Főrendiházi napló, 1861. I. kötet • 1861. ápril 6-1861. augusztus 22.
Ülésnapok - 1861-7
24 VII. ülés. 1861. június 19-én. tartsa fenn a trónt gyermekei részére, és ez nem rósz számítás, de mennyivel erősb biztosíték ennél egy szabadságban született ezredéves romlatlan vérű, s a szabadság nélkül élni sem tudó magyarban való bizodalom, ha annak szabadsága épségben leendő fenntartásával háláját megnyeri és lekötelezi; a magyarnak, kinél az esküszegós, és hűtlenség ismeretlen bűnök, ki annyiszor tanúsitá,miként vérét és életét adja azért, ki szeretetét birja; ez a legerősb biztosíték, ezt kell minden áron megnyerni, mert az uralkodó csak addig erős és hatalmas, mig a népek önnön érdeküket, és a hazáét nem birják az uralkodóétól külön választani, s ennélfogva az uralkodó is, csak azon tanácsosoknak hihet, kiknek érdekük a honhoz van kötve, nem pedig azon csupán bérért szolgáló hízelgőknek, kiknek minden érdekük a jól fizetés és jól élhetés feladata, kik hazát és urat mindannyiszor változtatnak, valahányszor jobb conditio kínálkozik; elvelek, kik mindig csak szépet és kellemest tudnak és szeretnek mondani; ellenben vesse bizodalmát azokba, kiket az udvar kábító fénye nem bír megvesztegetni, kik ha keblök belső meggyőződés-szühe üdvös tanácsuk meg nem halgattatnék, bánatos érzettel bár, de inkább ott hagyják magas állásukat, mintsem igenlő bókot mondjanak afelett, mi vészt hoz a nemzetre, vészt az uralkodóra. (Tapsok.) írjuk meg mindezeket akint, mint a jeles és tudós Deák Ferencz képviselő úr —kit Isten jó kedvében adott e hazának — remek indítványa folytán készült s az előttünk fekvő fölirásban foglaltatik; nem tagadhatom azonban, hogy van egy tárgy, melyet a fölirás nem emlit, melyet a két ház tagjai közöl még eddig senki sem emelt ki, pedig nagyszerű, fotjtos és a nemzet erkölcsi életében horderejű. Engedjék meg méltóságtok, hogy etárgyat, mely kedvencz eszmém s ifjú koromtól éveimmel nőtt, melyet hivatalos állásom gyakorlatilag ismeretessé, rokonszenvem pedig végtelen becsessé tétek, egynehány vonalokban előadhassam, az a nevelés és oktatás szent ügye. (Halljuk !) Megszületett az absolut kormány fejében az osztrák összállam eszméje, s mint Saturnus, ki hogy uralkodását biztosítsa, felfalá önszülötteit, mignem végre a legifjabb helyett benyelt kővel együtt a többi gyermekeit is ki kellett vetnie, kik öt a többi Titánokkal együtt legyőzték s az uralkodástól megfosztották ; így az osztrák állam mindent felfaló szörny gondolata megszületvén, gondoskodnia kellett, hogy polgárai is legyenek; legelőször is az ifjú nemzedék után vetek ki a hálót, a nevelés- és iskolák ügyér ejtek teljesen hatalmukba, jól tudván, hogy a kinek kezében van az iskola, az ura a jövendőnek, s a mód, miszerint az ifjúság neveltetik, föltételezi a jövendő nemzedék szellemét és érzelmét. De fájdalom, a nevelés ügyében is épen ugy járlak el, mint a politikai téren; egész törekvésük oda lön irányozva, hogy minden német legyen, és hogy ha már a jelen nemzedék szivéből a hon s nemzetiség szeretetét ki nem birták tépni, legalább az uj nemzedék legyen osztrák szellemű és érzelmű; ne legyen más politikai hitvallása, mint akarat nélküli vakengedelmesség és pontos adófizetési készség; s mindezeknek kivitelére gr. Thun Leónál alkalmasabb férfiút alig lehetett volna választani, ki, hogy a világot vakítsa, a tudós Németországból vett át egy tanrendszert, de elferdítve megcsonkitá, czéljaihoz átidomitá. — Ezen rendszer tudományos oldalának részletes vizsgálata nem ide tartozik, de igen is az, hogy ezen rendszernek félig elleplezett, félig bevallott végczélja volt az ifjú nemzedéket a hazafiság szent földjéből gyökeresen kitépni. Tévesztett fogalommal az algymnáziumban is behozá a szakrendszert, hol a különböző modorú sok tanár előadását a gyermek felfogni nem birta, hol egyszerre négy nyelv grammatikáját kellett tanulniok, már pedig minden grammá tikának megvan a maga saját philosophiája, s igy a túlhalmozott tantárgyak által, már az algymnáziumban elfojtotta a legtöbb tanulóban a tanuláshoz való kedvet; de a szakrendszernek az algymnáziumban még a legfőbb hibája, „hogy a fegyelem czélszerüleg vitelét lehetetlenné tette, mert a kicsi gyermekeknek nem csak tahitóra, de egyszersmind külcsín, ildom s egészség fenntartás tekintetében gondos felügyelőre van szükségük, itt pedig mint a magyar példabeszéd tartja „a sok bába között elveszett a gyermek"; de a tanulmányok túlhalmazottsága átment a felgymnáziumba is, hol a tanulók legnagyobb részét képtelenné tette, a sikeres tanulásra nyert ugyan — mint talán czélja volt — sokat tanuló, de mégis alapos ismeretekkel nem biró uj nemzedéket. Mialatt az iskolákat, egyesekhez, testületekhez s államhozi nyílt kérdésnek hirdette ki, tettleg az iskolát egészen rabszolgájává akarta tenni, s a hol szabad keze volt, ott kimondá, hogy az iskolai tannyelv már 1860-ban mindenütt német leszen; a hol pedig egyes testületek autonomiájokat nehéz, de lelkes kitartással fenn birták tartani, ott, saját tapasztalatomból mondhatom, azon cselfogáshoz folyamodtak, miszerint rá akarták az iskolai kormányzatot birni, hogy fogadják el előbb egy vagy két tudomány német nyelvem tanítását, persze azon egyszerű ártatlan czélból, hogy az ifjaknak legyen módjuk a német nyelvet gyakorlatilag elsajátítani; de a valódi czél az vala: belesodorni a mindent elnyelő örvény szélső gyűrűjébe, hogy lassanként menthetetlenül veszve legyenek, tehát a tudományt is készek voltak feláldozni. így volt az iskolai jegyzökönyvek sorsa is; előbb kizárólag német nyelven kívánták, s majd miután a r égi gyakorlatra hivatkozva, ez erélyesen megtagadtatott, megengedlek latinul is, csakhogy a nemzeti nyelv ne használtassák; ez a germanisatio. - A másik veszélyes oldala, mindent megtanulhatott az ifjú, csak azt nem volt szabad megtanulnia „hogy hazája és ezen hazának dicső történeti múltja van;" a hazafiság legmagasztosabb példái elferditve, mint rendbontás és csendháborítás adattak elő, hogy tisztelet és ragaszkodás helyett utálattal forduljanak el a hires Zrínyi, Bocskay, Bethlen, s több lelkes hősöktől. A magyar államrajz az összbirodalom rajzában,a magyar történelem a világ,s illetőleg az osztrák történelembe fulasztatott bele, s a mily ravasszul kigondoltatott a végezel, épen oly eszközök választattak létesítésére. Az absolut kormány maga vizsgálta és képesítette a tanárokat, de nem tudományos képzettségük hanem gutgesinntségük szerint