Felsőházi irományok, 1939. IV. kötet • 151-218., III-IV. sz.

Irományszámok - 1939-204

204. szám. 467 ben tett intézkedését mentelmi jogának a megsértéseként is panasz tárgyává tette s hogy e bejelentés alapján a képviselőház a mentelmi bizottság 394. számú jelentésének megfelelően 1940. évi november hó 11. napján tartott ülésében meg­állapította, hogy ebben az ügyben gróf Khuen-Hederváry Károly, az Országos Mezőgazdasági Kamara elnöke, Máté Imre kamarai igazgató, országgyűlési kép­viselő mentelmi jogát megsértette azáltal, hogy ellene a képviselőház engedélye, azaz mentelmi jogának felfüggesztése nélkül kamarai igazgatói állásától rögtöni hatályú »felmentésével« a fegyelmi jog körébe tartozó olyan intézkedést tett, amely csak szabályszerű fegyelmi eljárás eredménye lehet. A mentelmi bizottság ebben az esetben a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló megkeresés helytállóságának vizsgálatánál abból a felfogásból indult ki, hogy ebben a vonatkozásban nincs jelentősége annak a kérdésnek, vájjon gróf Khuen­Hederváry Károly azzal az intézkedésével, hogy kamarai elnöki minőségében Máté Imrét kamarai igazgatói állásától felfüggesztette, túllépte-e azt a jogkört, amelyet a vonatkozó törvények, ügyrend és alapszabályok hatályban levő rendel­kezései az Országos Mezőgazdasági Kamara elnöke részére kijelölnek. Máté Imre feljelentése ugyanis a gróf Khuen-Hederváry Károly részéről a m. kir. földmívelés­ügyi miniszterhez intézett felterjesztéssel kapcsolatban azt teszi panasz tárgyává, hogy a kamara most nevezett elnöke ennek a felterjesztésnek általa idézett kije­lentéseivel sérelmére az 1914. évi XLI. t.-c. (Bv.) 20. §-ába ütköző hatóság előtti rágalmazás vétségét követte el, ennek a bűncselekménynek a tényálladéka pedig jogilag teljesen különválik a kamara elnökének a felterjesztés előzményéül szolgált elnöki intézkedésétől s éppen ezért ennek az intézkedésnek jogszerűsége avagy jogszerűségének a hiánya kívül esik ama kérdések körén, amelyek a mentelmi jog felfüggesztése szempontjából figyelembe jöhetnek. Ennek a kérdésnek a kikapcsolásával a mentelmi bizottság úgy találta, hogy gróf Khuen-Hederváry Károly, mint az Országos Mezőgazdasági Kamara elnöke, azzal a cselekményével, hogy a m. kir. földmívelésügyi miniszterhez, mint a ka­mara törvényes felügyeleti hatóságához (1920. évi XVIII. t.-c. 50. §.) jelentést tett a Máté Imre kamarai igazgató ellen tett fegyelmi feljelentésekről s az ezek alapján a nevezett ellen tett intézkedéséről és tervezett további intézkedéseiről, hogy továbbá felterjesztésében véleményt is nyilvánított a feljelentés tárgyává tett állítólagos szabálytalanságok, illetve azok egy részének helytállósága kérdésé­ben, nem lépte túl hivatása körét. S ha ebben az eljárásban az ügy mozzanatainak értékelésénél esetleg el is vétette a szigorú tárgyilagosság határait, panaszolt cselekményében nem ismerhetők fel a jogsértő magatartás oly elemei, amelyek vele szemben hatóság előtti rágalmazás, akár pedig az 1914. évi XLI. t.-c. 1. §-ába ütköző rágalmazás vétsége címén a bűnvádi eljárás szorgalmazására elfogadható alapot nyújthatnának. Az Országos Mezőgazdasági Kamara törvény által alkotott köztestület, amely a ' törvényes mezőgazdasági érdekképviseleti szervezet leg­felsőbb tagozata s a törvény által kijelölt működése körében közérdekű hivatást teljesít ; a közérdek követelményeibe ütköznék tehát és ennek a köztestületnek hivatásszerű működésére is bénítóan hathatna, ha vezető szerve, az elnök, fel­ügyeleti hatóságával való érintkezése körében — a tudatos rosszhiszeműség esetétől eltekintve — nem számolhatna be legjobb meggyőződése szerint, a büntetőjogi felelősség súlyától mentesen, a testület működése körében szerzett tapasztalatairól és észleleteiről s tett intézkedéseiről, tárgyi és személyi vonatkozásokban egyaránt. A mentelmi bizottság abban a meggyőződésben van, hogy magasabb közérdekű szempontok teszik kívánatossá, hogy az a jogelvi felfogás, amely az imént jelzett keretek között a vezető állásban működő közhatósági személyek hasonló jellegű hivatali ténykedéseinek büntetőjogi megítélése tekintetében közelismerten érvé­59*

Next

/
Thumbnails
Contents