Felsőházi irományok, 1927. IV. kötet • 80-144. sz.
Irományszámok - 1927-89
122 89. szám. is megengedni, mert előfordulhat pl. hogy az egyszer nyújtott kölcsön utóbb hitelezési viszonnyá fejlődik. Az ilyen átalakításhoz a hitelezőnek és az adósnak a tulajdonossal is meg kell egyeznie, mert a tulajdonos jogi helyzete szempontjából igen fontos, hogy a publica fides a követelésre kiterjed-e vagy nem. Az, hogy a tulajdonos hozzájárulásával keretbiztosítéki jelzálogjog esetében az eredetileg bejegyzett mellett vagy helyett már jogviszonyt is be lehet vonni, már a ranghellyel rendelkezés jogából következik. Mindezekben .az esetekben olyan körülményben áll be változás, amelynek a javaslat álláspontja szerint a telekkönyvből ki kell tűnnie, szükséges tehát az átalakítás vagy változtatás hatályához a telekkönyvi bejegyzés is. Az egyenlő vagy későbbi rangsorban álló hitelezők biztonságát kellőképen megvédi az, hogy a közönséges jelzálogjoggal biztosított követelés összegét a helyébe lépő biztosítéki jelzálogjoggal biztosított legmagasabb összeg nem haladhatja meg ós viszont a bejegyzett legmagasabb összeget nem haladhatja meg a biztosítéki jelzálogjog helyébe lépő közönséges jelzálogjoggal biztosított követelés, végül hogy a keretbiztosítéki jelzálogjog keretén a jogviszony megváltozása nem változtathat, éppen ezért az említett telekkönyvi jogosultak hozzájárulását az átalakításhoz vagy változáshoz felesleges megkívánni. A javaslat álláspontja e kérdésben egyébként egyezik a Halmossy-fóle 1882. évi dologjogi tervezet 135. §-ával és a német polgári törvénykönyv 1186. §-ával. Harmadik fejezet. Telefeadósság. 81. §. A telekadósság intézményének megvalósítása a javaslatnak egyik legnagyobb újítása Az általános indokolásban már említettem azokat az okokat, amelyek ennek a jelzálogjogi formának a megvalósítását indokolják. Forgalmilag ez a jogintézmény nem egyéb, mint a többi megjelenési formáiban járulékos természetű jelzálogjognak önálló jogviszonyként lehetővététele. Természetes dolog, hogy a telekadósság sem fog anélkül létesülni, hogy előzőleg a hitelezőnek a tulajdonossal szemben valamilyen követelése volna, csakhogy míg egyéb esetekben a jelzálogjog i áruiékos természetű és így a követelés mellett keletkezik, addig a telekadós^ág megalapításával a személyes követelést meglehet szüntetni (datio in solutum). Előfordulhat természetesen az említett folyamat úgy is, hogy az adós a nyújtott kölcsön fejében telekadósság alapításához járul hozzá. A telekadósság az ingatlan jogban némileg a'váltóra emlékeztető szerepre van hivatva ós a jogi forgalomban adásvétel, csere, ajándékozás és egyéb jogügylet tárgyául, vagyis önálló jogtárgykónt fog szerepelni. A telekadósság tehát tulajdonképen nem a megalapítását megelőző jogi helyzet tekintetében független a személyes követeléstől, hanem a megalapítás után válik azzá, ami viszont ismét nem akadálya annak, hogy a telekkönyvi publica fides korlátai között a tulajdonos érvényesítse a telekadósság causajául szolgáló jogviszony vagy alapítási ügylet hiányait (v. ö. 85. '§.). Mint már az általános indokolásban is említettem, a telekadóssággal terhelt ingatlan tulajdonosának helyzete sokban hasonlít ahhoz a helyzethez, amelyben közönséges jelzálogjog esetében az a tulajdonos van, aki nem személyes adós, viszont a telekadósság hitelezőjét lényegileg ugyanazok a jogok illetik meg, mint a jelzálogos hitelezőt. Ebből következik, hogy a telekadósságra általában ugyanazokat a jogszabályokat kell alkalmazni, mint