Főrendiházi irományok, 1910. XXIII. kötet • 1278-1439. sz.
Irományszámok - 1910-1324
1324 szám. Ifi7 jövedelem élvezetével kapcsolatos fokozott személyes szolgáltatási képességnek nagyobb mérvű megadóztatása, — niost, amikor a háború terhei állami bevételeinknek nagyarányú fokozását teszik szükségessé, nézetem szerint nem szabad kitérnünk a fundált jövedelmek nagyobb mérvű megadóztatása elől. Ezt legcélszerűbben kiegészítő vagyonadó behozatala útján vélem elérhetőnek. Volna ugyan még egy megoldás, jelesül a differenciális megadóztatás elemeit magába a jövedelemadóba bevinni. Ennek gyakorlati kivitele akkóp történhetnék meg, hogy az adókötelesnek jövedelemadó-alapjában benfoglalt fundált jövedelmét kellene erősebben, esetleg külön pótlékkal megadóztatni. Ez azonban az üzleti (üzemi) tőke magasabb kamatozásában kifejeződő egyéni szorgalomnak ós ügyességnek lenne sok esetben a fokozott 'uegadózása, ami nem felelne meg a kitűzött célnak, sőt azzal homlokegyenest ellenkeznék. Ennél sokkal helyesebb megoldás tehát a vagyonadónak Önálló adó alakjában való megalkotása. A vagyonadónak fent említett kiegyenlítő hatása megnyilvánul és folytatódik még azokban az esetekben is, midőn a jövedelemadó a tényleg meglevő adóerőt vagy egyáltalán nem, vagy nem kellőképen tudja utolérni. Ugyanis a jövedelemadóban az adóerőnek egyedüli mértéke a jövedelem. Ô mai modern vagyoni ós kereseti viszonyok mellett azonban a fél adóerejének nagyságát, vagyis teherbírási képességének fokát egyedül ós kizárólag a jövedelemből következtetve, minden egyes esetben megállapítani nem lehet; mert a gyakorlati élet azt igazolja, hogy ugyanakkora értékű vagyon okszerű és megfelelőleg kihasznált gazdálkodás mellett jóval nagyobb jöve''•'lmefc hoz az egyik adókötelesnél, mint a másiknál. Emellett a vagyon már Önmagában is adóerőt képvisel, mert tulajdonosának mozgási szabadságát, vállalkozási lehetpségót és hitelképességót emeli, végül nem hagyható figyeljen kívül az sem, hogy egyedül a jövedelem megadóztatása a használati v agyonban rejlő adóerőt gyakran érintetlenül hagyja, holott az osztó igazság megkívánja, hogy a közterhek viseléséből az ilyen adóerő is kivegye a részét. Fentebb már hangsúlyoztam, hogy a vagyonadónak behozatalát az a '^'í'ülmény is indokolja, hogy ugyanazon értékű vagyon az egyik adózónál u, hb, a másiknál pedig kevesebb jövedelmet hoz ós ennek következtében a Jövedelemadónak terhe visszásán alakul ki. Ez a visszás helyzet azonban llle g szembetűnőbbé lesz akkor, amidőn a nagy vagyonnal rendelkezők vagyonuk egy részét fényűzési célokra használják s ezt egyáltalában nem jövedeljneztetik. IIa valaha, úgy nézetem szerint a jelenlegi viszonyok között valóan nem szorul bővebb megokolásra az, hogy az ily módon befektetett vagyo,l,) '< is bevonassanak az állam fokozott szükségleteinek a kielégítésére. Mindezek az okok amellett bizonyítanak, hogy a jövedelemadónak ''"andósításával kapcsolatban a, jövedelemadó által előidézhető aránytalanS;, iiok ellensúlyozására időszerű a kiegyenlítő vagyonadónak a behozatala. . Annak az álláspontnak, hogy a javasolt vagyonadó jövedelemadónknak v,,,, '"ekti\•urna. legyen, természetes folyománya, hogy a javasolt vagyonadó. l °n)csak alapelveiben, de kivetésében ós kezelésében is lehetőleg simuljon a •'° v edelemadóra vonatkozólag fennálló törvényes rendelkezésekhez. Ezzel legj lJl M>'obl»részt kikerüljük azokat a nehézségeket is, melyek egy új adónem ^hozatalánál általában elkerülhetetlenek. Ezek után áttérek a javaslat egyes szakaszainak megokolására.
