Főrendiházi irományok, 1910. XVII. kötet • 843-886. sz.

Irományszámok - 1910-873

873. szsám. 419 . III. "•.**' A választókerületek megosztásának az egyes töi véni)^hatóságokon belül nagyrészt ugyanazon szempontok szerint kell történnie, mint amelyüket föntebb az egyes tör­vényhatóságokra eső kerületek számának megállapítása tekintetében kiemeltem. Ügyelni kell tehát egyfelől arra. hogy az egyes kerületek a népesség száma, s a választók száma tekintetében lehetőleg arányosak legyenek ; de figyelni kell másfelöl arra is, hogy a magasabb kultúra s az emelkedettebb gazdasági jólét, különösen városainknak mind jobban növekedő jelentősége kellőképen mérlegeltessék ; nem téveszthető végül szem elől az eddigi állapot sem, mert lehetőleg kimélni kell a fentebb ismertetett indokokból azokat az elemekei, amelyek az eddigi választójogi törvények alapján politikai súlylyal s választójoguk hosszú gyakorlatából folyólag bizonyos politikai iskolázottsággal is birtak. A választói jogosultság nagymértékű kiter­jesztése következtében arról természetesen sző sem lehet, hogy ezek az elemek eddigi politikai súlyukat teljes mértékben megtarthassák. Mindenesetre tért fognak vesziteni, némely helyen nagyon is jelentékeny mértékben. A kerületek megalakí­tásánál inkább csak arra kell ügyelni, hogy az érvényesülés lehetősége egészen el ne zárassék előlük, s a politikai szereplés tekintetében teljesen háttérbe ne szoruljanak. Az a látszólagos aránytalanság tehát, amely egyes törvényhatóságok határán belül a kerületek nagysága tekintetében elkerülhetetlenül mutatkozni fog, e három szempont arányos érvényesítéséből ered. Igyekezni kell arra is, hogy a választókerületek területileg összefüggő egészet alkossanak. Távolról sem annyira lényeges ' szempont ugyan ez jövőre, mint volt eddig, mert hiszen az uj választási rend szerint a választónak nem kell beutaznia a kerület székhelyére, hanem lakóhelyéhez közel, a szavazókör székhelyén gyako­rolhatja választói jogát, s igy a területi tagoltság különösebb zavarokat a választói eljárás folyamán nem okozhatna; mégis abból a törekvésből, hogy egy-egy választó­kerületben minél inkább homogén elemek kerüljenek össze, lehetőleg olyanok, akik részben eddig is együtt gyakorolták választói jogukat, szükségképen következik, hogy a területi összefüggés megőrzésére nagy súlyt kell helyeznünk. Kivétel ebben a tekintetben oly esetekben indokolt, amikor a járási vagy kör­jegyzői beosztás épségben tartása kívánta meg a választókerület területi össze­függésének némi megszakítását, vagy pedig oly esetekben, amikor épen az egy kerületbe csoportosítandó elemek homogenitásának megőrzése érdekében kell a terü­leti összefüggést megszakítani, pl. amikor rendezett tanácsú városok együtt alkotnak egy kerületet, amely esetben természetesen a szoros területi összefüggés megszakad. Az e városokat környező vidék azonban már ismét összefüggően alkothat egy kerü­letet. Magától értetődik, hogy a törvényhatósági városoknak, valamint a magukban külön kerületet alkotó r. t. városoknak kerületei egyebütt is csak a közvetlen környező vidék területéből kiszaldtva alakithatók meg, a területi összefüggésnek ilyen értelmű megszakítása azonban az'eddigi választókerületi beosztásban is rendszeres volt. Hogy a területi Összefüggés nem jelenthet mindig szabályos alakú kerületeket, az önként érthető ; a geometriai kerekdedség azonban sokkal alárendeltebb tényező, mint azok a szempontok, amelyek a lehetőleg azonos összetételű elemeket kívánják egy kerületbe csoportosítani. Területi egyformaságot különben annál kevésbbé lehet elérni a választókerületek megalakításánál, mert a népesség sűrűsége vidékenkint rendkívül különböző. Az észak­keleti, keleti és délkeleti határhegységekben, valamint a Királyhágó vonalán hatalmas kiterjedésű lakatlan területek, havasok stb. vannak. Természetes, hogy azok a választókerületek, amelyek e néptelen vidékeket foglalják magukba, külső alakjukban sokkalta nagyobbak lesznek, mint azok, amelyek területére sürü lakosságú vidékek 53*

Next

/
Thumbnails
Contents