Felsőházi irományok, 1939. II. kötet • 58-108. sz.
Irományszámok - 1939-62
6â. szám, ââ befolyásolja az a körülmény, hogy a vállalat a személyi járandóságok után a vonatkozó törvényes rendelkezések szerint járó adót lerótta. A személyi járandóságokkal kapcsolatban kell gondolni a korlátolt felelősségű társaságok adóztatási kérdésének helyesebb megoldására is. Az utóbbi időben — éppen a kedvezőbb adózási lehetőség következtében — feltűnően megnövekedett ezeknek a társaságoknak a száma és bárha a tőketársulások jogi, ismérvei nagyrészének meg is felelnek, a törzsbetétesek egyéb körülményeinél fogva egészen közel állanak a személyi társulások egyéb ismert jogi formáihoz : a közkereseti és betéti társaságokhoz. Ennek a feltevésnek helyességét eléggé bizonyítja az, hogy a korlátolt felelősségű társaságok túlnyomórésze nem új tőkecsoportosulásként alakult meg, hanem a már meglevő társas és egyéni cégek alakultak át korlátolt felelősségű társaságokká, vagyis a vállalat életében csak annyi változás történt, hogy az eddigi cégtagok, mint társasági alkalmazottak vesznek részt a társaság üzleti működésében. Hogy ennek az átalakulásnak milyen gyakorlati előnyei vannak, elég rámutatnom arra, hogy az üzletvitelben alkalmazotti minőségben résztvevő társasági tagok rendszerint évi 3.600 P-t meg nem haladó fizetést állapíttatnak meg a maguk számára, az ily összegű fizetés pedig jövedelemadóval meg nem adóztatható. Sűrűn előfordul tehát az az eset, hogy a társasági tagok és azok hozzátartozói fizetés címén együttesen 15—20.000 P-t vesznek fel a társaságtól anélkül, hogy terhükre egy fillér jövedelemadó is előírható volna. Tekintettel arra, hogy a közkereseti társaságoknál a cégtagok munkateljesítménye fejében kifizetett összegek általános kereseti adó s ezzel kapcsolatban -— amennyiben az egyéb forrásból származó jövedelmekkel együtt jövedelmük évi összege az 1.000 P-t meghaladja — jövedelemadó alá is tartoznak, a kétféle társulási forma között adójogilag olyan egyenlőtlen elbánás mutatkozik, hogy már ezért az egy előnyért érdemesnek látszik a korlátolt felelősségű társasági forma felvétele. Minthogy az arányos és egyenlő teherviselés elve ilyen szembetűnő kedvezéseket nem tűrhet meg, indokoltnak tartom, hogy a korlátolt felelősségű társaságok tagjai munkateljesítményének ellenértéke adózási szempontból az egyéni cégekkel teljesen azonos elbánásban részesít tessék. A jövőben nagyobb körültekintéssel kívánom kezeltetni a reprezentációs kiadások címén elszámolt összegeket is. E tekintetben eddig az volt a szabály, hogy az adóhatóságoknak jogukban állott a reprezentációs költségek fejében kiadott összegeket felülvizsgálni és a vállalat természetével és terjedelmével szemben jelentkező »aránytalanul nagy különbözeteket« az adóalaphoz hozzászámítani. A tapasztalt visszaélésekre tekintettel a szóbanlevő kiadások körét a legszűkebbre kívánom szorítani s minden olyan kiadást, amely nem áll arányban a vállalat természetével és terjedelmével, a nyereséghez hozzá kívánom számíttatni. A vállalat tekintélyének külsőségekben való fenntartásával járó szoros értelemben vett reprezentációs kiadásoktól el kell választani a vállalatok által elszámolt bizalmas (diszkrét) természetű kiadásokat. A múltban tapasztalt visszaélésekre való tekintettel a jövőben szigorúan arra az álláspontra helyezkedem, hogy csak azoknak az összegeknek adómentes elszámolását lehet megengedni, amelyeknek mibenlétét a vállalat feltárja és a megtörtént kifizetést hitelt érdemlően igazolja. Ehhez az állásponthoz azért kell ragaszkodnom, mert a szóbanlevő személyi természetű kiadások után a kincstárnak valahonnan, illetve valakitől feltétlenül meg kell kapni az adót. Ha a vállalat a kincstárnak nem hajlandó segítségére lenni abban, hogy azt, aki a bizalmas juttatást kapta, a részére juttatott jövedelem után megadóztathassa, viselnie kell ennek a magatartásának jogkövetkezményeit, mert azt nem lehet megengedni, hogy az ily címeken elszámolt és sokszor igen jelentős összegek után adót senkise fizessen. Felsőházi iromány. 1939—1944. II. kötet. 5
