Felsőházi irományok, 1939. II. kötet • 58-108. sz.
Irományszámok - 1939-62
61 szám. âo a javak és követelések azzal az értékkel veendők számításba, amellyel azok a felvétel idejekor bírnak, a kérdés újabb szabályozásánál erre az alapra visszatérni nem volna célszerű, mert a vállalatok ily rendelkezés mellett arra kényszerülnének, hogy a mérleg valódiság elvének meg nem felelő magasabb értékkel vegyék fel egyes vagyontárgyaikat. A kérdés megoldását abban látom, hogy az értékpapirok, továbbá az anyagés árukészletek értékelésének szabályait a kereskedelmi törvény előbb idézett rendelkezésével javasolom összhangba hozni. Ennek az összhangnak megvalósítása érdekében a szóbanlévő vagyontárgyak értékét adózási szempontból azok forgalmi árában javasolom megállapítani. Ez a rendelkezés továbbra is lehetővé teszi a vállalatok számára a mérlegszerű árfolyamok vagy árak csökkenése következtében mutatkozó nem realizált veszteségek adómentes elszámolását, de ugyanakkor biztosítja azt is, hogy az értékpapirok, valamint az áru- és anyagkészlet értékének bármily okból kifolyólag bekövetkezett emelkedése folytán mutatkozó különbözetek megadóztassanak. Ezzel a rendelkezéssel megszűnik az az eddigi kiváltságos helyzet, hogy a vállalat az értékelésben rejlő titkos tartalékait tetszés szerint és főképpen csak akkor használja fel, amikor az ránézve adózási szempontból a legkedvezőbb. Az értékpapirok, valamint az áru- és anyagkészlet értékelésének a most vázoltaknak megfelelő szabályozása a vállalatokat abba a helyzetbe hozná, hogy az eddig érvényben lévő jogszabályok mellett adómentesen gyűjtött értékelési tartalékaik, a javaslatban foglaltak alapján történő első adókivetés során egyszerre adóztatás alá kerülnének. Ez az adóztatás lényegében az eddig gyűjtött és adómentesnek elismert tartalékok tekintetében jogfosztást jelentene, amelyet a kérdéshez fűződő közhiteli érdekekre való tekintettel elkerülni kívánok. A javaslatba hozott új rendelkezésekkel kapcsolatosan oly jogszabályról is gondoskodtam tehát, amely a szóbanlevő vagyontárgyakkal kapcsolatban eddig gyűjtött értékelési tartalékok további adómentes kezelését biztosítja, azzal a megszorítással, hogy a mérlegbe ily módon teherként beállított értékkülönbözeti tartalék adómentesen kizárólag az illető vagyontárgyak értékének esetleges csökkenése következtében később előálló veszteségek fedezetére használható fel. A javasolt új szabályozás mellett elvesztette létjogosultságát a korlátolt felelősségű társaságok által az 1930 : V. t.-c. 57. §-a második bekezdésének 1. pontja alapján létesíthető árfolyamkülönbözeti tartalék adómentességét biztosító 1932: X. t.-c. 1, §-ának (2) bekezdése, éppen ezért ezt az adómentes tartalékot a javaslatba nem is vettem fel. A biztosító magánvállalatok eddig is adómentesen kezelendő tartalékainak körét a szóbanlevő vállalatok állami felügyeletéről szóló 1923. évi 196/M. E. számú minisztériumi rendelet 10. §-ában említett árfolyamingadozási tartalékra is kiterjesztem. Egyebekben a vállalatok adómentes tartalékolási lehetőségét általában az eddigi keretek között továbbra is fenntartani javasolom. Ki akarom zárni azonban annak lehetőségét, hogy az adómentesen létesített tartalékot a vállalat rendeltetésétől eltérő módon adómentesen felhasználhassa. Ennek elérése érdekében javasolom, hogy az eredeti céljától eltérően felhasznált tartalék — tekintet nélkül arra, hogy az illető év milyen eredménnyel zárult — a felhasználást követő évben a rendes adókulcs alkalmazásával külön megadóz tas sék. A pénzügyminiszter a jelenleg érvényben levő rendelkezések szerint fontos közhiteli érdekekből megengedheti, hogy a vállalat meghatározott célra adómentes tartalékot létesíthessen. Amidőn ennek a diszkrecionális jognak további fenntartását javasolom, szükségesnek vélem, hogy a rendkívüli adómentes tartalékolási lehetőség a fontos közgazdasági érdekekből szükséges tartalékok létesíté5*
