Főrendiházi irományok, 1910. XVII. kötet • 843-886. sz.
Irományszámok - 1910-873
422 873. szám így a közös magyar országgyűlés képviselőházának teljes létszáma 1 a parlamenti refom életbelépése után (435 + 42 =) 477-et fog tenni. A törvényjavaslat 1. §-a megállapítja továbbá külön-külön mindegyik vármegyei és városi törvényhatóság kerületeinek számát, s névszerint megjelöli mindegyik vármegyei kerület székhelyét. Már az általános Indokolás során alkalmam volt részletesen kiterjeszkedni azokra az alapelvekre s azokra a fontosabb szempontokra, amelyek az egyes törvényhatóságok kerületei számának javaslatbahozatalánál kiindulásul és irányításul szolgállak. K/eket a különféle szempontokat, illetőleg tényezőket az Indokolás 8. szánni melléklete számszerűleg is szemlélhetövé teszi. Az első lényezö a népesség száma, illetőleg az, hogy a népesség számával aránylagosan a kerületek összes számából mennyi illetné meg a törvényhatóságot. A második szám azt mutatja, hogy a kulturális fejlettség mekkora jogcímet adhat az illető törvényhatóság lakóinak a választókerületekben való részesedéshez, s ezt annak a kiszámításával közelíthetjük meg leginkább, hogy az irni-olvasni tudók aiányáhan osztjuk szét a kerületeket. A következő tényező a gazdasági erők egyensúlyának mérlegelése (az 1911-ben kirótt állami egyenes adók alapján.) Ha még az 1913: XIV. t.-c. értelmében választói jogosultsággal birok száma szerint is megállapítunk bizonyos részesedési kulcsot, végül ha a statusquo méltányolhatása érdekéhen kombinációba vonjuk a választókerületek eddigi számát is: akkor figyelembe vettünk minden oly tényezőt, amelynek hatása számszerűleg mérlegelhető, s ezek számtani átlaga már nyújt némi támpontot abban a tekintetben, hogy az egyes törvényhatóságokat indokoltan hány választókerület illetheti meg. Ismételnem kell azonban, hogy ez az átlag csak a számszerűleg érzékithetö tényezők egyensúlyának az eredménye, s ép ennélfogva — bár kiindulásul ezt az átlagot vettem s ezt igyekeztem első sorban érvényesíteni — itt-ott egyéb, számszerűleg kevésbbé megrögzíthető, de szintén jelentős szempontok miatt némileg el kellett ettől térnem, amint ezt az alábbiakban esetröl-esetre lesz szerencsém előadni. Mielőtt az egyes törvényhatóságok választókerületei tervezett számának közelebbi indokolására áttérnék, a Királyhágón túli országrészről kívánok még külön megemlékezni. Az idevonatkozó statisztikai táblázatból is kitűnik, hogy a beosztási tervezet az erdélyrészi vármegyéket — ha csupán a lakosságnak, különösen pedig a választóknak számát tekintjük — bizonyos kedvező elbánásban részesiti. Ennek azonban mélyebben járó oka van. Az erdélyi országrésznek történelmünk egész folyamán birt kiváló fontosságát, — amely Erdély önállósága idején különösen nagyra emelkedett — az 1848. évi törvényhozás is méltányolta azzal, hogy a képviselők számának megállapításánál Erdélynek nagyobb súlyt biztosított, mint amennyi a számtani arány szerint megillette volna. Ez országrészben tehát a kerületek száma, az ország többi részeihez képest, állandóan nagy volt, választóinak száma pedig a magas cenzus folytán még sokkal kevesebb, ugy, hogy a legkisebb kerületek épen erdélyiek voltak. Vagyoni és kulturális tekintetben az erdélyi részek lakossága annyira kedvezőtlen helyzetben van, hogy választóinak száma, amely eddig rendkívül csekély volt, a választói jogosultság uj megállapítása alkalmából történő nagy emelkedés mellett is még mindig kevesebb lesz, mint egyebütt az országban. A Királyhágón túli országrész tehát — ha ugyanabban az elbánásban akarnók részesíteni, mint az ország többi részeit x — választókerületeinek számában oly nagy visszaesést szenvedne, amely szinte jogfosztás számba menne, s e történelmi tradíciókban gazdag terület igazságtalan háttérbe szorítását jelentené.
