Felsőházi irományok, 1931. V. kötet • 196-281. sz.
Irományszámok - 1931-205
46 205. szám. nemcsak megtakarítás érhető el, hanem lehetővé válik az is, hogy a méltányosság gyakorlása az érdekeltek nagyobb körére kiterjesztessék. A § (1) bekezdése a — fentebb már ismertetett okokból — a trianoni békeszerződéssel átcsatolt területről beköltözött olyan közszolgálati alkalmazottak tényleges szolgálati viszonyának megszűnése tekintetében rendelkezik, akik az említett terület megszállásának időpontjában tényleges szolgálatban állottak. Minthogy az 1927 : XXIV. t.-c. 4. §-a szerint az ilyen alkalmazottak szolgálati idejének a nyugdíj szempontjából való megállapításánál a trianoni békeszerződés hatálybalépéséig, vagyis az 1921. évi július hó 26.-ig eltelt időt beszámítható időnek kell tekinteni, megfelelőnek látszik, hogy az ilyen alkalmazottaknak tényleges viszonya is, — amennyiben az már korábban meg nem szűnt — az említett rendelkezéssel összhangban, az 1921. évi július hó 26.-ával szűnjön meg. Félreértések elkerülése céljából kimondja ez az (i) bekezdés még azt is, hogy a szolgálati viszonyt az említett időponttól abban az esetben is megszűntnek kell tekinteni, ha az érdekelt alkalmazottnak felmentése, illetőleg szolgálatának felmondása iránt nem történt külön intézkedés. A (2) bekezdés a szolgálati idő számítását szabályozza azokra a beköltözött alkalmazottakra nézve, akik beköltözésük után itt elhelyezést nyertek. A bekezdésben foglalt rendelkezés azonos az 1927 : XXIV. t.-c. 4. §-ában foglalt rendelkezéssel, amely a szolgálati idő számításának kérdését azokra a beköltözött ékre nézve szabályozza, akik beköltözésük után itt szolgálati elhelyezést nem nyertek. Ennek a rendelkezésnek a szolgálati elhelyezést nyert alkalmazottakra való kiterjesztését a gyakorlatban előfordult kételyek eloszlatása tette szükségessé. A (3) bekezdés a fentebb részletesen megjelölt okokból az 1927 : XXIV. t.-c. 2. §-ának (3) és (4) bekezdésében foglalt rendelkezéseket módosítja és pedig annyiban, hogy a minisztertanács hatásköréből az államfő kegyelmi jogkörébe utalja az ellátásoknak azokban az esetekben való engedélyezését, amelyekben az 1927 : XXIV. t.-c. határozmányai szerint a beköltözött alkalmazottnak az ellátásra nincsen igénye és azt részére csak a fennforgó méltánylást érdemlő körülményekre való tekintettel lehet engedélyezni. Azt a rendelkezést, hogy ilyen esetekben az államfőhöz előterjesztést a pénzügyminiszter hozzájárulásával lehet tenni, az egyenlő elbánás biztosítása teszi szükségessé. A (4) bekezdés az előző bekezdésekben foglaltakból következik, az (5) bekezdés pedig a §-ban foglalt rendelkezéseknek megfelelően hatályon kívül helyezi az 1927 : XXIV. t.-c. 5. és 6. §-ait, amelyeknek helyébe az újabb rendelkezések lépnek. A (6) bekezdés az életbelépésre és a végrehajtásra vonatkozik és az 1927 : XXIV. t.-c. 10. §-ában foglalt rendelkezésnek megfelelően kimondja, hogy a § rendelkezéseit az életbelépéskor az eljárás bármely szakában folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell. Az «ügyekben» kifejezés a végrehajtási ügyekre is vonatkozik s így a törvény életbelépésekor folyamatban lévő végrehajtási ügy esetében az (1) bekezdés rendelkezésének alkalmazását az 1912 : LIV. t.-c. 39. §-ának analógiájára végrehajtás megszüntetése, korlátozása vagy felfüggesztése iránti keresettel lehet elérni. A 6. §-hoz. A szolgálati jogviszonyon alapuló illetmény vagy ellátás kiszolgáltatására irányuló igény elévülése tekintetében •— kivéve a székesfővárosnál teljesített szolgálatot — ezidőszerint nincsen rendelkezés. E hiányosság következtében a szolgálatból kivált alkalmazottak a szolgálattal kapcsolatos járandóságokra vonatkozó kérelmeiket a szolgálat teljesítésének megszűnése után bármikor előterjeszthetik és azokat a hatóságoknak tárgyalás alá kell venni.
