Felsőházi irományok, 1935. III. kötet • 104-163., I. sz.
Irományszámok - 1935-104
88 104. szám. mívelésügyi miniszternek arra, hogy a tulajdon megszerzését és a birtokszerzőre átruházását elhalaszthassa. Amíg a becsérték a 26. §. megfelelő alkalmazásával, tehát esetleg panasz folytán bíróság döntésével megállapítást nem nyer, bizonytalan lesz az az összeg is, amelyet a birtokszerző vételár címén fizetni köteles. Az ugyanis egészen természetes és a rendelkezésre álló fedezet gazdaságos felhasználásának követelménye, hogy a földmívelésügyi miniszter a birtokszerzővel szemben a telepítési alapból fizetett becsértékkel arányban állóan állapítsa meg a vételárat. Hogy azonban a becsérték megállapításával kapcsolatos késedelem a birtokszerző tulajdonszerzésének folyamatát ne hátráltassa, a javaslat módot nyújt arra, hogy a birtokszerző a földmívelésügyi miniszter által megállapított összeget a később megállapításra kerülő vételár biztosítására már előre befizethesse. Ez az összeg aztán a vételár megállapítása alkalmával kerül elszámolásra, amikor is abból esetleg több is ki fog telni a vételár felénél. Ami a tulajdonszerzés telekkönyvi keresztülvitelének módozatait illeti, a javaslat megfelelően gondoskodik a birtokszerzővel szemben fennálló vételárhátralék jelzálogi biztosításról és módot nyújt a tulajdonjog oly módon való bejegyzésére is, hogy az az átengedésre kötelezettel szemben közvetlenül a birtokszerző javára jegyeztessék be. A tulajdonjog bejegyzéséhez szükséges előfeltételek kimutatásának módjáról a 100. §. alapján kibocsátásra kerülő rendelet lesz hivatva gondoskodni. Az 54. §-hoz. Minden olyan esetben, amikor állami beavatkozás segítségével kerül sor új kisbirtokos egzisztenciák létesítésére, fokozott aktualitáshoz jut a birtokforgalom és birtokosztódás megkötésének problémája. Kézenfekvő az a gondolat, hogy az állami tevékenység eredményeit tartósan biztosítani csak akkor lehet, ha az újonnan létesített kisbirtokok meg vannak óva mindattól, hogy eladósodás és elidegenítés útján újból egy kézbe összefutva, ismét nagybirtok alkotó részeivé váljanak, mind pedig attól, hogy néhány emberöltő alatt a beálló örökösödések révén túlságosan kicsiny töredékekre omoljanak szét. A magyar gazdaságpolitikai irodalomban sem ismeretlen a speciális agrárörökösödési rendszer megvitatása, a külföldi, különösen a germán jogokban pedig ilyenféle gondolatok gyakorlati megvalósulásával is találkozunk, legutóbb az 1933. évi szeptember hó 29-én kelt német Reichserbhoffgesetz-ben. A törvényjavaslat előkészítése során mind a törvény alapján keletkező birtokok forgalmának megkötése, mind azokra nézve különleges örökösödési rend megvalósításának gondolata alapos megfontolást nyert. Ezeknek a megfontolásoknak az eredménye azonban abban foglalható össze, hogy a magyar örökösödési rend, mint a nemzet jogi meggyőződéséből fakadó és évszázados fejlődés eredményét alkotó rendszer megbolygatása nem lehet a javaslat feladata. Igaz ugyan, hogy hasonló rendelkezést a vitézi telek intézménye tekintetében a 6.650/1920. M. E. számú rendelet 4. §-a már tartalmaz és hogy az 1920 : XXXVI, t.-c. VIII. fejezete fakultatív eredményként az oszthatatlan családi birtok intézményét is elismerte, a törvényhozási tárgyalás alatt álló hitbizományi törvényjavaslat IV. fejezete pedig hitbizományi kisbirtokok alakítására is módot kíván nyújtani, mégis a vitézi telek intézményének speciális rendeltetése, a másik két esetben pedig a megfelelő megkötés fakultatív jellege folytán egyik említett szabályozás sem tekinthető a magyar örökösödési jog intézményes áttörésének. A javaslat ezért a kisbirtokok szaporítására irányuló állami tevékenység eredményeinek tartósságát más eszközökkel kívánja biztosítani. Ezek az intézkedések : 1. az ingatlan elidegenítésének, megterhelésének, megosztásának vagy egyesítésének bizonyos időtartamon belül korlátokhoz kötése ; 2, ugyanezen időtartamon
