Felsőházi irományok, 1931. IV. kötet • 129-195. sz.
Irományszámok - 1931-134
74 134. szám.' gazdasági munkavállaló bérköveteléseiért közvetlenül tétessék felelőssé, ha a gazdaságban előforduló munkálatok elvégzésére nem közvetlenül maga a szerződő munkavállalókkal, hanem a vele szolgálati viszonyba nem kerülő ú. n. munkásvállalkozót szerződtet, aki viszont a munkásokkal saját nevében és személyében köt szerződést. Előfordul ugyanis, hogy némely lelkiismeretlen munka s vállalkozó az általa szerződtetett munkásokat megkárosítja azáltal, hogy felveszi ugyan a gazdálkodótól a neki járó pénzbeli és természetbeni szolgáltatásokat, a munkavállalóknak az őket megillető járandóságokat csak részben, vagy egyáltalában nem adja ki. A munkások javára az 1899 : XLII. t.-c. 14. §-ában biztosított jelzálogot pedig figyelmen kívül hagyja. Az ilyen durva jogsértések az ország legszegényebb rétegeihez tartozó és istápolásra leginkább rászoruló földmívesmunkásság amúgy'is felette nehéz helyzetét lényegesen súlyosbítják és szociális szempontból mérhetetlen, utólagos hatósági intézkedésekkel alig csökkenthető károkat okoznak. A büntetőjogi felelősségrevonás a megkárosított munkavállalóknak csak kevés vigaszt nyújthat, mert az ő szempontjukból csak a saját és családjuk megélhetése bír jelentőséggel és a megkárosítójukra mért legsúlyosabb büntetés sem kárpótolhatja őket azért a sok nélkülözésért és szenvedésért, mely abból származik, hogy 4—8 hónapi nehéz munkájuk díja elmarad és éppen a munka és kereset nélküli téli időszakon át minden a megélhetéshez szükséges eszköz híjján vannak. Minthogy a gazdasági üzem fenntartója, a jelenlegi állapot szerint, a munkások esetleges károsodásáért nem szavatol, őt a munka s vállalkozó és a munkások között létesült szerződés felvételei nem érdeklik, azokra befolyást gyakorolni nem érdeke és azoknak a munkásvállalkozó részéről való teljesítését nem ellenőrzi, míg ha a munkabérekért ő is felelőssé tétetik, saját érdekében gondja lesz reá, hogy a munkásvállalkozó a munkásokat meg ne károsítsa. A gazdasági üzem fenntartója felelősségének az alapja — a javaslat 1. §-ában foglalt rendelkezés szerint — maga az a puszta tény, hogy a gazdálkodó a gazdaságában szükséges munkálatok elvégzését másra bízza. A készfizető kezesség adja a bérköveteléseknek a legnagyobb biztosítékot és ez a forma a legegyszerűbb is. A 2. §-hoz. A 2. §. az 1. §. rendelkezéseit terjeszti ki a vízimunkálatoknál, útvasútépítésnél vagy más földmunkánál alkalmazottak követeléseire is. A rendelkezés az 1. §-hoz fűzött indokolás után további indokolásra alig szorul, csak még azt kívánom megjegyezni, hogy az említett munkavállalók a földmíves népesség köréből kerülnek ki és így indokolt, hogy ez a törvényjavaslat velük is foglalkozzék, még pedig lehetőleg ugyanolyan előnyök nyújtása által, amilyeneket a szoros értelemben vett gazdasági munkásoknak biztosít. Arról az esetről azonban, ha a most említett munkát nem gazdasági üzem részére végezték (pl. városi építkezés céljára vállalt földmunka esetében) a jelen törvényjavaslatban rendelkezni nem lehet, mert ez a gazdasági munkaszerződés körén kívül felmerülő kérdés ; — ez a törvényjavaslat pedig csak a gazdasági munkaszerződésekkel foglalkozik s oda nem tartozó kérdéseknek e szabályozásba belevegyítése a törvényalkotás rendszertelenségének jogos vádját válthatná ki. A 3. §-hoz. Amikor valamely munka elvégzésére többen közösen vállalkoznak olyan kikötés mellett, hogy a munkájukért járó ellenszolgáltatást egységesen közös meghatalmazottjuk vehesse át, a munkaadó eleget tesz tartozásának azzal, ha a kikötött ellenszolgáltatást ennek a közös meghatalmazottnak — a bandagazdának — fizeti meg. Ennélfogva nem lehet felelős azért, hogy a közös meghatalmazott az egyes munkavállalóknak járó részt megfizeti-e, hiszen sok esetben azt sem tudja, hogy a közösen vállalkozók egymás között hogyan egyeztek