Felsőházi irományok, 1931. III. kötet • 72-128. sz.
Irományszámok - 1931-80
4Û 80. szám. (*) Az (1 ) bekezdésben meghatározott kötelesség elmulasztásához a (3) bekezdésben meghatározott jogkövetkezmény akkor fűződik, ha az országgyűlés tagja a bejelentési kötelességet a Ház elnökének a felhívására s az általa kitűzött határidő alatt sem teljesítette. A Ház elnöke ezt a felhívást a megbízó-, illetőleg a meghívólevél benyújtásától számított harminc nap alatt az országgyűlés tagjainak megküldi s a bejelentés megtétetelére tizenöt napi határidőt tűz ki. 31. §. (1) A bíróságok és más hatóságok haladéktalanul kötelesek az illető Ház elnökével közölni az olyan határozatot, amely az országgyűlés tagjával szemben összeférhetetlenségi bejelentés alapjául szolgálhat. Ugyanez áll a szerződés közlése tekintetében azokra a hatóságokra, amelyek köztestület, közalapítvány vagy alap nevében olyan szerződést kötnek, amelynek következtében az országgyűlés tagjára összeférhetetlenség áll elő. (2) A cégbíróságok kötelesek az illető Ház elnökével közölni az országgyűlés tagjainak részvénytársasági vagy szövetkezeti, úgyszintén bármilyen más vállalati alkalmazására, illetőleg megbízására vonatkozó cégbejegyzést. (3) Az országgyűlés tagjai a jelen §., úgyszintén az előbbi §. alapján tett adatszolgáltató bejelentéseket a Ház elnöke által meghatározott helyen és időben megtekinthetik és összeférhetetlenségi bejelentés céljára felhasználhatják; egyébként az adatszolgáltató bejelentések tartalma hivatalos titok. 32. §. (1) Összeférhetetlenségi esetet jelenthet be az országgyűlés bármely tagjára vonatkozóan minden önjogú állampolgár. (2) Ezt a bejelentést csakis írásban lehet megtenni, mégpedig az országgyűlési képviselőre vonatkozóan a képviselőház, felsőházi tagra pedig a felsőház elnökénél. Ez a rendelkezés arra az esetre is áll, ha a bejelentést az országgyűlés tagja teszi. (3) A bejelentésen a bejelentő nevét és lakását pontosan meg kell jelölni és a bejelentő aláírásának a beadványon közjegyzőileg vagy bíróilag hitelesítve kell lennie. Nem kell az aláírást hitelesíteni, ha a bejelentő az országgyűlés tagja. A bejelentést egy eredeti és két másolati példányban kell beadni. 33. §. (1) Az összeférhetetlenségi bejelentésben (28., 29., 32. §.) az összeférhetetlenségi esetet meghatározott tényállás előadásával és a törvény vonatkozó §-ára hivatkozással meg kell jelölni. Az ügy megvizsgálását és eldöntését azonban a téves hivatkozás nem akadályozza. Azon az alapon nem lehet bejelentést tenni, hogy az országgyűlés tagjának helyzete vagy maga^ tartása a jelen törvény 1. §-ában meghatározott általános elvekbe ütközik. (2) Az országgyűlés több tagjára tett bejelentést nem lehet összefoglalni. (3) Az összeférhetetlenségi bejelentést visszavonni nem lehet. VIII. Az országgyűlési összeférhetetlenségi bíróság. 34. §. (1) Az országgyűlés mindkét Háza tagjainak összeférhetetlenségi ügyeiben az országgyűlési összeférhetetlenségi bíróság jár el. (2) Az országgyűlési összeférhetetlenségi bíróságnak tizennyolc tagja van. (3) A bíróság kilenc tagját, pártállásra való tekintet nélkül, az országgyűlés egész tartamára az országgyűlés kezdetén a képviselőház elnöke jelöli ki a megválasztását követő ülésben a képviselőház tagjai közül, kilenc tagját pedig ugyanúgy a felsőház elnöke a felsőház tagjai közül. (i) A kijelölésnél mindkét Házban mellőzni kell a minisztereket, államtitkárokat és a Házak elnökségének tagjait. (5) A kijelölést mindkét Ház elnöke a másik Házzal is közli.