Főrendiházi irományok, 1910. XXI. kötet • 1019-1155. sz.
Irományszámok - 1910-1040
Í040. szám. A 4. §-hoz. A javaslat 4. §-a azt a kérdést oldja meg, milyen hatása van a már megnyílt és esetleg már meg is állapított ellátásokra annak a körülménynek, ha az intézeti tag a lajstromból való törlése után elveszti magyar állampolgárságát vagy a bűntető vagy a fegyelmi bíróság őt utólag az ügyvédségtől elmozdításra ítéli. Ha az intézeti tag akkor veszti el magyar állampolgárságát vagy akkor ítéli a bíróság őt elmozdításra, amikor még az intézettől járó ellátás igénybevétele végett az ügyvédi lajstromból törölve nem lett, ez, minthogy az állampolgárság elvesztése és a bírói ítélet következtében őt hivatalból kell a lajstromból törölni, mind reá, mind családtagjaira is szükségképen azzal a következménnyel jár, hogy az intézettel szemben is minden ellátási igényük megszűnik, mert az ellátásnak feltétele az, hogy a tag a lajstromból az ellátás végett töröltessék, ami ilyen esetben már nem lehetséges. Nyilvánvalóan visszás lenne az, ha olyan esetben, amidőn a tagnak sikerült az intézeti ellátás igénybevétele végett töröltetni magát, még mielőtt az állampolgárság elvesztése okából vagy a büntető vagy fegyelmi bírósági ítélet alapján törölték volna, ellátási igényére az utóbbi tényeknek többé semmi kihatása sem lehetne. Minthogy ebben az irányban az 1908 : XL. t.-c. kifejezetten nem rendelkezik, kívánatos ezt a kérdést megfelelő kiegészítő rendelkezéssel megoldani. Ami első sorban az állampolgárság elvesztésének esetét illeti, e részben a javaslat abból indul ki, hogy a kizárólag magyar állampolgárok által fenntartott s most már jelentékeny összegű államsegéllyel is támogatott humanitárius intézetet nem lehet olyan volt ügyvédek gyámolítására kötelezni, akik — habár csak az ügyvédkedés abbanhagyása után — az őket a magyar államhoz fűző legbensőbb köteléküket, az állampolgári viszonyt felbontották s netalán egy ellenséges állam kötelékébe léptek. Igaz ugyan, hogy a munkaképtelenség esetében nyújtandó ellátás a tag által viselt intézeti járulékok ellenértéke gyanánt is tekinthető, ámde az intézet ezt a szolgáltatást csupán a többi ügyvédek hozzájárulásának segélyével képes teljesíteni és így a hazafias érzületéről ismert ügyvédi kar közórzésével juthatna az intézet ellentétbe, ha az ellátást ilyen esetekben is feltétlenül köteles lenne nyújtani. Azért is a javaslat az állampolgárság elvesztésének esetére vonatkozólag akként rendelkezik, hogy az ilyen tag elveszti az intézettől saját személyét illetőleg járó ellátási igényét. Az állampolgárság elvesztése ellenben nem hat ki a családtagok ellátási igényeire, nem hat ki akkor sem, ha nemcsak az intézeti tag, hanem ők maguk is elvesztették állampolgárságukat, mert állampolgárságuk változása, sok esetben nem önkéntes elhatározásuknak következménye, s egyébként is az az ügyvédi kar közérzületét kevósbbé sértheti, semhogy a rájuk nézve tisztán humanitárius jellegű ellátás élvezetének megszüntetése velük szemben ebből az okból igazoît lenne. Ami pedig másodsorban az ügyvédségnek büntető vagy fegyelmi ítéleten alapuló elvesztését illeti, erre nézve a javaslat azt az álláspontot fogadta el, hogy az intézettől járó ellátási igényre csakis oly cselekmény miatt történt elítélésnek legyen kihatása, amelyet a tag még intézeti tagságának ideje alatt, tehát törlése előtt követett el s ebben az esetben is szintén csupán magát a vétkes tagot sújtsa ez a következmény, az ártatlan családtagokat megillető ellátási igény érintése nélkül. A fentebb érintett szempontok ugyanis e részben csak azt követelik, hogy az intézet tagjának intézeti Főrendi iromány. XXI. 1910—1915. 4
