Felsőházi irományok, 1927. VIII. kötet • 235-257. sz.
Irományszámok - 1927-251
414 251. szám. tokát mint közjogi testületeket — lélektanilag könnyen megérthető okokból — gyakran hajlamossá tesz oly kiadásokra, amelyektől különben tartózkodnának. Az alábbi fősommázati adatok pengőértékben kifejezve megmutatják, hogy az utóbbi két évben a kiadások mennyivel haladták meg az előirányzatot : Kiadás. az 1925/26. évben . az 1926/27. évben . Előirányzat * Tényleges kiadás Előirányzattal szemben a tényleges kiadás + több Kiadás. az 1925/26. évben . az 1926/27. évben . P P P Kiadás. az 1925/26. évben . az 1926/27. évben . 1.107,041.000 1.148,923.000 1.145,039.000 1.250,083.000 37,998.000 101,160.000 A pénzügyi bizottság tehát — egyébként összhangban azzal a felfogással, amelyet ezirányban többízben a pénzügyminiszter úr is a magáénak vallott — annak a meggyőződésének ad kifejezést, hogy a közszolgáltatásoknak mértékét az ország közgazdaságának érdekében, de helyes államgazdasági szempontból is oly módún kellene csökkenteni, hogy az lényegesen közelebb hozza a bevételeket a kiadási élőirányzathoz. -b) A régebbi költségvetési törvényekben az általánosan elfogadott elveknek megfelelően az átruházás (virement) joga igen szabatosan körül volt írva olykép, hogy azok a címek és rovatok, amelyek között átruházásnak helye volt, mindenkor taxatíve fel voltak sorolva. Az 1925. évi IX. törvénycikkel ebben a tekintetben új törvényhozási gyakorlat vette kezdetét. Az 1925 : IX. t.-c. '6. §-â ugyanis — az átruházási tilalomnak mint általános elvnek kimondása után — következőképen intézkedik: „Kivételnek csak azokban az esetekben van helye, amelyekben a minisztertanács a pénzügyminiszter előzetes hozzájárulásával megállapítja, hogy a költségvetés kereteinek betartása érdekében a hitelátruházás elkerülhetetlenül szükséges." Ezt a rendelkezést az azóta hozott költségvetési törvények nagyjából szószerint egyezően megismételték. Megemlítjük még, hogy az 1925. évi IX. t.-c. 6." §-a előírta, hogy az ily hitelátruházások a Nemzetgyűlés tudomására hozandók és engedélyezésük külön indokolandó; ezt a rendelkezést a későbbi analóg szakaszok már nem is tartalmazzák, amire azonban a pénzügyi bizottság súlyt nem helyez, mert egyfelől a gyakorlat továbbra is az említett rendelkezéshez alkalmazkodott, főképen azonban azért, mert ez a rendelkezés a pénzügyi bizottság megítélése szerint nem alkalmas arra, hogy a fentidézett új főszabály aggályos voltát megerőtJenítse. Nyilvánvaló ugyanis, hogy az említett új főszabály a költségvetési jog hagyományos elveinek nem felel meg. A probléma egyáltalában nem bír bizalmi kérdés jellegével valamely kormány irányában, hanem elvi jelentőséggel abból a szempontból, hogy a parlamentnek költségvetési joga mikép érvényesül. A pénzügyi bizottság nem zárkózik el annak felismerése elől, hogy vannak helyzetek, amelyekben a kormánynak tágabb terjedelemben kell megadni a virement jogát, mint ahogy ez a háború előtti időkben dívott és hogy ez egy bizonyos fokig még most is fennállhat. Mégis tekintettel eme rendszer elvi kifogás alá eső voltára, a pénzügyi bizottság óhajtandónak tartja, hogy a kormány az államérdek által nyújtott lehetőségekhez mérten önmaga kezdeményezze a túlságosan tág virement-jog fokozatos megszorítását. A hitelátruházási jog szabályozása.
