Felsőházi irományok, 1927. XIV. kötet • 474-544. sz.
Irományszámok - 1927-498
166 498. szám. pontosan megegyezik az alkalmazottak kereseti adójának táblázatával, és adótételeivel. Az elvet, amely a táblázatok elkészítésénél vezetett, már az általános indokolásban ismertettem. A heti 2.500 P-t, illetve a havi 10.000 P-t meghaladó illetményeknél megszűnik a keret és ezen felül a tényleg élvezett illetmény 10%-át kell az adó fejében levonni és beszolgáltatni. A 9. §-hoz. A 9. §. rendelkezik a külön adó beszedésének módozatairól. Ez a rendelkezés is csak az alkalmazottak kereseti adójának beszedésére vonatkozó szabályokra való utalással történik. Csupán a tantiémek után járó adó megállapítására nézve kellett külön szabályt felállítani. Ez a külön szabály abból áll, hogy az egy évre járó tantiémet szét kell bontani havi összegekre és az egy hónapra eső összegnek megfelelő adó 12-szeres összegét kell levonni és beszolgáltatni. Erre az intézkedésre szükség volt azért, mert különben a fokozatos adókulcs aránytalanul sújtaná a tantiém-jövedelmet, amely egyébként máris elég erősen meg van adóztatva, amennyiben a 3.000 pengőnél nem nagyobb összegű tantiém adója 16o/ 0 , a 3.000 P-től 10.000 P-ig terjedő 20%, végül a 10.000 P-t meghaladó tantiém 25°/ 0 külön adóval van megróva. A 10. §-hoz. A magánalkalmazottaknál szokásos, hogy a munkaadó szerződéssel vagy szóbeli megállapodással, számos részvénytársaságnál az alapszabályok rendelkezései szerint, magára vállalja alkalmazottjának az illetményei után kivethető adóknak a fizetését. Az átvállalás sokszor a külön kivetett jövedelemadóra is vonatkozik, de különösen gyakori a levonás útján befizetendő alkalmazottak kereseti adójánál. Áz általános indokolásban előadottak szerint az ebben a javaslatban tárgyalt adó életbeléptetésének egyik fő oka az, hogy a gazdasági válság dacára az állandó fizetésből élők helyzete javult anélkül, hogy a fizetésük emelkedett volna, ellenben a munkaadókra a gazdasági válság súlyosan nehezedik. Semmiképpen sem volna tehát indokolt, ha a munkaadók ennek a külön adónak a megfizetését is kénytelenek lennének magukra vállalni, noha a szerződés megkötése idejében ezzel egyáltalán nem számoltak. Felmerülhet tehát az a kívánság, hogy a javaslat az adó átvállalását kifejezetten tiltsa el. A javaslat ennyire mégsem kíván elmenni. Nem állít fel kifejezetten tilalmat, mert annak tiszteletbentartását ellenőrizni, áthágását büntetni kellene s így az adó igazgatását körülményesebbé, tehát költségesebbé termé., Biztosítani kellett azonban azt, hogy az átvállalást megtagadhassa az a vállalat, amelyik ezt meg akarná tenni, de fennálló szerződése ezt lehetetlenné teszi. A javaslat 10. §-a tehát egyrészt kimondja az elvet, hogy az adó kizárólag az alkalmazottat, illetve a tantiém élvezőjét terheli, másrészt törvényes feloldozást ad a munkaadónak az esetleg ellenkező értelmű szerződéses kötelezettségek alól, A javaslat nem kívánja kifejezetten büntetéssel sújtani azt a munkaadót, aki a külön adót az elmondottak ellenére magára vállalja. Mégis bizonyos hátrányban részesíti azt, aki -— bár a törvény megadja a lehetőséget — összes vagy egyes alkalmazottait az adó terhe alól mentesíti. Minthogy kötelezettség nélkül teljesít fizetést alkalmazottja helyett, ezt önkéntes adományának, ajándéknak tekinti a javaslat és ennek megfelelően kifejezetten megtiltja, hogy a átvállalt adó a kereseti vagy a társulati adó kivetésénél az adóalapból levonassék. A 11. §-hoz. A kereseti adóról szóló törvény adócsalásnak minősíti és szigorúan bünteti azt a munkaadót, aki a kereseti adó megrövidítése céljából tudatosan és szándékosan valótlan vagy hiányos adatokat közöl. A büntetőrendelkezéseket azonban kiterjesztően nem lehet magyarázni és így abban az esetben, ha a munkaadó valótlan bejelentésével az állan^incstárt is megrövidítené, ezért külön bün-
