Felsőházi irományok, 1931. IV. kötet • 129-195. sz.

Irományszámok - 1931-144

110 144. szám. külön békeszerződést kötött, amelyet 1923. évi július hó 24-én Lausanne Dan írtak alá. Ez a lausannei békeszerződés elismeri Törökországot mint a nemzetközi jog­közösség egyenlőjogú tagját és 28. cikkében az összes szerződő felek kijelentették, hogy hozzájárulnak Törökországban a kapitulációs jogoknak teljes megszünteté­séhez. Törökország azután az előbb említett szerződő hatalmakkal még más nemzet­közi egyezményeket is kötött, többek között ugyanazon a napon aláírták a letele­pedésre és a bírói hatáskörre vonatkozó nemzetközi egyezményt is, amelynek 15. cikke kimondja, hogy a bírói hatáskörre vonatkozó összes kérdéseket Török­ország és a többi szerződő hatalom között a nemzetközi jog elveinek megfelelően fogják rendezni. A lausannei békeszerződés elismerésére Magyarország már az 1921 : XXXIII. t.-c.-be iktatott trianoni szerződé? 70. cikke, illetőleg a 74. cikk második bekezdése értelmében kötelezte,magát. Magyarország azután a Török Köztársasággal barátsági szerződést kötött, amelyet az 1924 : XVI. t.-c. iktatott az ország törvényei közé ; ennek 2. cikke kifejezetten szintén kimondja, hogy a szerződő felek megállapodnak arra nézve, hogy a két állam között a diplomáciai viszonyt a nemzetközi jog elveinek és a viszonosságnak megfelelően fogják létesíteni. Ezt követte két kereskedelmi szerződés (1927 : XXVI. é& 1930 : XXXVI. t.-c), letelepedési szerződés (1927 : XXVII. t.-c.) és végül semlegességi, békéltető eljárási és választott bírósági szerződés, amelyet az 1930 : I. t.-c. iktatott az ország tör­vényei közé. Kiadatási jogviszonyaink szabályozása a békeszerződések megkötése után rövidesen szintén szóbakerült és még az 1926. év folyamán diplomáciai érint­kezésbe léptünk a kiadatásokra vonatkozó kérdések kölcsönös szabályozása céljá­ból. Minthogy Törökország arra az elvi álláspontra helyezkedett, hogy alakszerű kiadatási egyezmény nélkül alkotmányjogi okokból nem áll módjában kiadatást engedélyezni, viszont késznek nyilatkozott alakszerű kiadatási egyezmény kötése végett tárgyalásokba bocsátkozni, a két állam képviselői evégből hosszabb tár­gyalásokat folytattak, amelyeknek eredményeképpen 1932. évi május hó "29. napján azt a kiadatási egyezményt írták alá, amely ennek a törvényjavaslatnak tárgya. II. RÉSZLETES INDOKOLÁS. Az egyezmény három (I—III.) fejezetre oszlik, amelyek közül az I. fejezet a kiadatási jogot és eljárást öleli fel. Az egyezmény azt az új rendszert követi, amely nem sorolja fel egyenkint a kiadatási bűncselekményeket, hanem az 1—3. cikkekben megállapítja a kiada­tási kötelezettség általános feltételeit, a 4. és 6. cikkben pedig megjelöli azokat a kivételeket, amikor nincsen helye kiadatásnak. Ez az általánosító rendszer a kiadatási bűncselekmények kimerítő felsorolásá­nál azért jobb, mert egyrészt kiküszöböli a szerződő államok törvényeiben szereplő bűncselekmények eltérő elnevezéséből eredő nehézségeket, másrészről megvan az az előnye is, hogy az egyezmény hatálya a később büntetendőkké nyilvánított cselekményekre Önmagától kiterjed, hacsak ez a bűncselekmény a kivételek alá nem esik. A 7. cikk értelmében a kiadatási megkeresést diplomáciai úton kell továbbí­tani a megkeresett kormányhoz és a megkeresést az általában szokásos okiratok­kal kell felszerelni.

Next

/
Thumbnails
Contents