Felsőházi irományok, 1931. IV. kötet • 129-195. sz.

Irományszámok - 1931-134

76 134. szám. kényszerülve, hogy követeléseiket árverés kérésével érvényesítsék, hogy az árverés esetében őket megillető előnyös kielégítéstől el ne -essenek. A 7. §-hoz. A 7. §. első bekezdése a részes munkásokat védi. Azon az újabb időben nem ritkán mutatkozó bajon kíván segíteni, hogy a learatott gabonát vagy leszedett más terményt a gazdálkodó hitelezői lefoglalják és elárvereztetik, a részes arató vagy más részes munkás pedig sem kikötött részét nem kapja meg, sem az árverési vételárból nem kapnak kielégítést. Gondoskodni kíván továbbá ez a bekezdés arról is, hogy a részes munkások jogait a gazdálkodó csődje se hiúsítsa meg ; a csődben e bekezdés rendelkezése arra vezet, hogy a részes munkást a csődben az elkülönítésre jogosult hitelező jogállása illeti meg. A 7. §. második bekezdése azokon a gazdasági munkavállalókon kíván segíteni, akik nem részért dolgoznak, hanem fix természetbeli vagy pénzbeli munkabérért idénymunkát vállalnak. Ezeknek nem lehet olyan tulaj donjogszerű helyzetet biztosítani, mint a részeseknek, ezért őket a törvényjavaslat zálogjog adásával kívánja megvédeni. Ezt a zálogjogot a gazdálkodás túlságos megnehezítése nélkül nem lehet kiterjeszteni az olyan munkák díjának biztosítására, amelyek még sem elvégezve nincsenek, sem a szerződés szerint díjazásuk nem esedékes. Ellenben az esedékes munkabér rögtöni kielégítésére feltétlen joga van a munkavállalónak, ezért a szerződés szerint már esedékessé vált munkabérnek meg kell adni a törvényes zálogjogot, még ha az esedékességet a szerződés a munka elvégzése előtti időre tette is. Viszont a már elvégzett munka díját esedékességre tekintet nélkül fel kell ruházni a törvényes zálogjog védelmével, mert nem lehet ajtót nyitni annak a lehetőségnek, hogy egyik-másik lelkiismeretlen gazdálkodó a törvényes zálogjog kijátszása végett a szerződésben az esedékességet olyan késői időpontra kösse ki, amikor a termények már el vannak adva vagy fel vannak használva, amikor tehát a zálogjognak már nincs tárgya. A 8. §-hoz. A 8. §. első bekezdésében foglalt rendelkezés a bírói és közigazgatási joggyakorlatban felmerült szétágazó állásfoglalásokkal szemben kívánj a a dohánykertésznek a maga keresményéhez való jogát az igazságosság és méltányosság szerint rendezni. E §. törvénybeiktatásában kétségtelenné fog válni, hogy a dohánybeváltási árnak a dohánykertészt illető részéből a dohánytermelők hitelezői sem csőd, sem végrehajtás, sem egyéb módon nem kereshetnek kielégítést. A második bekezdés rendelkezése azon a tényen alapszik, hogy a dohánytermelési engedélyt a kincstártól a termelő nyeri el, az engedély az utóbbi nevére állíttatik ki, ennélfogva az engedély alapján a kincstár csak a termelővel kerül jogviszonyba. Éppen ezért a dohánytermés beváltási árát is csak a termelővel szemben számolhatja el a kincstár'és a termelővel szerződött dohánykertész, mint a kincstárral jogviszonyban nem álló fél, szerződésszerű járandóságainak a kiszolgáltatását közvetlenül a kincstártól nem igényelheti, következésképen nem lesz akadálya annak, hogy a kincstár a termelőnek adott előleget a dohánybeváltási ár egész összegéből levonhassa, tekintet nélkül arra, hogy a dohánytermelő és a dohánykertész közötti jogviszonyban az utóbbi ebből mennyit igényelhetne. Ettől az elvtől eltérni annál kevésbé lehet, mert ha a kincstár a beváltási árból az előleget feltétlenül le nem vonhatná, akkor az előleg megadása a kincstárra nézve annyira kockázatossá válnék, hogy a kincstár kénytelen volna az előlegek folyósítását beszüntetni, ez pedig éppen a gazdaságilag gyengébb gazdálkodóra nézve tenné a dohánytermelést lehetetlenné és a dohánytermelés megnehezítésével a dohánykertészek elhelyezkedését is megnehezítené. A 9. §-hoz. A 9. §. esetre rendelkezik, amikor a dohánykertésznek oka van arra a feltevésre, hogy a dohánytermelő a dohánybeváltási árból az őt megillető részt, elszámolási differenciák miatt kiadni nemfogja, vagy ha az egész dohány-