Felsőházi irományok, 1927. X. kötet • 288-349. sz.
Irományszámok - 1927-290
290. szám. 25 Az 5. §-hoz. Már a múltban, a húsfogyasztási adó ma érvényes rendszerének behozatala előtt, a húsiparosok jelentékeny részét átalány fizetésére kellett kötelezni, mert a rendes szabályok szerint való adólerovás az ipartestületek állítása szerint, ennél az iparnál, szinte legyőzhetetlen nehézségekbe ütközött. A nehézségek most még szaporodnak, mert az adó alapja ezután nem az iparos bevétele, hanem a levágott állatok értéke. Ezeken a nehézségeken pedig esetleg csakis az át alany ozással lehet segíteni. Ezért kérek felhatalmazást arra, hogy esetleg kötelezően is elrendelhessem az átalányozást ott, ahol az adónak más módon való beszedése nem mutatkoznék megfelelőnek. Az 5. §. (i) bekezdése azokat az elveket is körvonalozza, amelyek szerint az átalány összegét meg kell állapítani. Ezek szerint az elvek szerint az átalányozásnál adóalapként hozzávetőlegesen azoknak az állatoknak az értékét kell megállapítani, amelyeket az átalány ózott saját maga vágott és értékesített. Nem lehet figyelembe venni az átalányozottnak azokat a bevételeit, amelyeket a vásárolt, tehát már adóval terhelt hús vagy húsipari termék értékesítéséből ért el. Az átalány ozásnál figyelembe kell venni a 6. és 7. §-okban foglalt rendelkezéseket is, tehát egy bizonyos százalékot a romlásra le kell vonni, a lovak vágását figyelmen kívül kell hagyni. Az átalányozásnál fenn kell tartanunk az átalányozási időszakon belül is a kiigazítási jogot, azért, mert az átalányozásnál figyelembe vett körülményekben lényeges változások történhetnek, úgy a kincstár, mint az adózó kárára. Feltétlenül szükség van a kiigazítási jog fenntartására azért is, mert úgy az élőállatoknak, mint a húsnak a forgalma mentes az adó alól, tehát könnyen előfordulhatna, hogy az átalány végleges kiszabása esetén az átalányozott a tételes adózás alá tartozó húsiparosok részére a saját neve alatt vágna állatokat, s így mentesíthetne az adó alól olyan vágásokat is, amik az átalányozásnál nem voltak figyelembe véve. Az 5. §. (3) és (4) bekezdései a forgalmi adó átalányozására vonatkozó szabályoknak megfelelően vannak a javaslatba felvéve. Az (5) bekezdés a kiegészítő jogszabályokra való utalásokat tartalmaz, mert nem lenne célszerű a törvényjavaslatban ismételni az átalány megállapítására, a lerovás idejére és módjára s a kiigazításra és visszautalásra vonatkozó mindazokat a rendelkezéseket, amelyek itt is alkalmazást nyernek. A 6. §-hoz. A lovaknak levágás céljából való megszerzése az 1921 : XXXIX. t.-c. 17. §-a értelmében mentes volt az állatforgalmi adó alól. A lovak levágása alkalmával azonban húsforgalmi adót kellett fizetni. Mivel a lóhúst s az azokból készült termékeket a legszegényebb néposztály fogyasztja, ez a kérelem szociális szempontból nagyon indokolt volt, s ezért a javaslat 6. §-a a lovak vágását mentesíti a húsforgalmi adó alól, A 7. §-hoz. A húsforgalmi adót a vágás alkalmával kell lefizetni. Az adó alapja az élőállat értéke. Ha tehát a vágás után azt állapítanák meg, hogy az állat olyan betegségben szenved, hogy húsát a betegség terjedésének megakadályozása céljából meg kell semmisíteni, s ezért a levágott állatot elássák, a vágató fél az állatot nem értékesíti, tehát a húsforgalmi adó visszatérítése indokolt. Ha pedig a vágás után megállapítást nyer, hogy az állat húsa vagy egyes részei emberi fogyasztásra alkalmatlanok, s ezért ipari feldolgozásra használják fel vagy értékesítik, vagy az állatot, vagy az egyes részeit kémiai eljárással semmisítik meg, a vágató félnek kisebb lehet a bevétele, mint amit az adó alapjának megállapításánál figyelembe vettek akkor, amikor nem tudták, hogy az állat teljes egészében emberi fogyasztásra nem alkalmas. Az ilyen esetekben a lerótt adó kiigazítása és a többlet visszatérítése méltányos. Felsőházi iromány. 1927—1932. X. kötet 4
