Felsőházi irományok, 1927. XI. kötet • 350-387. sz.

Irományszámok - 1927-351

40 351. szám. elhatárolásánál is. Art.-nál a részvény hármat jelent : a) betétet, b) a tagságjogok foglalatját és c) értékpapírt. Kft.-nál a tagságjogról értékpapírt kiállítani a Tj. szabályozása szerint elvileg nem lehet. Itt csak a „betét" és a „tagságjog" meg­jelölésére van szükség. A Tj. nomenklatúrája szerint a betétnek a törzsbetét, a tag­ságjogok foglalatjának pedig az üzletrész felel meg. A törzsbetét a tag felelőssé­gének mértékét jelzi ; a tőkeszolgáltatás nagyságát állapítja meg és éppen olyan állandó összeg, mint maga a törzstőke, amely nem más, mint a törzsbetéteknek összege. Az üzletrész viszont azoknak a jogoknak összességét jelenti, amelyeket a tag a törzsbetét szolgáltatásának ellenértékeként szerez meg. Amíg tehát a törzs­betét egy határozott összeget jelent éppúgy, mint a törzstőke, addig az üzlet­rész belső értéke a vállalkozás eredményéhez képest állandóan változik. Az üzletrész és törzsbetét tehát két különböző dolog. Közöttük összefüggést csak az a körülmény létesít, hogy a törzsbetét szolgáltatása nélkül nem lehet a tagnak üzletrésze és hogy a tagság jogok mértéke rendszerint a törzsbetét összegéhez iga­zodik (20. §. 1. bek.). Felvetették nálunk azt az eszmét, hogy nem volna-e helyes a „törzsbetét" és „üzletrész" kettős megjelölés helyett a tagok részesedését egységesen meg­jelölni. A francia törvény „parts sociales"-ról beszél. A lengyel törvény az „udzial" egységes elnevezést alkalmazza ; hasonlóképen az egységes elnevezés mellett foglalt állást Pap Dávid tervezete, amely a „tőkerész" kitételt használja. Ezekkel szemben a német, osztrák, cseh, bulgár és svájci jog külön nevet adnak a betétnek és külön nevet a tagságjogoknak. A Tj. felfogása szerint sokkal precízebb és helye­sebb a kettős elnevezés. Mert egészen más a „tagságjog", amely nem csak vagyoni, hanem egyéb természetű jogosultságoknak is foglalatja, mint a „vagyoni betét", amely a tagnak a társas viszonyból fakadó, csupán egyik vagyoni kötelezettségére utal. ilt.-nál a „részvény" egységes elnevezés nem okoz bajt, minthogy a részvény, mint értékpapír a tagságjogot érzékíti meg és az árfolyamérték visszatükrözteti a „betéttől" (névértéktől) mindig különböző „vagyonilletőséget" is : a társaság vagyonából a részvényesre jutó vagyonrészt. A Tj. szabályozása az üzletrész forgalomképességét a következő rendelkezé­sekkel zárja ki : 1. Az üzletrészről értékpapírt kiállítani nem lehet. Az egyetlen okirat, amelyet tagság jogairól a tag követelhet, a tagjegyzék kivonata, amely a társaság és a tag között fennforgó jogviszonyt (a törzsbetét nagyságát, a pótbefizetési és a mellék­szolgáltatásra vonatkozó kötelezettséget és minden későbbi változást) feltünteti. A Tj. tehát, szemben a német jog hallgatásával, továbbá a lichtensteini törvény 409. cikkével (amely megengedi az üzletrészről forgatható értékpapír kiállítását) és a belga javaslattal (amely az üzletrészt rektapapírnak~minősíti), intézményesen kizárja azt, hogy az üzletrész értékpapírban rögzíttessék meg. 2. Egy tagnak csak egy üzletrésze lehet ; ezzel szemben az üzletrész (név) értéke (a törzsbetét) különböző lehet (ez a főakadálya annak, hogy az üzletrész helyettesít­hető dologként szerepelhessen a kereskedelmi forgalomban). Ha a tag újabb törzsbetét szolgáltatását vállalja vagy megszerzi egy másik tag üzletrészét, ezzel még nem lesz több üzletrésze, hanem csak üzletrészének névértéke fog nagyobb lenni: Több üzletrésze a tagnak a Tj. szabályozása szerint csak abban az egy esetben lehet, ha az üzletrészek különböző jogi természetűek (elsőbbségi üzletrész kreálásának u. i. itt sincsen akadálya). 3. Az üzletrész jelosztásának csak akkor lehet helye, ha a tag üzletrészét részben ruházza át, avagy a felosztást valamelyik tag halála esetében az örökösödési osztály teszi szükségessé. Ilyenkor is szem előtt kell tartani az üzletrészminimumot (1.000

Next

/
Thumbnails
Contents