Főrendiházi irományok, 1910. XXIII. kötet • 1278-1439. sz.
Irományszámok - 1910-1308
1308. szám. 97 törekvéseink az ország szesziparát s ezzel mezőgazdaságát életgyökereiben ne támadják meg. Egyszóval a szeszadóbevételek lehető legnagyobb kiaknázása, másrészt a szeszipari és azzal kapcsolatos mezőgazdasági érdekek kellő kielégítése oly feladatok elé állítanak, amelyek sokak nézete szerint talán csak a szeszegyedárúság behozatala által volnának megoldhatók, de amelyek nézetem szerint, az általunk ideiglenesen av háború tartamára bevezetett, gyakorlatilag immár bevált s a szerzett tapasztalatok alapján kiépítendő rendszerrel sokkal tökéletesebben lesznek megoldhatók. Mert ez a rendszer egyesíti magában az állami egyedárúság minden előnvét annak hátrányai nélkül. Ha vizsgáljuk azokat az okokat, amelyekkel az állami egyedárúságok ulvei közgazdasági és pénzügyi, szempontokból indokolják azt, hogy a fogyasztási adók, — amennyiben azoknak tétele bizonyos mértéket meghalad, — egyedárúsági alapon szedessenek be, úgy azt kell találnunk, hogy az egyedüli helytálló indok az, hogy az illető fogyasztási cikk belső értékéhez képest aránytalanul magas adók az illető cikk termelőire nézve oly bizonytalan helyzetet teremtenek, hogy vagy jogos üzleti érdekeik kielégítése van veszélyeztetve, vagy sikerül az őket fenyegető esélyek ellensúlyozása érdekében °lyan magas árakat fentartaniok, amelyek a fogyasztásnak a magas adótételek melletti további megterheltetését jelentik. Ezt van hivatva kiküszöbölni az állami egyedárúság. De ugyanez elérhető az eladásnak állami szabályozása s az államkincstárnak az eladási árban való részesedése által, ha ehhez a termelés megfelelő szabályozása is járul; s minden elérhető így anélkül, hogy az állam az illető fogyasztási cikk előállításával vagy forgalombahozatalával járó, esetleg nagymérvű kisajátítási ós befektetési költségekkel is kapcsolatos olyan teendőket vállalna niagára, amelyeket a magánosok mindig célszerűbben fognak elláthatni, mint az állam. A termelésnek bizonyos mértékig való állami szabályozása a szeszipar terén már ezidőszerint sem ismeretlen hazánkban. A kisebbik adótétel mellett termelhető szesz kontingentál;) sa, s az egyes szeszfőzdék között egyénenként való felosztása, amely rendszer 1888 óta áll fenn, nem egyéb mint ilyen szabályozás. S már a háborút megelőző időben kiderült, hogy főként a szesz* olvasztásnak a megállapított szeszkontingenssel szemben való lényeges emelkedése, e tekintetben további törvényes intézkedéseket tesz kívánatosakká. Kzért alkottatott az 1913: XXIV t.-c, amely fogyasztási adó alá eső új 'pari szeszfőzdék üzembehelyezését eltiltotta, s az e téren szükséges további intézkedések felismerése indított arra, hogy az 1914. óv június havában törvényjavaslatot terjesztettem alkotmányos tárgyalás végett az országgyűlés elé, a szeszadóra vonatkozó némely törvényes határozmányok módosítása tárgyában. E törvényjavaslatnak a szesztermelés szabályozására vonatkozó rendelkezései részben arra vonatkoztak, hogy megállapíttatott volna a fogyasztási adó alá eső ipari szeszfőzdék által termelési időszakonként a vámvonalon belül való területre elszállítható szeszmennyiség, és hogy kontingenssel nem biró új mezőgazdasági szeszfőzdék a jövőben csak külön engedély alapján lettek volna létesíthetők. E törvényjavaslat törvényerőre emelkedése a közbejött világháború folytán elmaradt, s bár annak ezeket az alapvető rendelkezéseit változatlanul helyeseknek s a jövőbon törvényerőre emelendőnek tartom, másrészt abban a nézetben vagyok, hogy tekintettel arra, hogy e törvényjavaslat eddig törvényerőre nem emelkedett, s hogy tekintettel arra, hogy a háború alatt a kivételes törvények által adott felhatalmazás alapján Főrendi Iromány. XXIII. 1910—1915. 13
