Főrendiházi irományok, 1910. XVII. kötet • 843-886. sz.
Irományszámok - 1910-870
870. szám. 147 tán az olvasó közönség szemében a szerkesztő a közleménnyel azonosítja magát; tetézi a cselekmény bűnösségét. Az időszaki lap, a maga állandóságával, a közönség előtt kivívott tekintélyével hatályossá teszi a cikk megírásával célzott eredményt és sokkal erőteljesebben terieszti a bűnös tartalmú közleményt, mint ahogy azt egyébként terjeszteni lehetne. A társadalmi óleb ily állandó szervének nyilvánosan szereplő vezetőjét nem lehet fontos nemzeti és társadalmi érdekek veszélyeztetése nélkül felmenteni az alól a kötelesség alól, hogy a tekintélye alatt megjelenő lapot bűncselekmények elkövetésére felhasználni könnyelműen ne engedje ; nem volna helyes őt feljogosítani, hogy tudatosan büntetlenül támadja, bár mások tollával, a közönség előtt napról napra a jogilag védett érdekeket. A szerkesztő az, aki közleményeivel a közönséghez férkőzni, a jogsérelmet így elkövetni kívánja; tehát a közleményekért felelős is. A javaslat nem tette magáévá az így megokolt álláspontot. Nem lehet szemet hunyni a sajtó szabadságának ama fontos érdeke előtt, hogy a felelősség viselésére minden tekintetben alkalmas szerzők a szerkesztő cenzúrája nélkül, saját felelősségükre fordulhassanak időszaki lapok hasábjain a nagyközönséghez; s hogy nem szabad a szerkesztőt a közlemények behatóbb, mélyebb bírálatára, azok tanulmányozására, a benne foglalt tények igazságának kutatására kötelezni oly esetekben, mikor a szerző közleményéért helyt állni kész. Ily nagy feladat teljesítésére a szerkesztőnek sem eszközei nincsenek, sem ideje nincs, tehát e feladat teljesítése egyrészt fikció, másrészt veszélyezteti a sajtó szabadságát. A közleményt, az alapjául szolgáló tényekkel ós a megírásánál irányadó okokkal rendszerint csak a szerző ismeri. Mellette tehát a szerkesztő, bármily fontos szerepet játszik, a sajtójogi felelősség tekintetében csak másodsorban jöhet számba. A javaslat ehhez képest nem követi a francia sajtójog felelősségi rendszerét és sem a felelősség előterébe nem állítja a szerkesztőt, sem azt a szerzővel együtt kollektiv felelősségre nem vonja. A szerkesztő felelőssége csak másodlagos; feltétele rendszerint az, hogy a szerzőt büntetőjogi felelősségre vonni ne lehessen. (Ennek a jogszabálynak az indokolását lásd alább 6. alatt.) A szerzőtárs felelősségére vonatkozóan előadottakból azonban következik, hogy a javaslat a kollektiv felelősségtől teljesen még sem zárkózik el; de azt azokra az esetekre korlátozza, amikor a szerkesztő (vagy kiadó) szerzőtársi viszonya, tehát a bűncselekmény elkövetésében tudatos részessége bizonyítható. 5. Felmerült az a kívánság is, hogy a szerzőtársi viszonyban álló személyek felelőssége csak a nem politikai jellegű, közönséges bűncselekményeknél (rágalmazás stb.) állapíttassók meg, a politikai jellegű bűncselekményeknél azonban csak a »szerző« legyen felelős. Bárha azokat a közszabadsági tekinteteket, amelyek ezt az indítványt előtérbe állítják, figyelmen kívül hagyni nem lehet, a javaslat a felelősségi rendszernek így kontemplált kettéosztását mégsem fogadja el. Eltekintve mindazoktól az okoktól, amelyek a szerzőtársak büntetése mellett felhozhatók (1. fentebb), a kettéosztást azért sem lehet igazolni, mert jogegyenlőtlenséghez vezet, és — figyelemmel arra, hogy a politikai ós a nem politikai jellegű sajtóperek szigorú elhatárolása szinte lehetetlen — súlyos természetű és káros kihatású jogbizonytalanságot is eredményezhet. 6. A javaslat 34. §-a szerint a sajtójogi felelősség második fokozatán nem időszaki lapoknál s az időszaki lapok nyílttéri közleményeinél ós hirde19*
