Felsőházi irományok, 1939. V. kötet • 219-320., V-VII. sz.

Irományszámok - 1939-285

390 285. száia. talán helyesebb lett volna a megvesztegetésre vonatkozó szabályok érintetlenül hagyása és az esetleges reformtörekvéseknek a büntető törvénykönyv általános revíziójáig való elhalasztása. Ami a javaslat rendszerét illeti, az kétségtelenül világosabb és áttekinthetőbb a büntető törvénykönyvnél. Míg ugyanis a büntető törvénykönyv a megvesztegetés szabályozásánál nem tesz külsőleg is felismerhető alapVető különbséget aszerint, vájjon az a közhivatalnok hivatali kötelességének megszegésére irányult-e vagy sem : addig a javaslat éles határt von a kétféle cselekmény között. Azt az esetet, amelyben az előny fölajánlása, juttatása, illetőleg elfogadása nem kötelességszegéssel kapcsolatban történt, a javaslat nem tekinti megvesztegetésnek, hanem az előny fölajánlója vagy juttatója részéről tiltott ajándékozásnak, a közhivatalnok részéről pedig ajándék tiltott követelésének, illetve elfogadásának. A vesztegetés műszót tehát a javaslat arra a cselekményre tartja fenn, amely a közhivatalnok kötelességének előny fejében történő megszegésével kapcsolatos. Ebben az utóbbi körben a javaslat külön címfölirat alatt szabályozza a vesztegető büntetését, amelyet eddig aktív megvesztegetésnek nevezett a jogtudomány és külön a közhivatalnok büntetését, vagyis az ú. n. passzív megvesztegetést. A vesztegető büntetéséről szóló 1. §. tényállási elemei lényegileg azonosak a Btk. 470. §-ának első bekezdésében foglaltakkal. A javaslat azonban jóval szigorúbb álláspontot foglal el a minősítés és a büntetés kérdésében. Míg ugyanis a Btk. 470. §-ának első bekezdése értelmében a kötelességszegésre irányuló aktív megvesztegetés egy évig terjedhető fogházzal büntetendő vétség, a második bekezdés esetében pedig, vagyis, ha a cselekményt bíróval, vizsgálóbíróval vagy esküdtszéki taggal szemben követik el, öt évig terjedhető fogházzal büntetendő vétség, addig a javaslat 1. §-a az aktív megvesztegetést mindkét esetben bűntettnek nyilvánítja és öt évig terjedhető börtönnel bünteti. A szigorítás azonban a valóságban mégsem olyan jelentős, mint amilyennek a két szakasz egybevetéséből látszik. A m. kir. Kúriának a Büntetőjogi Határozatok Tárába 641. szám alatt fölvett elvi jelentőségű határozata, továbbá 35. számú büntető jogegységi- döntvénye értelmében ugyanis az aktív megvesztegetés csak addig bíráltatott el a Btk. 470. §-a alapján, míg a közhivatalnok az ajándékot vagy jutalmat el nem fogadta, illetve hivatali kötelességét meg nem szegte. Ha azonban a közhivatalnok az ajándékot vagy jutalmat elfogadta vagy hivatali kötelességét meg is szegte : ebben az esetben a bírói gyakorlat az aktív megvesztegetőt nem a Btk. 470. §-ában meghatározott sui generis vétség tetteseként, hanem a közhivatalnok részéről az ajándék elfogadása, illetőleg a kötelesség megszegése által megvalósult és a Btk. 465., 467., illetve 468. §-a alá eső súlyosabb bűncselekmény fölbujt ójaként vagy bűnsegédeként vonta felelősségre. A Btk. 470. §-ában meghatározott, aránylag enyhe büntetési tétel tehát csak azokban az esetekben volt alkalmazandó, amelyekben a megkörnyékezett közhivatalnok a jutalmat vagy ajándékot nem fogadta el, illetve az erreirányuló ígéretet visszautasította és kötelesség szegest sem követett el. Vitatható, vájjon a javaslat törvényre emelkedése esetén a bírói gyakorlatnak most vázolt iránya fönnmaradhat-e vagy sem. A javaslat 1. §-ához fűzött miniszteri indokolás szerint a javaslat rendszeréből következik, hogy a vesztegetőt csak az 1. §. alapján lehet felelősségre vonni, de nem egyúttal a 2. §. szerint is azon a címen, hogy a megvesztegetett közhivatalnok fölbujtója vagy bűnsegéde. Ezt fölöslegessé teszi —- folytatja az indokolás — egyébként az, hogy a javaslat 1. §-a, a Btk. 470. §-ával ellentétben, a cselekményt bűntetté minősíti és olyan