Főrendiházi irományok, 1910. XXV. kötet • 1597-1641. sz.
Irományszámok - 1910-1605
1605. szám. 129 de amidon emellé megcsinálták a tulajdon, jövedelem és foglalkozás cenzusát, ezt abban a feltevésben tették, hogy ezekről, »minthogy egy bizonyos vagyonnal vagy jövedelemmel bírnak, valószinűleg feltehető, hogy magukat némileg kiművelhették«. Idősb Andrássy Gyula gróf nyilatkozatából tudjuk, hogy az 1848. évi nemzedék az írás-olvasást nagyobb minősítésnek tekintette, mint az 1848. évi V. t.-c-ben megállapított cenzust. Láttuk azt is, hog}' a választójog kiterjesztésére irányuló mozgalmakban időnkint felcsillámlott az értelmiségi cenzus eszméje és az általános választójogért folytatott küzdelmek mindig megnyugvást találtak az írásolvasás tudásához kötött általános A'álasztójogban. De az írás-olvasás és az értelmiségi cenzas szerepe a választójog rendszerében természetesen aszerint változik, amiként alakul az ország népiskoláinak ügye és az írás-olvasás elterjedésének mértéke. Schwarcz Gyula, aki elméleti munkáiban és a képviselőházban a ,,kulturdemokrácia u tanait hirdette, 1872-ben az írás-olva tudásához kötött választójogot még úgy követeli, hogy ezen az alapon az 1848. évi V. t -c. cenzus-választói mellett az írni-olvasni tudók, mint a választók új csoportja, jussanak be a választók sorába. Hog} T an is gondolhatott volna az írás-olvasás tudására, mint általános kellékre, amidőn csak lS68-han iktattuk törvénybe az általános tankötelezettséget, » amidőn még Ötezer faluban nem volt iskola és íOO újonc közül 78, Erdélyben pláne 91, nem tudott írni. Ebben a korszakban talán a népiskolázás ügyének elmaradottsága adott különös varázst annak a rendszernek, amely a választójogot a népoktatással akarja összekapcsolni. Ez a gondolatmenet mintegy kristályosodva mutatkozik abban a levélben, amelyet Kossuth Lajos 1868. március 3-án épen Schwarcz Gyulához intézett, s amelyben egyebek között a k.">vetkezőket mondja: »Ami engem illet, én a demokrácia és közművelődés között a válbatlan összefüggést annyira lényegesnek tartom, hogy épen mert csak a demokrácia megerősödésével tudok hazánknak jövendőt Ígérni, azt óhajtanám, hogy az államszervezetben, a politikai institúciókon a közoktatásügy érdeke, ezen viszont a nemzet politikai érdekei egymásba fonódva, egy szakadatlan fonál gyanánt végigvonuljanak s egymást kölcsönösen elősegítsék és biztosítsák. Minő áldásos volna így a kölcsönös hatás a politikai institúció s közművelődés között! Nem mondom, hogy a tankötelezettség biztosításának egyéb módjait is mellőzni kellene, hanem meg vagyok győződve, hogy maga választói jognak az elemi tanfolyam végzettségéhez kötése, minden ellenszenv-ébresztés nélkül nagyobb sikerrel volna az elemi iskolába járás általánosítására, mint akármi kényszer tehetné. A második nemzedéknél már nem fordulna elő a kényszereszközök, bírságok, büntetések alkalmazásának •te. A törvény azon felséges előnnyel bírna, mellyel a természet törvényei bírnak, hogy magamagát végrehajtaná«. Midőn az 1896. évi, ismertetett képviselőházi vitában az általános választójog köve- már összekapcsolták az írás-olvasás tudásával, az analfabéták száma még mindig akkora volt, hogy e teltétel mellett a választójogot alig lehetett volna általánosnak mondani. Hiszen még 1900-ban is a 20 éven télül levő férfilakosságnak még mindig 34-37 -a nem todott írni-olvasni. Az 1910. évi népszámlálás adatai már kedvezőbb képet tárnak fel. A 4,251.000 huszonnégy éven felül levő férfilakosságból írnt-olvasni tud 3,019.000, vagyis 71*/,. A különböző korcsoportokban mutatkozó arányszámok azonban kétségtelenné teszik, hogy 7 esztendő óta az analfabéták száma épen úgy •kkent, miként számokban kimutathatóan apadt 1900. és 1910. között. Főrendi iromány. XXV. 191*3—1915. 17
