Felsőházi irományok, 1939. II. kötet • 58-108. sz.
Irományszámok - 1939-62
62. szám. 31 tozó vállalatok javára nem indokolható eltéréseket mutatnak, vagy amelyek az üzleti nyereségnek az adó alól való elvonására alkalmasak és ezzel — a lehetőséghez képest —- kiegyenlítik azokat az aránytalanságokat, amelyek a társulati adó alanyai javára az általános kereseti adó, valamint a jövedelem- és vagyonadó alanyaival szemben fennállanak. Mielőtt az adóköteles nyereség jobb és alaposabb kimunkálására vonatkozó javaslataimat részletesen ismertetném és megindokolnám, szükségesnek tartom megemlíteni, hogy a törvényjavaslatban a társulati adóra vonatkozó törvényes rendelkezések eddigi rendszerén szerkezetileg is változtattam s a javaslatnak az adókötelezettségre, az adóalap meghatározására és. az adó kulcsára vonatkozó fejezetei egységesen magukban foglalják a társulati adóval, a tantiemadóval és a társulati vagyonadóval kapcsolatos összes anyagi jogszabályokat. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozni kívánom, hogy a vállalati adóztatásban az általános kereseti, valamint a jövedelemadó kivetésénél meghonosított becslési eljárásnak lehetőséget biztosítani ezúttal sem kívántam. Az adókötelezettségre vonatkozó jogszabályokat pedig csak ott módosítottam, ahol azt a jogfejlődés, a kialakult joggyakorlat vagy a célszerűségi okok megkövetelték. Az eddig érvényben levő rendelkezésektől eltérően javasolom rendezni az adókivetési jog elévülésének kérdését. E tekintetben a jelenlegi helyzet az, hogy a kincstár adókivetési joga úgyszólván sohasem évül el, mert az elévülés csak akkor következik be, ha a társulati adót az adóeltitkolás felderítésének napját követő Ötödik naptári év végéig nem vetik ki. Elvileg tehát egy ma elkövetett, de csak 40 év múlva felderített adóeltitkolás esetében a megrövidített adó a 46. év végéig kivethető. Ennek a gyakorlatilag alig végrehajtható jogi szabályozásnak a megszüntetése végett, az adó kivetéséhez való jog elévülését, az elévülés lényegének figyelembevételével valamennyi adónemnél azonos módon kívánom szabályozni és ezt a rendelkezést vettem fel a társulati adóra vonatkozó szabályok közé is. Ezek szerint adóbevallás beadása esetében 5 év alatt, bevallás hiányában vagy adócsalás esetén 10 év alatt évül el az adó kivetéséhez való jog, éspedig annak az évnek utolsó napjától számítva, amely évben a vállalat adóbevallását beadta, vagy ezt be kellett volna adnia. Már az előbbiekben is rámutattam arra, hogy a törvényjavaslat legfőbb célja az adóköteles nyereség kimunkálásának szilárdabb alapokra fektetése. Ezt a célt csak úgy lehet elérni, ha az üzleti nyereség fogalmának formailag körülhatárolt jelenlegi szűk kereteit tágítjuk s ezzel kapcsolatban egyfelől módosítjuk az értékpapírok, valamint az áru- és anyagkészlet értékelésének azt az egyoldalú szabályozását, amely a még nem realizált veszteségek elszámolását megengedi, de ugyanakkor a még nem realizált nyereségek elszámolását nem kívánja, másfelől pedig adóköteles nyereségnek minősítjük mindazt, amit a vállalatban résztvevő tőkeérdekeltség különféle címeken — a nyereség nyilvános kimutatása előtt — a vállalattól a maga javára nyíltan vagy burkoltan elvon. Ezzel kapcsolatban elsősorban a kamat- és jutalékszámlákra, továbbá az érdekeltségi vállalatokra áthárított különféle költségekre gondolok. Az elmúlt hosszú évek alatt szerzett tapasztalatok ugyanis azt bizonyítják, hogy a vállalatok egy része ezeket a számlákathasználja fel az adóztatás elkerülése céljából a rejtett nyereség juttatásokra és az üzleti nyereség csökkentésére. Ezek a tapasztalatok késztettek arra, hogy a családi részvénytársaság részvényes tőkeérdekeltsége, valamint a korlátolt felelősségű társaságok tagjai javára kifizetett vagy jóváírt kamatok felszámítását alapos felülvizsgálat alá vétessem és ennek során az ily címen elszámolt összegeket a mérlegszerű nyereséghez hozzáadandónak minősítsem abban az esetben, ha a részvényesek, vagy a társasági tagok a kölcsönadott
