Főrendiházi irományok, 1910. XXV. kötet • 1597-1641. sz.

Irományszámok - 1910-1605

220 . 1605. szám. hogy ily rendelet állapítja meg . az utólagos bizonyítványok kiállításának módozatait is. Tapasztalás szerint a felnőtt lakosságnak az elemi népiskola elvégzésé­ről szóló bizonyítványok rendszerint nem állnak rendelkezésre, miért is azo­kat a választói jogcím igazolása céljából utólag kell majd beszerezni. A bi­zonyítvány beszerzése, ha e célból az érdekeltnek közvetlenül kell az isko­lához fordulni, a polgárokra nézve oly megterhelést jelentene, amelynek előreláthatólag sokan nem tennének eleget, úgy, hogy a választók névjegy­zékébe felvett választóknak a száma ebből az okból esetleg lényegesen a •várakozáson alul maradna. A választói jogcím igazolásához szükséges bizo­nyítvány megszerzését tehát a lehető legmesszebbmenő módon meg kell könnyíteni, ha a törvényjavaslatban szabályozott anyagi választójog komoly megvalósulását akarjuk. A törvényjavaslat 57. §-a szerint az összeírás elő­készítésénél eljáró községi (kör-) jegyző (kijelölt városi tisztviselő) fog az elemi népiskola negyedik osztályának vagy az ezzel egyenlő értékű más iskolának vagy tanfolyamnak sikeres elvégzését igazoló bizonyítvány (bizony­lat, értesítés) megszerzéséről a szükséghez képest gondoskodni mindazok számára, akik e bizonyítványt felmutatni nem képesek, azonban akár a számlálólap kitöltésekor, akár utóbb megjelölik, hogy mely iskolában ós hogy legalább hozzávetőleg mikor végezték el az elemi népiskola negyedik osz­tályát, illetőleg az ezzel egyenlő értékű iskolát vagy tanfolyamot. Az elemi népiskola negyedik osztálya vagy az ezzel egyenlő értékű más iskola vagy tanfolyam sikeres elvégzésének igazolására nézve fennebb elő­adottak irányadók az elemi népiskola negyedik osztályának megfelelő képzettségről a 22. §. szerint szervezett bizottság előtt tett vizsga igazolá­sára is. A törvényjavaslat 21. §-ának 4. bekezdése 1—3. pontokban sorolja fel azo­kat, akikre nézve az elemi népiskola negyedik osztálya sikeres elvégzését e jogcím külön igazolása nélkül is beigazoltnak kell tekinteni. E felsoroláshoz a következőket kívánjuk megjegyezni: 1. Azokat, akiknek oly állásuk va>gy foglalkozásuk van vagy volt, amely törvényben iskolai képzettséghez van" kötve vagy volt kötve akkor, amikor az illető az állást betöltötte vagy a foglalkozást folytatta, az 1913 : XIV. törvénycikk 51. §-a az elemi népiskola hatodik osztálya elvégzésének igazo­lása alól felmentette. Ugyané szabályt alkalmazza a törvényjavaslat az elemi népiskola negyedik osztálya elvégzésének igazolására. 2. Vannak oly állások ós foglalkozások, amelyek bár törvényben nin­csenek iskolai képzettséghez kötve, mégis szükségkép feltételezik a képzett­ségnek oly fokát, amely messze túlhaladja az elemi népiskola negyedik osz­tályának megfelelő képzettségét. Az ily állást betöltő vagy foglalkozást foly­taló egyéneket a törvényjavaslat az elemi népiskola negyedik osztálya sike­res elvégzésének igazolása alól szintén felmenti. 3. Igen sokan vannak, akik az elemi népiskola negyedik osztályának sikeres elvégzéséről szóló bizonyítványt felmutatni nem képesek, de más oly magasabb iskolai bizonyítvány birtokában vannak, amely az elemi népiskola negyedik osztályának sikeres elvégzését is kétségtelenné teszi annak követ­keztében, bogy e magasabb iskolára bocsátáshoz az elemi népiskola negye­dik osztályának sikeres elvégzése mindenesetre szükséges. Ily egyénektől felesleges volna az elemi népiskola negyedik osztályának sikeres elvégzéséről külön bizonyítványt kívánni. Ugyanez áll azokra, akik oly tanfolyam elvég­zését vagy látogatását, vagy oly vizsga letételét igazolják, amelyre csak

Next

/
Thumbnails
Contents