Felsőházi irományok, 1927. XI. kötet • 350-387. sz.
Irományszámok - 1927-351
351 szám. ' 73 4. A kft. elvileg nem nyilvános számadásra kötelezett vállalat. Ebből viszont még nem következik, hogy a mérleg felállítására vonatkozó kötelezettség tekintetében egyszerűen kiterjesszük reá azokat a szabályokat, amelyek a Kt. szerint az egyes kereskedőkre, továbbá a közkereseti és betéti társaságokra állanak. A korlátolt felelősség kiváltsága a törvényhozásnak egyenesen kötelességévé teszi, hogy ennek a társaságnak a mérlegfelállítására olyan szabályokat állapítson meg, amelyek a tisztán a törzstőkére utalt hitelezők érdekeit a legmesszebbmenő módon védelembe veszik. A Tj. nem vehette át változatlanul a Kt. 199. §-ának rendelkezéseit, mert habár kétségtelen is, hogy a Kt. 199. §-ában foglalt értékelési elveknek intenciója (hogy t. i. a mérleg a valóságos vagyoni helyzetet tüntesse fel és inkább legyen pesszimista, mint optimista), feltétlenül helyes, a 199. §. az újabb tapasztalatok alapján tökéletesítésre szorul, amely tökéletesítés irányát bizonyos mértékben a 7.000/1925. P. M. sz. rendelet 2. §-a is megszabja. Mindenekelőtt kifejezésre kellett juttatni az 57. §-ban azt az elvet, hogy a'mérlegjogi törvényes szabályok nem alterálják a szolid és józan üzletvezetés elveit, amelyek elsősorban a mérleg felállításánál érvényesülnek. De el kellett térni a Kt. 199. §-ától a vagyontárgyak kategorizálása tekintetében is. A Kt. 199. §-a ugyanis a mérleg aktív oldalán szereplő vagyonnak csak két kategóriáját ismeri : 1. a társasági vagyont és 2. a tőzsdei árfolyammal"bíró értékpapírokat. A Tj. helyesebbnek találta a vagyontárgyak hármas kategorizálását : La tőzsdei értékkel bíró papírok és áruk, 2. az egyéb vagyontárgyak és 3. a vállalat üzemében állandó használatra szánt (berendezési stb.) vagyontárgyak szerinti kategorizálást. Ami már most azt a fontos kérdést illeti, vájjon a mérleg felállításánál a tőzsdei árfolyammal bíró értékpapírokat és árukat miként kell számításba venni, ebben a tekintetben a törvényjavaslat eltér mind a kereskedelmi törvény, mind a német s az osztrák kereskedelmi törvény álláspontjától is és olyan elveket statuál, amelyek a mérlegvalódiság elvének gyakorlati keresztülvitelét a legnagyobb mértékben előmozdítják. A fő cél az, hogy nem realizált nyereség ne szolgálhasson a nyereség, felosztás tényezőjéül, hogy a mérleg alapján valódi eredményekhez lehessen eljutni, vagyis hogy a mérlegben a nyereségmegállapító tendencia a valóságos helyzetnek megfelelően, visszaélések kizárásával érvényesülhessen. Azt a célt, hogy a mérleg valódi keresztmetszete legyen a társaság helyzetének, hogy pontos képet adjon a vagyonról és a valódi üzleti eredményről, a törvényjavaslat úgy kívánja elérni, hogy az olyan értékpapírt és árut, amelynek tőzsdei ára van, legfeljebb azzal az átlagos tőzsdei árfolyammal lehet számításba venni, amellyel az értékpapír vagy áru az üzleti év utolsó negyedében bírt, mégis, ha ez az érték meghaladja a beszerzés vagy az előállítás árát, a beszerzési, illetőleg előállítási érték és a most említett átlagos árfolyam közötti különbözetet mint nem realizált nyereséget árfolyamkülönbözeti tartalék címén a terhek közé kell beállítani. Ez a rendelkezés főként azt célozza, hogy mesterséges tőzsdei manőverekkel az értékpapírok valóságos értéke meghamisítható ne legyen, másrészről hogy az árfolyamnyereséget ki lehessen mutatni a nélkül, hogy az mint valóságos nyereség kiosztassék. Tőzsdei árfolyammal nem bíró értékpapíroknál ugyanezt az érdeket csupán olyan szabályozás valósítja meg, amely értékelési alapúk a beszerzés árát teszi, figyelembevéve azonban az esetleges értékcsökkenést is. Ugyanez áll lényegében minden más vagyontárgyra is. Külön tartotta szükségesnek az 57. §. 3. pontja az üzleti berendezés és egyéb állandó használatra szánt vagyonértékek értékelésének a szabályozását. Mert abból indul ki, hogy ezek a berendezési tárgyak csak akkor szerepelhetnek a nyereség megállapítását célzó évi mérlegben, ha a társaság az elhasználásuknak megfelelő értéket levonásba hozza vagy annak megfelelő leírási tételt létesít. Az Felsőházi iromány. 1927—1932. XI. kötet, - 10
