Felsőházi irományok, 1931. V. kötet • 196-281. sz.
Irományszámok - 1931-232
300 232. szám. Ezzel a történeti irányzattal némileg ellentétben áll az a körülmény, hogy a XIX. század végén a Nemzeti Múzeumban egyesült szakgyüjteményeknél nemcsak a szakigazgatás elkülönítésére, hanem azok teljes szétválasztására és önálló múzeumokként való megszervezésére törekedtek, s így a különlegesen magyar nemzeti szempont helyett inkább az általános szaktudományos és művészeti szempontokat érvényesítették. így szakadt ki s egyesíttetett más gyűjteményekkel a Nemzeti Múzeum képtára a Szépművészeti Múzeumban s így került az újonnan alakított Iparművészeti Múzeumba a Nemzeti Múzeum történeti és néprajzi anyagának egyrésze. E decentralizációs iránnyal szemben a Wlassics Çryula közoktatásügyi miniszter által 1898-ban létesített múzeumi tanácsban és igazgatóülésben viszont a Nemzeti Múzeum történeti egységének eredeti gondolata nyert kifejezést s az igazgatás e két szerve egyúttal az autonóm múzeumi igazgatás első csiráit is magában rejtette. A két elv : a nemzeti és autonóm jut határozottabb kifejezésre gróf Klebelsberg Kunó közoktatásügyi miniszternek nemzeti nagy közgyűjteményeink önkormányzatáról szóló 1922 : XIX. t.-c.-el megvalósított elgondolásában. E törvény az Országos Magyar Gyűjtemény egyetemet életre hi vasának keretében a Nemzeti Múzeummal szervezeti egységbe foglalja a Szépművészeti és Iparművészeti Múzeumokat, valamint a nemzeti történet írott emlékeit gyűjtő Országos Levéltárt és az új, intézmény részére az autonóm igazgatást létesíti, azon helyes indokból, mivel csakis így biztosíthatni e gyűjtemények magasabb kultúrpolitikai szempontból kiinduló s a napi politika és a miniszteriális igazgatás személyes változásaitól független, egységes és állandó irányú centrális irányítását. Említett legfőbb közgyűjteményeink szervezeti egységbe foglalását pedig tudományos céljaik közössége és nemzeti irányú feladataik rokonsága indokolta. A Gyüjteményegyetem létesítése elsősorban a magyar szellem és föld termékeinek gyűjtésére és megőrzésére hivatott közgyűjteményeink szervezeti egységbe kapcsolásával, a Nemzeti Múzeum eredeti történeti koncepciójának képét mutatja, anélkül azonban, hogy azt végső konzekvenciáiban megvalósítaná. Erre és így egyben a jövő természetes fejlődésére mutattam rá a Múzeum főigazgatójává történt beiktatásomkor, 1923 december 22-én mondott beszédemben, midőn a szervezeti átalakulás kapcsán megállapítottam, hogy ennek »végső láncszemeként a Magyar Nemzeti Múzeum nagymultú és nemes hagyományokkal ékes történeti nevét kellene a mi tradícióinkhoz mindenben simuló Országos Magyar Gyűjteményegyetem egészére átvinni, melynek tanácsa a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatóságának helyét foglalná el. Ez az átalakulás természetesen feleslegessé tenné a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatóját, akinek hatásköre részben a decentralizált intézetek igazgatóira, respektive főigazgatóira, részben a felettük álló központi autonóm szervezetre szállna át. Életben maradna azonban a belőle korábban kivált országos intézetekkel újra egyesült, keretében kibővült Nemzeti Múzeum történeti organizmusa«. De a Gyüjteményegyetem szempontjából is előnyösnek látom a jövő ily irányú fejlődését, minthogy »az autonóm gyűjtemény egyetemi szervezet a Magyar Nemzeti Múzeum történeti szervezetének biztos bázisára települve folytathatná nemzeti kultúrmunkáját«. A fentiekben körvonalazott elveket, valamint a történelmi tradíciókat kívánja jelen törvényjavaslat érvényre juttatni, midőn legfőbb közgyűjteményeink jogi személyiségének elnevezésénél a Gyüjteményegyetem helyett a Magyar Nemzeti Múzeum történeti patinájú és a nemzet lelkében gyökerező nevét helyezi és a Gyüjteményegyetem tanácsa önkormányzati jogait a Magyar Nemzeti Múzeum tanácsára ruházza. Emellett az autonóm igazgatás követelményeinek megvalósításában is következetesebb, mint a Gyűjtemény egyetemi törvény. Míg ugyanis a
