Felsőházi irományok, 1927. XIII. kötet • 420-473. sz.

Irományszámok - 1927-430

152 430. szám. A 67. §-hoz. Ez a §. kézbesítés helyett az árverési hirdetménynek postai úton való megküldését engedi meg az érdekelteknek, kivéve az árverést kérő végrehaj tatot és a végrehajtást szenvedőt. A posta megbízhatósága mellett a másodsorban érdekeltek ily értesítése nem látszik aggályosnak, viszont lényeges kezelési munkát takarít meg és a vétívek olykor előforduló elkallódásával járó sok huzavonát szüntet meg. A 68. §-hoz. A tapasztalatok szerint sok árverés meghiúsul amiatt, hogy az árverési hirdetmény vétívei az árverés határnapjáig nem érkeznek vissza. Ezért a 68. §. az ingóságokra vonatkozó árverési határidőt felemeli. A 69. §-hoz. A 69. §. célja egyrészt az, hogy a kiküldöttnek a helyszínre való kiszállásával felesleges költségek ne merüljenek fel, másrészt az, hogy hivatalból foganatosított végrehajtásoknál ne tartson meg a kiküldött olyan árveréseket, amelyeknek megtartását senki sem kívánja, csupán azért, mert a felek feledékenységből vagy jogtudatlanságból nem értesítették őt az árverés elmaradásáról. A 70. §-hoz. Ez a §. az árverési határnapon befolyt összegnek a végrehajtató részére való kiadását könnyíti meg, megengedve a kiküldöttnek, hogy a befolyt pénzt a távollevő végrehaj tatónak postán is elküldje és függetlenné téve a végrehajtató kielégítését attól, hogy az értékpapír jellegével nem bíró adóslevelet beszolgáltatja-e vagy nem. Kívánatos ugyan, hogy a behajtás folytán egészben vagy részben megszűnt adósságról szóló adóslevelet a hitelező szolgáltassa be, de ha az árverésen a hitelező nincs is jelen vagy az adóslevelet nem is tudja beszolgáltatni, ez nem lehet ok kielégítésének megtagadására, mert a kielégítés a végrehajtási jegyzőkönyvből — tehát közokiratból — kitűnik s így az adóst kétszeri fizetés veszélye nem fenyegeti. Összhangban van a törvényjavaslat rendelkezése a magánjogi törvénykönyv törvényjavaslatának 125a. §-ában foglalt rendelkezéssel is. A 71. §-hoz. A 71. §. az előnyös tételek körét a maival szemben megszorítja. Azt, hogy a korábbi foglaltató elől a későbbi foglaltató költségkövetelése elvonja a fedezetet, elvileg semmivel sem lehet megindokolni. A későbbi foglaltató kielégítésére ugyanis csak az előző foglaltató fedezése után fennmaradó többlet szolgálhat, tehát az előző foglaltató hátrányára a későbbi foglaltató nemcsak tőke- és kamatkövetelésének, hanem költségkövetelésének kielégítését sem kívánhatja méltányosan. De gyakorlatilag sem helyes a mostani állapot, mert arra vezet, hogy végrehajtást foganatosítanak, árverést kérnek és az árverésen megjelennek olyan hitelezők is, akiknek követelésére már nyilvánvalóan nincs fedezet s ezzel a bíróság munkáját és a végrehajtás költségeit céltalanul szaporítják. Elvi és gyakorlati szempontból egyaránt indokolt tehát, hogy az ingóra vezetett végrehajtásnál is ugyanazon elvek szerint történjék az előnyös tételek körének megvonása, amelyek szerint az ingatlanokra vezetett végrehajtásnál a 24.000/1929. I. M. számú rendelet 15. §-a szerint már megtörtént. A 72. §-hoz. Az 1912 : LIV. t.-c. 40. §-a újra szabályozta a végrehajtás elrendelése tárgyában hozott másodfokú végzés elleni felfolyamodást, anélkül azonban, hogy az ingatlanra kért végrehajtás felől hozott másodfokú végzés elleni felfolyamodás külön szabályát, melyet a Vht. 140. §-a tartalmazott, kifejezetten hatályon kivül helyezte volna. A törvényjavaslat 72. §-a az így előállt látszólagos