Felsőházi irományok, 1931. V. kötet • 196-281. sz.
Irományszámok - 1931-206
62 , 206. szám. Az ilyen késői kéréseknek azonban a legtöbb esetben jogalapjuk nincsen és tárgyalásuk csak felesleges munkatöbbletet jelent. A 6. § (i) bekezdése az előadott okokból a székesfővárosra vonatkozólag az 1930 : XVIII. t.-c. 57. §-ának (3) és (4) bekezdésében foglalt szabályozás módjára — bárha annyiban eltérően, hogy ott az elévülési idő három év — kimondja, hogy az ilyen igény megszűnik attól a naptól számított egy év elteltével, amelyen az illetmény vagy az ellátás folyósításának a megszüntetését vagy kiszolgáltatásának megtagadását az érdekelt alkalmazottal az illetékes hatóság, hivatal stb. közölte. A szakasz az elévülési határidő kezdőnapjára vonatkozólag kisegítő rendelkezéseket is tartalmaz oly esetekre, midőn az írásbeli értesítést az alkalmazott részére kézbesíteni nem lehet vagy amidőn az alkalmazott betegsége vagy szabadságolása vagy állásától felfüggesztése vagy engedély nélküli távolmaradása miatt nem teljesített tényleg szolgálatot. A (3) bekezdés az eredeti szöveg szerint, összhangban a fővárosi. törvény 57. §-ának (4) bekezdésében foglalt rendelkezésekkel, kimondotta volna, hogy a §-ban foglalt rendelkezéseket a tárgyalás alatt lévő ügyekben is alkalmazni kell, kivéve azt az esetet, ha az igény tárgyában a bíróság már jogerős ítéletet hozott. A képviselőház ezt oda módosította, hogy azok a nyugdíjasok, akik igényük érvényesítése iránt 1933. október 1. napja előtt már lépéseket tettek, a szigorúbb új rendelkezés hatálya alól mentesíttessenek. A második fejezet a kir. ítélőbírákra és a kir. ügyészekre vonatkozó rendelkezéseket szabályozó 7. §-hó\ áll. A törvényjavaslat indokolása kifejti, hogy mindazok az okok, amelyek a törvényjavaslat első fejezetében foglalt rendelkezéseknek a közszolgálati alkalmazottakra és azok hozzátartozóira vonatkozó felvételét indokolttá és szükségessé tették, fennállanak a kir. ítélőbírák és kir. ügyészek, valamint ezek hozzátartozói tekintetében is és ehhez képest az első fejezet rendelkezéseit ki kell terjeszteni a kir. ítélőbírákra és ügyészekre, valamint ezek hozzátartozóira is. Mégis a 2. §. (1) bekezdésének b) pontját, vagyis a fegyelmi úton más állásra való áthelyezésre ítélt alkalmazottra vonatkozó rendelkezést a kir. ítélőbírákra és kir. ügyészekre nem kívánja kiterjesztem a javaslat, mert •— úgymond az indokolás — velük szemben ily rendelkezés a bírói függetlenség szemponjtából aggodalomra szolgálhatna okul. A 2. §. (2) bekezdésének b) pontjára vonatkozó és a (4), (5), (e) és (i) bekezdésben foglalt eljárási rendelkezéseket a kir. ítélőbírákra és kir. ügyészekre a javaslat szintén nem terjeszti ki, mert •— mondja az indokolás — velük szemben az ily eljárást már az 1871 : IX. törvénycikk II. fejezete megfelelő módon szabályozta. A jelenleg fennálló jogi helyzet a következő : Az 1871 : IX. törvénycikk 6. §-a, illetőleg az 1912 : VII. törvénycikk 10. §-a szerint a kúriai ítélőbírót és a vele egyenlő vagy nála magasabbrangú ítélőbírót és ügyészségi tagot a 70. életévének, más bírót és ügyészségi tagot pedig 65. életévének betöltése előtt hivatalból nyugdíjazni csak akkor lehet, ha testi vagy elmebeli fogyatékossága miatt hivatalos kötelességének teljesítésére véglegesen vagy legalább tartósan képtelenné válik, vagy ha állását a törvény megszüntette. Az 1871 : IX. t.-c. 7—.13. §-ai állapítják meg az említett esetekben követendő eljárás szabályait. Ha a testi vagy szellemi fogyatkozás miatt szolgálatképtelenné vált bíró a nyugdíjazását nem kéri, őt a törvényszék elnöke a nyugdíjazás iránti kérvény beadására felszólítja. Ha a felszólításnak egy hóna-
