Felsőházi irományok, 1927. XIII. kötet • 420-473. sz.
Irományszámok - 1927-430
430. szám. 161 • többszáz tulajdoni bejegyzés egyre csökken s megszűnik a gyakran többszáz tulajdoni hányadrész külön terhelése. A telekkönyvi hatóság munkájának csökkentését jelenti az említett telekkönyvezés, amelyet azonban nem vitt teljesen keresztül az 1913 : X. törvénycikk, mégpedig azért, mert nem tudta megoldani azt a kérdést, hogy a tulajdoni hányadrészeket terhelő terhek a tulajdoni illetőségek megszüntetése esetében dologilag hogyan volnának biztosíthatók. Az 1913 : X. t.-c. alkotásakor nem alkalmazott módozat az, hogy a tulajdoni illetőségek a 40.101/1881. I. M. számú rendelet szerint telekkönyvezett közös legelőnél a legeltetési társulat tulajdonának bekebelezésével megszűnnek, de érintetlenül maradnak a tulajdoni hányadrészeket terhelő terhek. A 45.041/889. és a 10.320/1904. I. M. számú rendeletek szerint telekkönyvezett közös legelőknél az egyéni betétekbe bevezetett tulajdoni hányadrészek a legelő főbetétébe át jegyzés nélkül lejegyeztetnek (telekkönyvezetlenné tétetnek), de az azokat terhelő terhek iktatószámaik sorrendjében át jegyeztetnek a legelő főbetétébe a C. lapra, míg a B. lapon a társulat tulajdonjoga bekebeleztetik. Mindkét esetben a fennálló s a tulajdoni hányadrészeket terhelő terhek idővel törlés folytán megszűnnek s mivel a társulat tulajdonául bejegyzés után a telekkönyvben a tulajdoni hányadrészekre már újabb bejegyzéseket telekkönyvi akadály miatt nem lehet teljesíteni, bekövetkezik az az idő, mikor a közös legelőt többé nem fogja terhelni olyan tehei, amely csak az egyes tulajdoni hányadrészt terheli, így az összes legelők a társulat nevére kerülhetnek s idővel a közös legelőkkel a telekkönyvi hatóságnak számbavehető dolga nem lesz. Ha a tulajdoni hányadrészt még terhelő teher miatt végrehajtásra kerülne a sor, a telekkönyvi hatóság a terhelt tulajdoni hányadrészt mint használati illetőséget árverezi el s a sorrendi végzés jogerőre emelkedése és a befolyt árverési vételár felosztása után az illető tehertételt a legelő telekkönyvéből törli, de az árverési vevő javára a tulajdonjogot a telekkönyvbe nem kebelezi be, hanem annak az elárverezett használati illetőség használati jogát adja át s a legeltetési társulatot utasítja, hogy a végrehajtást szenvedőt illető használati illetőségre jogosultként az 1913 : X. t.-c. 43. és 44. §-ai szerint a társulat tagjairól vezetett névjegyzékbe a végrehajtást szenvedő helyett az árverési vevőt vezesse be. Ily módon a hitelezők sérelme nélkül elérhető egyrészt az, hogy az 1913 : X. t.-c. szerint alakult legeltetési társulatok nevére kerülhetnek az 1913 : X. t.-c. hatálya alá eső közös legelők, másrészt az, hogy a telekkönyvi hatóságnak a közös legelők telekkönyvének vezetésével felmerülő munkája idővel a minimumra csökken. Az, hogy a legeltetési társulat nevére került ingatlan tulajdoni hányadrészeit terhelő terhek fennmaradnak, egyezik a telekkönyvi szabályokkal is ; eltérés csak az, hogy a követelés behajtása miatt tartott árverésen nem a tulajdoni hányadrészt, hanem a használati illetőséget árverezik el s az árverési vevő javára nem kebelezik be a tulajdoni hányadrész tulajdonát, hanem e helyett a használati illetőséget a társulati névjegyzékben írják a nevére. Azonban ez csak átmeneti jelenség s meg kell tenni, mert csak ez a mód az, amellyel a tulajdoni hányadrészesek anyagi sérelem nélkül s a fennálló szabályoktól némileg eltérőleg zárhatók ki a telekkönyvből. Egyébként a legelő telekkönyvezésének története mutatja, hogy a legelő telekkönyvezése többnyire az általános szabályoktól eltérőleg történt s hogy éppen a szabályokkal megegyező telekkönyvezés hozta létre a gyakran többszáz oldalas vastag legelőbetéteket. Mindezeknél fogva a tervezett szabályozás indokolt. Felsőházi iromány. 1927—1932. XIII. kötet. 21
