Főrendiházi irományok, 1910. XXIII. kötet • 1278-1439. sz.
Irományszámok - 1910-1308
98 1308. szám. úgyis módjában van a kormánynak a szesztermelést megfelelően szabályozni, viszont nem lehetetlen, bogy a háború s az ezutáni események és közgazdasági fejlődés a szeszfogyasztás tekintetében ma még kellőleg megy nem ítélhető eltolódásokat fognak létrehozni, célszerűbbnek látszik az e törvényjavaslattal tervezett és fent elsősorban említett rendelkezés törvényerőre emelésével várni addig, amíg a háború lezajlása, után tisztán áll előttünk a helyzet, annyival is inkább, mert a szesz eladási módjának szabályozása ós a kincstári részesedés rendszerének kellő kiépítése mellett a szóbanforgó törvényjavaslat egyes más rendelkezései előreláthatólag mellőzhetők lesznek. A szesz eladási módjának állami szabályozása és az államkincstárnak a szesz eladási árában való részesedése tekintetében jelenleg ideiglenesen fennálló s a szesztermelés állami szabályozásával kapcsolatban megfelelően kiépítendő rendszert is csak a háború befejezte utáni időben vélném véglegesítendőnek, ezért most csak jelezni óhajtottam azokat az irányelveket, amelyek e tekintetben vezetnek, s megjegyzem, hogy az az egyetlen ellenvetés, amely talán e rendszer ellen felhozható, hogy ez által a kormánynak igen nagy belenyúlás engedtetik egy fontos termelési ág viszonyaiba, nézetem szerint szintén nem vezethet e rendszer elvetéséhez. Mert ha beismerem is, hogy ez a rendszer bizonyos belenyúlást kell, hogy engedjen a kormánynak a szesztermelés viszonyaiba, — mert a dolog természete szerint a törvény csak az alapelveket állapíthatja meg, de ilyen a gazdasági élet mindennapi jelenségeivel szorosan összefüggő téren, már csakis a gyors intézkedések szükségességére való tekintettel is, a kormányzatnak messzemenő intézkedési jogkör biztosítandó, — ezért kétségtelen, hogy ez a jogkör, amely e rendszer mellett a kormányra kell, hogy ruháztassók, messze mögötte van annak a jogkörnek, amely a kormányt megilletné akkor, ha e helyett a rendszer lielyett az állami egyedárúságnak bármelyik alakja, azaz az az intézmény hozatnék be, amelyet éppen ez a rendszer van hivatva pótolni. Ezekben csak tájékoztatni kívánván a törvényhozást arról, hogy minő alapokon vélem a szeszadó kérdését a háború befejezte utáni időben végleges jellegű intézkedésekkel megoldandónak, a jelen törvényjavaslattal csak a háború tartamára s azt követőleg hat hónapon át ideiglenesen érvényben álló rendszer kiegészítését célozom, amennyiben a javaslat 1. §-ában felhatalmazást kérek arra, hogy a szesznagykereskedők által eladott megadóztatott finomított szesz legmagasabb árát az eddigi 4 K helyett hektoliterfokonként legfeljebb 6 K-ban állapíthassam meg, mert a mai 4 K-ás ár sem a birodilmi tanácsban képviselt királyságokban és országokban érvényben levő szeszárnak, sein a nálunk érvényes rum- ós pálinkaáraknak meg nem felel. E felhatalmazással azonban legalább is addig, amíg ezt a viszonyok szükségessé nem teszik, teljes mórtékben élni nem kivánok s egyelőre mindössze az a szándékom, hogy a szeszárnak hektoliterfokonként 50 fillértől 1 koronáig terjedő emelésével megfelelően emeljem a kincstári részesedóst; ami mellett a jövő termelési időszak kezdetétől, azaz folyó évi szeptember 1-től fogva a termelési költségek és termelési viszonyok megfelelő figyelembevételével szándékozom újból megállapítani azt az összeget is, amelyet a szesz árából a szesztermelők ós szabadraktárak vállalkozói megtarthatnak, ügyanettől az időponttól kezdődő érvénnyel jó előre szabályozni szándékozom a rum- és likőrgyártást is oly módon, hogy a jövőben eleje vétessék annak, amit az idén tapasztaltunk, hogy tudniillik a szeszkinálat csekélysége folytán a szeszre nézve megállapított eladási árak a szesznek likőr, rum és más égetett szeszes italok neve alatt való forgalombahozatala révén játszat*
