszerint kiadott tanrendszere érczruha legyen a tanoda testén, és még is tettleg abból a szellemet kiszorítani igyekezett, föltétlen uralmat gyakorolván, ugy a tanítandó tárgyak, miként tanítók s a tanintézet felett; önkényének azonban tetőpontja volt, midőn a szenthagyományu alapítványok kezelését is magához akarta ragadni. A népiskolákra is kitcrjeszté gondját. Itt ugyan kimondá, hogy nincs czélja azokat leszakasztani az egyház kebléről, de azért azok is tartoznak alkalmazkodni e kiadott rendszerhez, miszerint a német nyelv elemeit mára népiskolákban kell vala tanítani, különben, hogy munkás, jó erkölcsű, vallásos és értelmes honpolgárok neveltessenek, arra nem igen terjeszté ki gondját, sőt egyenes czélja az volt, hogy