Felsőházi irományok, 1931. IV. kötet • 129-195. sz.
Irományszámok - 1931-130
16 13Ö. szám* II. RÉSZLETES INDOKOLÁS. 1, §-hoz. A törvényjavaslat 1. §-ánat első bekezdése két rendelkezést tartalmaz. Az első rendelkezés vonatkozik olyan vásárlási lehetőségnek hirdetésével való árusításra, amely az árunak a rendes üzleti forgalmon kívül eső eredetét hangsúlyozza és azt a hitet igyekszik a vásárló közönségben kelteni, hogy miután a kereskedő árukészletét kivételesen kedvező körülmények között szerezte be, áruit egyszersmind igen előnyös árakon adhatja el. Nyilvánvaló, hogy e hirdtések tekintetében csak azok teljes eltiltásával lehet célt érni. Minden más megoldás csak félrendszabály lenne, amellyel a helyzet orvoslását nem lehet elérni. A másik rendelkezés vonatkozik arra a kereskedőre (iparosra), aki valamely alkalomszerű vásárlási lehetőségnek hirdetésével kívánja áruját kiárusítani. A törvényjavaslat e részben is általános tilalmat tartalmaz. A törvényjavaslat szerint — azonban az üzleti forgalom érdekében — nem esik a tilalom alá a kényszerfelszámolási vagy csődtömeghez tartozó áruknak ezen minőségük hirdetésével történő árusítása, ha az értékesítés szabad kézből, vagy egyébként a tömeggondnok vagy a kényszerfelszámolást végző szerv foganatosítja, továbbá a kir. bíróság vagy a közigazgatási hatóság intézkedése alapján foganatosított árusítás, illetve árverés hirdetése,, végül a törvényjavaslat értelmében megengedett egyéb alkalomszerű vásárlási lehetőség hirdetése. A 2. §-hoz. A megengedett alkalomszerű vásárlási lehetőség hirdetésének körébe tartozik az az eset, ha a kereskedő vagy iparos, aki árukészletét önkéntes árverés, kiárusítás, üzletmegszüntetés, felszámolás, üzletáthelyezés, végeladás, vagy végeldásra utaló más hasonló körülmény hirdetésével kívánja kiárusítani, a 2. §. értelmében arra az iparhatóságtól engedélyt kért és kapott. A szabály az, hogy csak az egész árukészlet árusítható ki ily módon és csupán kivételesen lehet az árukészletből egy vagy több meghatározott árunemhez tartozó áruk ily kiárusítására is engedélyt adni. Ilyen eset lehet pl. ha az árukészlet egy részét a tűzvész megrongálta. A rendelkezés szerint csupán «jogerős» véghatározattal adott engedély jogosít a kiárusításra. Ez a rendelkezés kizárja annak a lehetőségét, hogy az elsőfokú iparhatóság határozatát végrehaj that ónak mondja ki és biztosítja a kereskedelmi és iparkamarának befolyását az ügy elintézésére, mert a meg nem felelő véghatározat ellen kellő hatálylyal jogorvoslattal élhet. A 2. §. utolsó bekezdése tiltja áruknak kiárusítás céljára való beszerzését vagy bizományba vételét. E rendelkezés védekezést kíván nyújtani az ellen a visszaélés ellen, hogy egyesek árukészletet halmozzanak fel és azt a 2. §. első bekezdésében meghatározott módon akarják kiárusítani. E rendelkezésből következik, hogy bizományi áruk kiárusítására is lehet engedélyt kapni, ha azok beszerzése nem kizárólag kiárusítás céljára történt. A 3. §-hoz. Az érdekeltek részéről felmerült az a kívánság, hogy az árusítás engedélyezése a kereskedelmi és iparkamarák hatáskörébe utaltassék. Bár a kereskedelmi és iparkamarák kétségtelenül alkalmasak volnának e kérdésben eljárni, jelenlegi hatósági jogrendszerünk nem teszi lehetővé a hatósági jogköröknek, amilyen az engedélyezés, másra, mint hatóságra ruházását, a kereskedelmi és iparkamarák pedig, bár a törvény által létesített érdekképviseletek, hatósági joggal fel nem ruházhatók. Ez okból ipari közigazgatási jogrendszerünknek megfelelően az engedély megadását az elsőfokú iparhatóság hatáskörébe kellett utalni. A kiárusítás engedélyezésének különösen Budapesten van jelentősége és így célszerű volna az, hogy az engedélyezés egy kézben összpontosuljon, amire az érdekeltek is nagy súlyt fektetnek. E célból külön rendelkezés felvétele azonban
