Felsőházi irományok, 1939. II. kötet • 58-108. sz.
Irományszámok - 1939-63
63. szám. 73 A nemibetegségek elleni küzdelem a külállamokat is erősen foglalkoztatta. Angliában a nemibetegség kezeltetését az egyén magánügyének tekintik. Az orvosok és a kezelőállomások nincsenek hivatva a fertőző források felkutatására és hatósági bejelentésére. A nemibetegek névnélküli vagy névszerinti kötelező bejelentése sincs előírva. A nemibetegségek elleni küzdelem célját szolgálja az 1916 május 12-én kiadott rendelet, mely a nemibetegek gyógyítását kezelőközpontok létesítésével biztosítja. E rendelet alapján épült ki a nemibeteggyógykezelő hálózat, melynek intézeteiben a betegeket ingyen gyógykezelik, gyógyszerrel és útiköltséggel látják el. Dáma 1906 március 30-án kelt önálló »lex veneris«-e szerint a nemibetegségben szenvedő egyéneknek nemcsak joguk van az ingyenes gyógykezeltetéshez, de azt kötelesek is igénybe venni. Ha a nemibetegek körülményei a környezettől való alapos elkülönítés lehetőségét kétségessé teszik, vagy ha nem tartják be a fertőzés terjesztésének megelőzését célzó orvosi előírásokat, őket kényszerkezeltetés végett kórházba kell utalni. Evégből szükség esetén a rendőrhatóságot is igénybe lehet venni. Nagyobb városokban különleges osztályok és rendelések, Kisebb helyeken pedig a hatósági orvosok látják el a nemibetegek ingyenes kezelését. A vérvizsgálati laboratóriumok központilag egységesen, államilag vannak szervezve. Franciaországban az 1917 július 5-ón kelt belügyminiszteri rendelet szab irányt a nemibetegségek elleni küzdelemnek. Ez a rendelet elsősorban a gyógyítás kérdését rendezi és az ingyenes gyógyíttatást általánosságban lehetővé teszi. A rendelet kimondja a veneriás kezelőállomások szaporításának szükségességét s a nemibetegeknek úgy az ambulanciákon, mint a kórházi osztályokon az államkincstár terhére történő ingyenes kezeltetését. Ezenkívül a rendelet ingyenes gyógyszert bocsát az intézetek rendelkezésére. Egyébiránt Franciaországban a nemibetegségek elleni küzdelmet törvényileg ezideig nem szabályozták. E tárgyban azonban már törvényjavaslat készült. Nem terheli a nemibeteget kezeltetési kötelezettség és nincsen büntető szankció a fertőzés továbbterjesztésére. Az orvosokra vonatkozólag sincsenek előírások. Az 1935 január 1-től kezdödőleg a társadalombiztosítás kötelékébe tartozó betegek igénybe vehetik a nemibeteggondozó intézetek segítségét. Ennek nagy jelentősége van az antiveneriás küzdelem tekintetében, mert a francia társadalombiztosítás nem nyújtott tagjainak természetbeni orvosi gyógykezelést, hanem csupán anyagi segélyt s így a betegnek az orvos tiszteletdíját előlegeznie kellett addig, míg azt az intézet utólag meg nem térítette. E rendelkezés sokakat visszatartott a kezelés igénybevételétől, az új szabályozás ezt a közegészségellenes állapotot megszüntette. A közegészségügyi miniszter 1937 április 30-án kelt rendeletével szabályozta a nemibeteggondozók szervezetét. , Jugoszláviában az 1935-ben kelt »lex veneris« szintén kimondja a gyógykezeltetési kötelezettséget. Németországban birodalmi törvény rendezi a nemibetegségek elleni küzdelmet. Az 1927. évi február 18-án kelt törvény 2. §-a szerint az, aki fertőző nemibetegségben szenved és erről tudomása van, illetve a körülményekből erről tudomássakell bírnia, köteles magát orvosilag gyógykezeltetni. Szülők, gyámok és más nevelésre hivatott egyének kötelesek nemibeteg gyámoltjukat orvosi gyógykezeléssel ellátni. A végrehajtási utasításnak gondoskodnia kell, hogy mindazok, akik szegénysorsuak és nincs jogosultságuk betegségi biztosítási vagy egyéb ingyenes orvosi ellátásra, közköltségen gyógykezeltetésben részesüljenek. Kimondja a törvény, hogy az illetékes egészségügyi hatóság indokolt gyanú esetén bárkitől — szükség esetén ismételten is — orvosi bizonyítványt követelhet, betegség fennforgása és ragályterjesztés gyanúja esetén pedig ambuláns vagy Felsőházi iromány. 19*9—1944. II, kötet. 10
