Felsőházi irományok, 1931. V. kötet • 196-281. sz.

Irományszámok - 1931-205

40 205. szám. fejlesztése az 1912 : LXV. t.-c. 32. §-ának (i) bekezdésében foglalt annak a rendelkezésnek, amely kimondotta, hogy az alkalmazottnak testi vagy szellemi fogyatkozás által előidézett szolgálat képtelenségét az elsőfokú fegyelmi hatóság is megállapíthatja. Ez a rendelkezés lehetővé tette, hogy a szolgálat ellátására képtelen alkalmazott szabályszerű elbánás alá vonása elrendelhető legyen a nélkül is, hogy orvosilag megállapítható testi vagy szellemi fogyatkozásban szenvedne. E rendelkezés szerint azonban csak a szolgálatképtelenné vált alkalmazottnak nyugalombahelyezését lehetett elrendelni, de nem lehetett eljárni azokkal a nem teljesen szolgálatképtelenné vált alkalmazottakkal szemben, akik a hivatalukkal járó feladat kifogástalan elvégzéséhez szükséges szakképzettség, szorgalom vagy egyéb fontos kellékek hiánya miatt szolgálatukat a megkívánt mértékben nem látják el. Nyilvánvaló, hogy az ilyen alkalmazottnak a szolgálatban tartása a szolgálat zavartalan ellátása szempontjából nem kívánatos, de e mellett az elhelyezkedésre váró fiatalság érdekeinek szempontjából is kifogásolható. Ennélfogva a b) pontban foglalt rendelkezés az alkalmazottnak szabályszerű elbánás alá vonására nem csak a teljes szolgálatképtelenség esetén, hanem — érvényben levő külföldi jogszabályoknak megfelelően —- a fentebb említett esetekben is módot nyújt. A javaslat -— eltérően az 1912 : LXV. t.-c. 32. §-ának (i) bekezdésében foglalt rendelkezéstől •— az eljárás tekintetében a fegyelmi hatóságnak hatáskört nem biztosít és a§ (4)—(1) bekezdésében az'ilyen alkalmazott szabályszerű elbánás alá vonásának elrendelhetésére nézve kivételes szabályt állapít meg. A (3) bekezdés kételyek kizárása céljából kimondja, hogy az (1) bekezdésben, valamint a (2) bekezdés a) pontjában említett esetekben a szabályszerű elbánás alá vonást a hatályban lévő jogszabályok szerint arra illetékes hatóság rendeli el. E bekezdésnek az a további rendelkezése, hogy ezekben az esetekben a szabályszerű elbánás alá vonást elrendelő határozat ellen közigazgatási vagy más bírósági eljárásnak nincs helye, összhangban áll az 1912 : LXV. t.-c. 120. §-a utolsó bekezdésének g) pontjával, amely szerint abban a kérdésben, hogy beállottak-e már a szabályszerű elbánás alá vonás elrendelésének feltételei, bíróság előtti eljárásnak nincs helye. A (4), (0), (6) és (7) bekezdések a (2) bekezdés b) pontjában felsorolt okokból elrendelhető szabályszerű elbánás alá vonással kapcsolatos kivételes eljárás szabályait állapítják meg. Felvételüket elsősorban az alkalmazottak érdekeinek biztosítása teszi szükségessé. A (4) bekezdés szerint a (2) bekezdés b) pontjában említett esetben a szabályszerű elbánás alá vonás elrendelését eljárás előzi meg, amelynek lefolytatását vagy az illetékes miniszter, vagy a miniszter által meghatározott annak a hatóságnak, hivatalnak, intézetnek, stb. főnöke rendeli el, amelyhez az alkalmazott tartozik. Az (5) bekezdés szerint az eljárást bizottságok folytatják le, amelyeket a miniszter a minisztériumban és az alája rendelt és általa kijelölt hatóságoknál (hivataloknál, intézeteknél, stb.) háromévenkint alakít. A bekezdés rendelkezései magára az eljárásra vonatkoznak. A bekezdés utolsó mondatában foglalt az a rendelkezés, amely szerint a miniszter határozata ellen jogorvoslatnak helye nincsen, megfelel az e tekintetben hatályos jogszabálynak. A (e) bekezdés szerint a legfőbb állami számvevőszék személyzetére nézve a miniszter helyett a legfőbb állami számvevőszék elnöke rendelkezik. A (7) bekezdés az egyetemi nyilvános rendes és rendkívüli tanárok szabályszerű elbánás alá vonásánál közreműködő bizottságok megalakításáról rendelkezik. E rendelkezést az egyetemek autonómiája teszi szükségessé. A (s) bekezdés szerint a bizottságok összeállítására és illetékességére vonat-