Felsőházi irományok, 1927. XIII. kötet • 420-473. sz.

Irományszámok - 1927-430

158 430. szám. ben egyedüli jelzálogjog helyett az egyetemleges jelzálogjog bejegyzését teszi szükségessé s a betétmásolási munkát is szaporítja. A javaslat a telekkönyvi község megjelölést a közigazgatási községgel szem­ben használja, mivel sok esetben az anyaközségnek is s a közigazgatásilag hozzá­tartozó pusztának is, sőt a közigazgatásilag egy községgé egyesített régi községek­nek régi községenkint önálló telekkönyve van. A §-ban foglalt rendelkezés bizonyára elő fogja segíteni azt, hogy a több betétben tulajdonos ingatlainak egy betétbe összesítésére, illetve egy telekkönyvi jószágtestté egyesítésére törekedjék, hogy külön eljárási költséget ne kelljen fizetnie. Erre különben rendszerint a hitelt nyújtók fogják rászorítani a tulaj­donost már csak azért is, hogy biztosítsák magukat az ellen a veszély ellen, amely jelzálogjoguknak azonos nevű, de a valóságban különböző személyek nevén álló ingatlanokra bekebelezése esetében fenyegeti őket, amit azzal háríthatnak el, ha a hitelt kérővel igazoltatják, hogy a jelzálogul lekötött s több betétben fel­vett ingatlanok telekkönyvi tulajdonosa egy személy és azonos a tényleges bir­tokossal, a kölcsön ve vő vei. Ez esetben a bejegyzést kérelmező adós a külön eljá­rási költség megtakarítása céljából bizonyára kérelmezni fogja az egy betétbe összesítést. Ugyanez lesz az érdeke annak is, aki ugyanazon község több betétjé­ben felvett ingatlanokra kéri a tulajdonjognak javára bekebelezését. így remélhető, hogy az a telekkönyvi tulajdonos, aki már meglévő ingatlaná­hoz a községben más ingatlant szerez, saját érdekében gondoskodni fog arról, hogy újonnan szerzett ingatlana a már nevén álló ingatlan betétébe jegyez­tessék át. A 87. §-hoz. Jelzálogjog jogügyleti megalapításához szükséges, hogy a jel­zálog tulajdonosa a jelzálogjog megalapításához beleegyezését adja és hogy a jelzálogjogot a hitelező javára a telekkönyvbe bejegyezzék (1927 : XXXV. t.-c. 6. §.). Ehhez képest abban az esetben is szükség volna a jelzálog tulajdonosának beleegyezésére, amikor társtulajdonosok közös ingatlanukat természetben meg­osztják úgy, hogy az egyes tulajdoni hányadokat külön-külön terhelő jelzálogjogot csakis az egyes tulajdoni hányadok helyébe lépő ingatlanra viszik át. A meg­osztás előtt ugyanis a jelzálogjog csak eszmei tulajdoni hányadot terhelt s ingat­lanon magán tulajdonképpen csak a természetben való megosztás következtében nyer megalapítást. Ilyen esetben azonban céltalan volna az osztozkodó tulajdonos­társ külön beleegyezését megkívánni a jelzálogjog megalapításához, mert a ter­mészetbeni megosztáshoz szükségképpen fűződik az a jogi következmény, hogy a tulajdoni hányadon az osztálykor fennállott jelzálogjog átmegy a tulajdoni hányad helyébe lépő ingatlanra. Hogy a közös tulajdonban lévő ingatlanok meg­osztása esetében az 1927 : XXXV. t.-c. 6. §-ának rendelkezése kétséget ne kelt­sen, hogy szükséges-e a jelzálogjognak a megosztott ingatlanra átviteléhez a jel­zálog tulajdonosának külön kifejezett hozzájárulása, célszerűnek látszott, hogy ezt törvény határozottan eldöntse, mégpedig úgy, hogy külön kifejezett bele­egyezés nem kell. Ez a rendelkezés természetesen nem érinti azokat a szabályo­kat, amelyek a jelzálogos hitelezők meghallgatására vonatkoznak. Ha a közös ingatlanok társtulajdonosai a tulajdonközösség megszüntetésével természetben megosztoznak olyan közös ingatlanokon, amelyek nem egészükben s azonos rangsorú terhekkel vannak terhelve, hanem vagy csak egyes tulajdonos­társakat illető hányadrészek vannak terhelve, vagy a tulajdonostársak hányadai­nak terhelése egyébként különböző, a telekkönyvi hatóság ilyen esetekben akként jár el, hogy a Tkr. 56. §-ának <l) pontja, illetőleg az 1927 : XXXV. t.-c. 38. §-a alapján a hitelezőket meghallgatásra meghívja, s ha ezek nem jelennek meg, vagy

Next

/
Thumbnails
Contents