Felsőházi irományok, 1939. II. kötet • 58-108. sz.
Irományszámok - 1939-62
30 62. szám. az értékelés következtében csupán könyv szerint jelentkező és még nem realizált nyereségek nem egyebek látszólagos nyereségnél. Ugyanennek a célnak az elérése érdekében a törvény az adómentes tartalékok körét bővítette, s a berendezési tárgyak és felszerelések felújítására külön tartalékalap létesítését engedélyezte. A társulati adó fejlődésének további állomásait az államháztartás egyensúlyának helyreállításáról szóló 1924 : IV. t.-c. alapján kiadott 1925. évi 400/P. M. számú hivatalos összeállítás, majd az 1927 : V. t.-c. alapján kiadott, s jelenleg is érvényben levő 1927. évi 400/P. M. számú hivatalos összeállítás jelentik. Az első hivatalos összeállítás kiadását a társulati adónak aranykorona értékben való kivetése, az 1927. évi hivatalos összeállítás kiadását pedig a pengőértékre való áttérés tette szükségessé. E hivatalos összeállítások újítást csak annyit tartalmaztak, amennyit az aranykorona, később a pengőértékre való áttérés, a mérlegvalódiság helyreállítása, s az azzal kapcsolatos rendelkezések szükségszerűen magukkal hoztak. Ezt követőleg a társulati adóztatás terén az első változást a korlátolt felelősségű társasági formának a magyar jogrendszerbe való intézményes bevezetése idézte elő. Az ezzel kapcsolatos módosítást azonban nem lehet lényegesnek mondani, mert a meglevő kereteken úgyszólván semmit sem változtatott s a korlátolt felelősségű társaságok adó- és illetékkötelezettségéről szóló 1932 : X. t.-c-nek az általános szabálytól eltérő és mérsékeltebb adókulcsot megállapító, valamint az árfolyamkülönbözeti tartalék adómentes kezelését biztosító rendelkezései ezeknek a vállalatoknak a magyar gazdasági életben való elterjedését akarták előmozdítani. Sokkal mélyrehatóbbak azok a változások, amelyek az 1932. évi 2.030/M. E. és az 1933. évi 2.600/M. E. szám alatt kiadott rendeletekben valósultak meg. Az előbbi rendelet legfontosabb intézkedése a vállalatok minimális adóval való megadóztatása. Ezekbén a rendeletekben továbbá megtétettek az első lépések ahhoz, hogy egyes olyan csatornák, amelyek legalkalmasabbak a nyereség adózatlan elvezetésére, betömessenek. Ezt a célt szolgálják a nyugdíj- és segélyalapok adómentes javadalmazására, a szabadalmi és védjegy használati jog fejében kiadott összegek elszámolására vonatkozó rendelkezések szigorítása, a látszólagos nyereségek adómentes kezelésének megszüntetésére s végül a házrészvénytársaság súlyosabb adóztatására vonatkozó rendelkezések. Ezek a rendelkezések sem voltak azonban elegendők arra, hogy a társulati adóztatás hibái kiküszöbÖltessenek. A kivetési eredményekből nyilvánvaló, hogy a társulati adózás kérdésének gyökeres, az arányos és igazságos teherviselés elvének megfelelőbb rendezése szükséges. A kérdés rendezésével kapcsolatban az első gondolat az volt, hogy novelláris úton módosíttassanak vagy kiegészíttessenek a társulati adóra vonatkozó azok a rendelkezések, amelyek a nyereségnek az adó alól való elvonására a legtöbb lehetőséget nyújtják. Ezt a megoldást azonban nem találtam célravezetőnek, mert a társulati adónak újabb novelláris módosítása — tekintettel a korábbi változásokra is — annyira megbontaná az idevonatkozó jogszabályok egységét, hogy a más és más időben megjelent és több ízben is módosított jogszabályokban való eligazodást nemcsak az adózóközönség, hanem a pénzügyi hatóságok részére is nagyon nehézzé tenné. Éppen ezért célszerűnek láttam, hogy a társulati adó jogszabályai egységes törvénybe foglaltassanak és ily módon szabályoztassanak mindazok a kérdések, amelyek a társulati adó alanyai igazságosabb és az államháztartás érdekei által is követelt erőteljesebb megadóztatásának eddig útjában állottak. Ennek a célnak az elérése érdekében olyan rendelkezések életbeléptetésére van szükség, amelyek megszigorítják az adóköteles nyereség megállapítására vonatkozó rendelkezéseket azokban a vonatkozásokban, amelyekben a társulati adó alá tar-
