Felsőházi irományok, 1935. III. kötet • 104-163., I. sz.
Irományszámok - 1935-104
104. szám. 33 léte, amely az 1860-as évek végén felvett Keleti-féle statisztika szerint akkor 39*1 %-át tette az ország összterületének, a világháború kellős közepéig, 1916-ig mindössze 2 (kettő) %-os területcsökkenést szenvedett s a kisbirtok egész területi gyarapodását — birtokpolitikai szempontból egyáltalán nem örvendetesen —• a kevésbbé védett középbirtok szolgálta. Ma már tisztán láthatjuk, hogy a nagybirtokok kötöttségének pár évtizeddel előbb való lazítása s egy idejekorán kezdett és következetesen folytatott birtokpolitika, —• amely a nagybirtokaink mezőgazdasági területeinek egy részét szaporodó mezőgazdasági lakosságunk számára hozzáférhetővé tette volna, — már a háború előtt is kiegyensúlyozottabbá tette volna a magyar társadalom szerkezetét. Az új magyar birtokpolitika a múlt század vége felé eszmélt reá, hogy a független, életképes kis mezőgazdasági egzisztenciák szaporítása állami érdek s ezt elősegíteni állami feladat. Erre az időre, — főképpen Darányi Ignác földmívelésügyi minisztersége idejére — esik a zöme azoknak a törvényhozási intézkedéseknek, amelyeknek célja a kis és legkisebb. mezőgazdasági egzisztenciák erősítése volt. A most előterjesztett javaslatot érintően különös érdekességgel bír e törvényeink közül a telepítésről alkotott 1894 : V. törvénycikk, amellyel az újabb időben az első kísérlet történt a magyar kisbirtokosságnak — különösen nemzetiségi vidékeken — a megerősítésére. Hazánknak a fokozódó népsűrűséggel összhangban nem álló birtokmegoszlási viszonyai, mint előbb röviden érintettem, már a háború előtt sem voltak megfelelők, még nehezebbekké váltak azonban a háború befejezése után. A vesztett háború az ország területét 49*05 millió kataszteri holdról 16*16 millió kataszteri holdra, nagybirtokaink állagát pedig 19*53 millióról megközelítően 6 millió kataszteri holdra csökkentette. Elvesztek Erdély és a Felvidék, amelyek területéből a kisbirtok jóval nagyobb hányadban részesedett, mint a csonka hazában, elvesztek a nagybirtoknak a nagykiterjedésű erdő és legelőterületei s így a megcsonkított országra annál súlyosabban nehezedett reá az itt maradt nagybirtoknak az ország megmaradt területéhez viszonyítottan megnövekedett mezőgazdasági területe. Nemcsak a szabadforgalmú, de a korlátolt forgalmú birtokok mezőgazdasági területe is fokozottabban nehezedett a háború után a megmaradt országterületre. Hogy csak a hitbizományi birtokokat említsük, azoknak a békében a nagy ország területéhez viszonyítottan bírt 4'7%-nyi Összterülete a csonka országban a háború után 6*8%-ra emelkedett. Ezek a röviden vázolt okok, valamint az a, történelmi tapasztalat, hogy a legtöbb háború felébreszti a frontokon küzdött földmíves katonákban azt a törekvést, hogy részesedést kívánjanak abból a földből, amelynek legtömegesebb védelmezőit elsősorban ők szolgáltatták, mindenki előtt érthetővé teszik, hogy a háború után összeült első nemzetgyűlés legelső feladatai közé sorozta az 1920ban megindított földreformot, amely egyaránt hivatva volt a hazai birtokmegoszlás kirívó aránytalanságainak a megszűntetésére s a fronton küzdött katonák földigényének a kielégítésével a nagymértékben jelentkezett szociális nyugtalanság levezetésére. Az 1920-ban megkezdett földreform lezajlott, eredményeire visszatekintve, nyugodtan helyezhetjük azokat a történelem mérlegére. Ha eredményeit akarjuk előbb kiemelni, feltétlen érdeméül kell elkönyvelnünk azt, amit indokolásában célul is tűzött maga elé : emelte az ország szociális biztonságát. Négyszázezren felüli törpebirtokost és házhely juttat ott at kötött hozzá a magyar földhöz, akiknek jórésze a juttatott földnek ma is birtokában van s akik közül sokan e juttatások nélkül — a mezőgazdasági krízis beálltával —• a városok felé tódultak volna s szaporították volna a társadalmi rendre mindig nagyobb veszélyt jelentő bizonytalan Felsőházi iromány. 1935-1940. III. kötet. 4a
