Felsőházi irományok, 1931. IV. kötet • 129-195. sz.

Irományszámok - 1931-134

\ 134. szám. 75 meg a közös ellenszolgáltatás felosztása felől, sem azt, hogy a munkát közösen vállaló csoport egy-egy tagja mennyi munkát végzett stb. Itt sem lehet azonban ezt a szabályt egész merevségében alkalmazni. Nem ritka dolog, hogy a munkások közös meghatalmazottja állandó alkalmazottja a gazdasági üzem fenntartójának, vagy hogy a gazdasági üzem fenntartója jelöli ki a bandagazdát. Az ilyen esetekben a bandagazda nem a munkásoknak szabadon alkalmazott meghatalmazottja, hanem lényegileg nem egyéb, mint a gazdasági üzem fenntartójának a bér kiszolgáltatásával megbízott embere. Ilyen esetben tehát igazságos és indokolt, hogy annak tényeiért ő is felelős legyen. A 2. bekezdés rendelkezése azon a magánjogi'elven alapszik, hogy az, aki másnak a jó erkölcsökbe ütköző módon szándékosan kárt okoz, ezt a kárt megtéríteni köteles. Az a gazdálkodó pedig, aki a bandagazdáról tudja azt, hogy megbízhatatlan és ezért a munkabér járandóságoknak az ő kezéhez történő kiszolgáltatása a munkások érdekeit veszélyezteti, kétségtelenül a jó erkölcsbe ütköző módon okoz kárt a munkásoknak akkor, ha az ily meghatalmazott kezéhez fizetéseket teljesít anélkül, hogy a munkásokat az általuk megnevezett meghatalmazott megbízhatatlansága felől tájékoztatná. A törvényjavaslat azonban ezt a felelősséget kiterjeszti arra az esetre is, ha a gazdasági üzem fenntartója csak súlyos gondatlanságból nem ismeri az előbbi körülményeket, mert tőle el lehet várni legalább némi gondosságot abban a tekintetben is, hogy a bérjárandóságokat az egyes munkások között szétosztó bandagazda megbízhatósága felől tájékozódjék. A 4—5. §-hoz. Aki ingatlant szerez, az ingatlan vételárát ahhoz méri, hogy az ingatlan milyen állapotban van. Ehhez képest az ingatlan megszerzését közvetlenül megelőző időben végzett gazdasági munkák emelik az ingatlan vételárát, mert bevetett, megmunkált ingatlanért nagyobb vételárat lehet elérni, mint a meg nem munkált elhanyagolt földterületért. Ezt az értéktöbbletet azonban túlnyomó részben azok munkája termelte, akik a vételt közvetlenül megelőző időben — a törvényjavaslat ezt az időt egyszerűség kedvéért egy évre teszi — szellemi vagy testi munkát végeztek az ingatlanon. Ezért méltányos, hogy ezeknek a követeléseknek az ingatlan jelzálogjogi bejegyzés nélkül is biztosítékául szolgáljon. Ezt a gondolatot viszik keresztül a 4. és 5. §. rendelkezései. Még pedig a 4. §. a szabad kézből való eladás, az 5. §. az árverési vétel esetére. Az árverési vétel esetére ez az elv egyébiránt nem e törvényjavaslat újítása, mert ez többkevesebb eltéréssel ma is fennáll (lásd a 13. §-ban felsorolt rendelkezéseket), a törvériyjavaslat azonban egyrészt kiterjeszti ezt a szabályt a munkásvállalkozóra is, ami nemcsak az előbbi megfontolás alapján, hanem azért is indokolt, mert közvetve a munkásvállalkozó által foglalkoztatott munkavállalók érdekeit is - - a javaslat alapgondolatának megfelelően — kellően védi (lásd az 1899 : XLII. t.-e. 14. §-ában és a javaslat 7. §-ának 3. bekezdésében foglalt rendelkezéseket), másrészt kiterjeszti a szabad kézből való eladás esetére is, ami már azért is indokolt, mert következetlenség az, hogy az árverés esetében megvalósított elv a szabad kézből való eladás esetére ne terjedjen ki. A 6. §-hoz. A 6. §. és az 5. §. szabályát megfelelően alkalmazza a zárlat esetére. Az, hogy a zárgondnok köteles a folyó kiadásokat, köztük a zárlat tartama alatt végzett munkák díját, a zárlati jövedelemből megfizetni, nem új szabály, sőt kifejezetten is kimondják az 1898 : II. t.-c. 45. §-a és az 1907 : XLV, t.-c. 37. §-a. Uj szabály azonban a zárlat előtti évben lejárt munkabérkövetelések előnyös kielégítése a zárlati jövedelemből. Ez az új szabály azonban indokolt egyrészt azért, mert a zárlati jövedelmet növeli a zárlat kezdete előtt végzett munkák eredménye, másrészt azért, mert a végrehajtást szenvedő alkalmazottai enélkül arra volnának