Felsőházi irományok, 1927. XIV. kötet • 474-544. sz.
Irományszámok - 1927-499
499. szám. 171 bírákat és a képviselőház ezenfelül az egyetemi tanárokat. A képviselőház emellett még két korlátozást vett fel a szövegbe, t. i. kifejezett módon azt, hogy ez az egész rendelkezés csupán a szóbanforgó hat év leteltéig áll fenn és azt, hogy a kinevezések, illetve áthelyezések hasonló képesítésű állásokra történjenek. A bizottság ezeket a korlátozásokat szintén helyeseknek tartja. Végül az 5. § mindezen intézkedéseket a törvényhatóságokra, városokra és községekre, valamint ezeknek alkalmazottaira, ideértve a nem állami tanszemélyzetet is, megfelelően alkalmazandónak rendeli. Ez nem csupán azért helyes, mert az idevágó költségek jelentékeny részét végső sorban az állam viseli, hanem azért is, mert a javaslat helyesen felfogott intenciója csak akkor valósul nleg, ha a takarékosság az egész vonalpn : a törvényhatóságok, városok és községek háztartásában is érvényesül. A bevételek emeléséről rendelkezik a javaslat II. fejezete. Erre szükség van, meit a fent ismertetett megtakarítások, még ha el is érik az 1. §-ban tervbe vett 45 millió pengő összegű minimumot, a kormány megítélése szerint nem elegendők árbevételek csökkenésének ellensúlyozására és a gazdasági helyzet által legjobban sújtott lakosság fokozott támogatására. Ideiglenes intézkedés gyanánt tehát a javaslat új adót léptet életbe, t. i. különadót a fixfizetésú alkalmazottak keresetére és a tantiémekre. Ennek az állami bevételnek várható végösszegét a pénzügyminiszter mintegy évi 21 millió pengőre teszi. A javaslat indokolása szerint a fixfizetéses alkalmazottak azok, akiknek gazdasági helyzete az utóbbi evekben aránylag legkedvezőbben alakult, mert illetményeik nem csökkentek viszont az élelmiszereknek és számos iparcikknek ára az utóbbi években tagadhatatlanul csökkent. Ennek a relatív előnynek egy részét óhajtja a javaslat az állam számára átmenetileg igénybe venni. Az indokolás szerint ennek legegyszerűbb módja az állami alkalmazottak illetményeinek leszállítása volna ugyan, amit azonban a kormány, méltányolva az alkalmazottak anyagi helyzetét, amely abszolút mértékkel mérve mégsem mondható bőségesnek, csupán egyes mellékjárandóságoknak területén (kiküldetési és átköltözési költségek csökkentése, a kiküldetések számának és a kiküldetési napidíjaknak leszállítása) tart foganatosít andónak. Ez azonban nem lévén elegendő, a javaslat a szóbanlevő különadóhoz folyamodik, amelynek az indokolás szerint az az előnye is megvan, hogy nemcsak a közszolgálati alkalmazottakat, hanem a magánszolgálatban állókat is éri. Ez az érv állampénzügyi szempontból bizonyára helytálló, bárha felmerülhet az az aggály, hogy •— az áthárítás mellőzésére irányuló minden rendelkezés ellenére is '— bizonyos idő múlva az áthárítás mégis bekövetkezik és így az adó ebben a részében a termelésnek drágítását vonhatja maga után ; ettől különösen akkor kellene tartani, ha a kormány és a törvényhozás nem maradna szilárd abban a tervében, hogy ez a különadó ideiglenes és a most megállapított időtartamon túl nem tartatik fenn. Előnye a különadónak, hogy kivetése és beszedése nem jár adminisztrációs költséggel, mert ugyanazon jövedelmek már eddig is hasonló adóval vannak terhelve. A 6. § jelöli meg a különadó alanyait. Ezek azonosak az 1922 : XXIII. t.-c. ' 1. §-ának 3. pontja szerint kereseti adó alá eső alkalmazottakkal, illetve az 1922: XXIV. t.-c. 28. §-a értelmében tantiémadó alá eső személyekkel. A 7. § megjelöli az adóalapot, amely ugyancsak azonos az imént idézett két törvényben a kereseti adó és a tantiémadó számára megállapított alappal. Eltérés van mégis az adómentes minimum dolgában, amely az új különadó tekintetében heti 30 pengőre, illetve havi 120 pengőre van téve, szemben a> kereseti adóra vonatkozólag fennálló heti 20, illetve havi 80 pengő adómentes minimummal. A 8. § az adótételeket állapítja meg progresszív módon. A tételek az alacsony 2 *
