Felsőházi irományok, 1927. VII. kötet • 172-234. sz.
Irományszámok - 1927-233
233. szám. 571 értékét föl kell becsülni az egyezmény végrehajtásának időpontjában érvényes értékük szerint. Ezt a vagyont abban az arányban kell megosztani a megosztott önkormányzati testületrészek között," ahogy az 1914. évben fizetett egyenes adók összege a két területrészen egymáshoz aránylik. A különbözet az egyes önkormányzati testületrészt megillető és a ténylegesen birtokában levő vagyon között mutatja azt, hogy a megmaradt terület, a volt, a megosztott terület vagyonából többhöz, vagy kevesebbhez jutott-e, mint amennyi részére az adó aránya szerint járna, ennélfogva, hogy milyen összegű követelése vagy tartozása van. Fizetőköteles fél gyanánt azonban nem az egyes önkormányzatok állnak egymással szemben, azaz nem a volt együttes önkormányzati testület vagyonából kell a kiegyenlítést a két megosztott önkormányzati testületnek egymással szemben kiegyenlíteni, hanem a szerződő két államnak kell az egész határon összesített tartozások és követelések egybevetése után jelentkező tartozási egyenlegét átszolgáltatnia. A szétosztást pedig, illetve a tartozási egyenleg kiegyenlítéséhez szükséges fedezet megszerzését belső jogszabályok szabályozzák. Az egyezmény végrehajtása szabatos adatgyűjtést, becslést, vitás kérdések eldöntését és kiszámításokat tévén szükségessé, ezek végzésére a kormány — az egyezmény eljárási rendelkezéseinek megfelelően is — az 1924. évi december hó 24-én tartott minisztertanácsban központi szervül kormánybiztost, helyettest és választott bírót jelöl ki és elrendelte a helyi becslő bizottságok megalakítását. Kimondotta egyszersmind, hogy a belügyminiszter hatáskörébe utalja a rendelkezés jogát az egyezmény végrehajtása során magyar tulajdonba jutó vagyonok kezelése és elosztása fölött, az elosztásra vonatkozóan pedig irányelvül tűzte ki, hogy —- a többi utódállammal kötendő egyezmények eredményéhez képest is —a kártalanítás arányosan legyen elosztható valamennyi határon érdekelt önkormányzati testület között. Ebben a rendelkezésben a kormányt az a szándék vezette, hogy az egyezményekből kifolyóan egyetlen magyar önkormányzati testületet sem szabad újabb anyagi teherrel sújtani, fizetésre kötelezni, még abban az esetben sem, ha az ismertetett elszámolási eljárás, eredménye szerint tartozásban lenne is. Már az előzetes adatgyűjtésből meg lehetett ugyanis állapítani azt, hogy az érdekelt önkormányzati testületek nagyobb részének tetemes követelése van ugyan, vannak azonban olyanok is, amelyek nagyobb vagyonhoz jutottak annál, mint ami őket a kulcs szerint megilleti. így példának fölemlítem, hogy a többek között Békés vármegye 45,000.000 K, Gyula város 75,000.000 K, Battonya község 168,000.000 K értékkel volt tartozásban. Az egész magyar területrész nyers követelését nem kaphattuk meg teljes összegében, hanem csak az egész 'területrészt terhelő tartozások levonása után jelentkező végösszeget : a fizetési egyenleget. Ennélfogva ez az összeg természetszerűen nem lehetett elég a követelésben álló önkormányzati testületek teljes, száz százalékos követelésének fedezetére. A kormány előtt így a szétosztásnak két módja állt. Az egyik, hogy a tartozásban levő önkormányzati testületektől behajtsa tartozásukat és ezzel száz százalékra kiegészítse a követelésben álló önkormányzati testületek teljes követelését. A* másik, hogy a tartozások behajtását mellőzze és a követelésben állók kárpótlását arányosan, valamivel leszállítsa. A kormány ezt az utóbbi megoldást választotta, mert sokkal kisebb sérelemnek tartotta azt, hogy egyes önkormányzati testületek valamivel kisebb összeghez jussanak annál, amire egyébként az egyezmény nélkül nem is számíthattak és amely, némileg leszállított méretében is, nem várt, jelentős vagyontöhbletet jelent számukra, mint azt, hogy viszont más önkormányzati testületek területük megcsonkításán felül, még újabb anyagi áldozatra köteleztessenek. A méltányos elbánásnak ezt a gondolatát a kormány nemcsak egy / 72 *
