Felsőházi irományok, 1931. V. kötet • 196-281. sz.

Irományszámok - 1931-232

232. szám. 299 Melléklet a 232. számú irományhoz. Indokolás a „Magyar Nemzeti Múzeumról" szóló törvényjavaslathoz. I. ÁLTALÁNOS INDOKOLÁS. A európai államok országos jellegű múzeumai és könytárai szinte kivétel nélkül fejedelmi alapítások. Ennek tulajdonítható, hogy egyrészről a művészeti és történf/ti irányú gyűjtemények, másrészről a könyvtárak és végül a természettudományi gyűjtemények az alapító és gyarapító fejedelmek érdeklődéséhez képest fejlődtek ki, illetőleg a természettudományi gyűjtemények amazoktól legtöbbhely t teljesen önállóan alakultak ki. Magyarországon ezzel szemben épúgy, mint Angliában, a nemzeti társadalom hozta létre a sokáig egyetlen országos jellegű nagy közgyűjteményt, a Nemzeti Múzeumot, amely a magyar föld és a magyar szellem minden tudományosan becses értékét gyűjti, hasonlóan a British Múzeumhoz, mely az angol birodalom értékeinek a múzeuma. Nemzeti Múzeumunknak ilyképen elsőrendű feladata a magyar nemzeti értékek gyűjtése, ebben való tökéletességgel szerzi meg a nemzetközi tudományban is a megfelelő helyet és súlyt. Másodsorban azonban ki kell terjeszkednie a Nemzeti Múzeumnak a nemzetközi összehasonlító anyag gyűjtésére is, hogy ezen anyagával a magyar tudományt és közízlést fejleszthesse. A magyar országgyűlés az 1808 : VIII. t.-c.-vel határozta el a nemzeti nyelv és irodalom fejlesztése érdekében a Nemzeti Múzeum felállítását. A XVIII. század második felében feltörő nemzeti gondolat ez első intézményének alapját 1802ben gróf Széchenyi Ferenc vetette meg, midőn könyvtárát, éremgyüjteményét és képeit múzeum céljára nemzetének felajánlotta. A nagy alapító példaadása, valamint az ország szellemi és anyagi érdekeit hűségesen ápoló József nádor felhívása nyomán támadt társadalmi áldozatkészség és az országgyűlés gondoskodása révén a múzeum csakhamar a nemzeti kultúra összes tárgyi emlékeit gyűjtő és megőrző intézménnyé vált. A Nemzeti Múzeum így mind a könyvek (a magyar vonatkozású és magyar irodalmi termékek, u. n. Hungaricák), mind a régészeti és történeti, mind a magyar néprajzi, mind a művészeti, mind pedig a természetrajzi, sőt egyideig a technikai emlékek gyűjtését is felölelte. Ezen gyűjtési irányzat folyamán természetesen az eredetileg egységes intézet gyűjteményei szétágaztak, 1870-ben hét, ujabban pedig már tíz önálló szakgyüjteménye volt. Ennek a történeti fejlődésnek tulajdonítható', hogy nemzeti nagy közgyűjteményeink fejlesztésében és vezetésében két vezető irányelv domborodik ki. Egyik a gyűjtésnek már jelzett nemzeti iránya a különlegesen magyar vonatkozású dolgok legteljesebb gyűjtésére való törekvés, a másik pedig éppen a társadalmi alapításra való tekintettel az igazgatásában jelentkező önkormányzati szellem. 38.