Felsőházi irományok, 1939. II. kötet • 58-108. sz.
Irományszámok - 1939-63
96 63. szám. szerzését nagy mértékben fogja szolgálni, indokolt, hogy az 1927 : XXI. törvénycikk alapján biztosítottak, — illetőleg hozzátartozóik is — a biztosító intézet szolgáltatásaként hozzájuthassanak a tüdőbetegotthonban való ápoláshoz. Minthogy az 1927 : XXI. törvénycikk 47. §-a kifejezetten csak kórházba, illetőleg gyógyintézetbe való beutalásról rendelkezik, mely utóbbi intézmény (gyógyintézet) alatt a társadalombiztosítási gyakorlatban általában a szanatóriumokat szokták érteni, indokolt volt oly rendelkezés felvétele, mely a biztosító intézetek számára lehetőséget nyújt, illetőleg kötelezettséget állapít meg igényjogosultjaiknak a kórházak és szanatóriumok mellett a tüdőbetegotthonokba való beutalásra is. Az imént ismertetett célokat szolgálja az (i) bekezdés. Az 1927 : XXI, t.-c. 48. §-át kiegészítő törvényes rendelkezések lehetővé teszik, hogy a biztosító intézet a közkórház tüdőbetegosztályán ápolt biztosított után az ápolás huszonnyolcadik napját követően is — az egyébként más betegség esetében járó napi táppénz összeg helyett — a napi ápolási költséget fizeti. Ezt a lehetőséget biztosítani kellett a tüdőbetegotthonok javára is. A szóbanforgó cél elérését hivatott megoldani a jelen §. {2) bekezdése, amely szerint a tüdőbetegotthonok az 1927 : XXI. t.-c. idevágó §-ainak alkalmazása szempontjából közkórházaknak tekintendők. Az 1927 : XXI. törvénycikk 31. §-a első bekezdésének 12. pontja szerint a tüdőbetegszanatóriumi ápolás a biztosítottak családtagjainak, mint felemelt segély, abban az esetben adható, ha a biztosító intézet pénzügyi helyzete a felemelt segély nyújtását lehetővé teszi. Rá kell mutatni arra, hogy nagyfontosságú közegészségügyi érdekek mellett a biztosítottak családtagjainak tüdőbetegszanatóriumi ápolásához sajátos társadalombiztosítási érdekek is fűződnek. A tüdőbeteg családtag ugyanis megfertőzéssel fenyegeti magát a biztosítottat, akinek gümőkóros megbetegedése a biztosító intézetre terhet hárítana. Ennek megelőzése végett a törvényjavaslat közegészségügyi és társadalombiztosítási érdekből egyaránt úgy rendelkezik ((a) és (4) bekezdés), hogy a biztosítottak igényjogosult családtagjai is rendes — tehát nem felemelt —- segély alakjában kaphatnak tüdőbetegszanatóriumi ápolást a biztosító intézet terhére. Mivel a családtagok kórházi ápolásának költsége általában csak négy hétig terheli ugyanabból a betegségből folyóan egy éven belül a biztosító intézetet, a tüdőbetegszanatóriumi ápolás költségének viselésénél sem lehetett az ápolásnak ezt az irányadó tartamát átlépni. Köztudomású, hogy a biztosító intézetek az 1928 : XL. törvénycikk VIII. fejezetében foglalt rendelkezések alapján a rokkantság esetére biztosítottakat egészségvédő, illetőleg gyógyító eljárásban részesíthetik avégből, hogy ezáltal a biztosítottak korai megrokkanását megelőzzék vagy késleltessék, illetőleg az ideiglenes rokkantak rokkantságát megszüntessék vagy csökkentsék. Figyelemmel arra, hogy a megrokkanások jelentékeny részének a gümőkór az oka, a jelen §. (5) bekezdéseként oly rendelkezést volt indokolt felvenni, amely szerint a szóbanforgó egészségvédő és gyógyító eljárás tüdőbetegotthonokban való ápolással is lefolytatható. Az 58. §-hoz. A törvényjavaslatnak egyik alapvető elgondolása, hogy a gümőkór elleni küzdelmet legcélszerűbben és leghatékonyabban a küzdelemben érdekelt tényezők erőinek összefogásával lehet megvalósítani. E meggondolásból folyóan az (1) bekezdés felhatalmazza a belügyminisztert, hogy megszüntesse a biztosító intézetek tüdőbeteg szakrendeléseit azokon a helyeken, ahol tüdőbeteggondozó intézetek működnek. Ezeken a helyeken ugyanis a tüdőbetegek gyógyítása a tüdőbeteggondozó intézetek feladata lesz ugyanolyan természetű és kihatású tevékenységként, mint aminőt ezideig e téren igényjogosultjaikkal szemben a biztosító intézetek is folytattak.
