Főrendiházi irományok, 1910. XVI. kötet • 751-842. sz.

Irományszámok - 1910-822

I 822. szám. 525 A szabadkai teherpályaudvar ugyanis ezidő szerint csak 1.000—1.200'Kocsi befogadására és feldolgozására van berendezve, holott az erősebb forgalom időszakában 1,800 kocsi fut be az állomásba és miután azokat jelenlegi ! berendezése mellett feldolgozni nem képes, ezáltal természetesen torlódások keletkeznek, "" ~' A tervezett bővitéstől a helyzet javulását várom. * i • < '• Soltvadkert—Tázlár, Kiskunhalas és Kisszállás állomások bővitése, < ~_j ' Az első és utolsó helyen emiitett állomáson az első raktári vágány állandóan el van foglalva kocsikkal, a vonatforgalmat tehát ugy ezen állomásokon, mint Kiskunhalas állomáson is, két vágányon kell lebonyolítani, holott menetrend szerint is vannak hármas vonattalálkozások. Élénkebb vonatforgalom idején késéseket és vonattorlódásokat j idéz elő a vágány hiány, melyen még egy vágány létesitése által kivánok segíteni, Bácsfeketehegy és Ókér állomások bővítésére 185,000 K és 175.000 K együttvéve tehát 360.000 K szük­séges, amiből az 1914, év első felére I-ső részletként 80,000 Kt irányozok elő, Báes feketehegy en ugyanis csak három forgalmi vágány van és abból egy vágány igen gyakran a helyi érdekű vasút vonalára átmenő kocsikkal van elfoglalva. A fenmaradó két vágányon kell a napjában többször ismét lödő hármas, sőt négyes vonattalálkozásokat lebonyolítani, ami amellett, hogy veszélyes, gyakran keresztül sem vihető és állandó vonatkésést okoz. A helyzet javítására fog szolgálni az V-ik vágány megépítése, amit sürgősen létesítendőnek tartok, Okér állomáson IV-ik vágány építése szükséges, mert ez az állomás ugyanazokkal a nehézségekkel küzd, mint a melyeket fentebb Soltvadkert—Tázlár és Kisszállás állomásokra vonatkozólag felemlítettem, Ujverbász állomás bővitése, tekintettel arra, hogy ott czukorgyár létesült, mely üzemét 1913, év folyamán megnyitotta, el nem odázható. A bővítés költsége 583,000 Kval van megállapítva, amiből ezúttal 70,000 K részösz­Sz eget irányozok elő. Adonypusztaszaboles állomás a kelenföld-adonypusztaszabolcsi II, vágány létesítésével kapcsolatosan már bővíttetett ugyan, de az állomás teljesítő képességét még fokozni kell az által, hogy a Fiume felőli oldalon, hasonlóan a Budapest felőli oldalhoz, egy 400 méter hosszú kihúzó vágány létesíttessék, melyen a fővonal forgalmától íüggel­tenül állandó tolatást lehessen végezni. Eme kihúzó vágány létesitése és ezzel kapcsolatban a vágányzatnak némi átalakítása már abból a szem­pontból is szükséges, hogy a Székesfehérvár—paksi vonalnak, valamint az adonypusztaszaboles—tapolczai vonalnak szerelvényei és az előbb emiitett vonal vegyes vonatai akadálytalanul legyenek rendezhetők, vagy megfordíthatok. Adonypusztaszaboles állomás a Székesfehérvár—paksi vonalra nézve fejállomás, a tapolczai vonal tehervonatai részére üedig végállomás. Az állomás vonatforgalma jelentősen gyarapodott. Az 1910. évben az őszi évszak alkalmával naponta átlag °7, az 1911. év őszén naponta átlag 66 vonat közlekedett, míg az 1912. évi őszi időszakban már naponta átlag 100 volt a vonatok száma, ugy hogy a forgalom az 1910. évihez képest mintegy 75%-al emelkedett. A befutott kocsikra vonatkozólag ugyanolyan százalékos emelkedés állapítható meg, A kavicsvonatokat és a személyvonatokat nem számítva, 1910. évi októberben naponta átlag 158 kocsi, 1912. évi októberben pedig átlag már 270 oly kocsi futott be az állomásra, amelyek a budapesti, a fiumei, a paksi es a tapolczai irányok felé voltak rendezendők. A rendezés a vonatok be- és kihaladását akadályozza és megfordítva a vonatok menesztése vagy fogadása ^almával a tolatás időnként megakad és hosszadalmassá válik. E helyzeten a kihúzó vágány gyökeresen fog segíteni. Az 1914. év első felében végrehajtandó munkákra 60.000 Kt irányozok elő. Szentlőrincz állomás bővítésére az 1912. évi XLVII. t.-c. alapján nyert hitelből 45.000 K, az 1913. évi költségvetés keretében pedig 75.000 K fordíttatott. Előbbi költség terhére, mint legsürgősebb munka, egy uj átmenő vágány fektettetett és a gabonaszin meg­hosszabbíttatott. Utóbbiból a vágányzat részben való fejlesztése végeztetett, illetőleg a rövid vágányok egy n Meghosszabbíttatott. Hátra van még a vágányzat fejlesztésének teljes befejezése és a szűk felvételi épületnek megfelelő kibővitc-c, a niire, figyelembe véve a pécs—barcsi vasúttársaság szerződéses költségrészesedését, még mintegy 75.000 K szükséges. E költségek első részleteként az 1914. év első felére 20.000 Kt irányoztam elő. Zichyujfalu és Seregélyes állomásokon a vágányzat bővítendő arra való tekintettel, hogy a kőforgalom idején Naponta 25—32 vonat közlekedik, a mely forgalomra a jelenlegi vágányzat elégtelen. E célra 50.000 Kt irányoztam elő. A Székesfehérvár—celldömölki vonal Boba, Várpalota, Hajmáskér és Ajka állomási kezelési vágányainak 120 tengelyes vonatok befogadására való meghosszabbítására, továbbá Jutás állomás elkerülhetetlen bővítésére első részletként 100.000 Kt irányozok elő.

Next

/
Thumbnails
Contents