Főrendiházi irományok, 1910. XIV. kötet • 615-697. sz.
Irományszámok - 1910-636
64 630. szám. rozza meg és a minisztériumot ruházza fel azzal a jogkörrel, hogy a meghatározott számon belül akkor és annyi járásbíróságot állítson fel, amikor és amennyi szükségesnek mutatkozik. Magától értetődik, hogy a minisztérium az e §. alapján felállított járásbíróságok számát csökkentheti is, de e csökkentésben a járásbíróságoknak a §-ban idézett törvényekkel megállapított számát nem hagyhatja figyelmen kívül, vagyis háromszáznyolcvanöt járásbíróságból csak úgy szüntethet meg, ha egyúttal másikat felállít. A kir. járásbíróságok székhelyének és területének megállapítását már az 1890 : XXIX. törvénycikk 2. §-a is a minisztérium jogkörébe utalta, amely rendelkezés a gyakorlati élet követelményeit teljesen kielégítvén, továbbra is fenntartandó volna. A 4. §. az ítólőbíráknak a jelen törvényen alapuló szervezeti változások következtében szükséges áthelyezhetőségéről rendelkezik. Szükséges ilyen rendelkezés azokra az ítélőbírákra nézve, akik oly járásbíróságnál működnek, amelynek területéből az új járásbíróság alakul, továbbá ott is, ahol a járásbíróság és területe más járásbírósághoz csatoltatik. Ellenben nincs szükség áthelyezésre akkor, ha a járásbíróságnak csak a székhelye változik meg, területe ellenben változatlan marad, mert a székhely változásával az ítélőbírónak az illető járásbírósághoz tartozósága nem szűnik meg, ez a változás tehát az ő elmozdíthatatlanságát nem érinti. Az áthelyezhetőséget ily esetekre azért kell törvényben kimondani, mert az 1871 : IX. t.-c. 1. §-ának a) pontja a bírósági szervezet változása alapján csak akkor engedi meg a bírónak hivatalból áthelyezését, ha a bírósági szervezetben törvényhozási intézkedés folytán történt változás, ezt a törvényszakaszt tehát nem lehetne alkalmazni a jelen törvény 3. §ának esetére, amikor a bírósági szervezet változása nem törvényhozási, hanem minisztériumi intézkedés folytán történik. Ellenben az 1. §. értelmében megszűnt budapesti kerületi járásbíróságok ítélőbíráira nézve ilyen rendelkezést nem kell a jelen törvénybe felvenni, mert ezeknek a járásbíróságoknak a megszüntetését a jelen törvény 1. §-a, tehát törvényhozási intézkedés mondja ki, ítélobíráikat tehát már az 1871 : IX. t.-c. 1. §-ának a) pontja alapján át lehet helyezni. A netán szükségessé váló kényszeráthelyezós biztosítására szolgál az a rendelkezés, hogy az áthelyezést el nem fogadó vagy az új állását elfoglalni nem akaró bíró állásáról lemondottnak tekintetik. Nehogy azonban ez a rendelkezés arra a félreértésre szolgáltasson alapot, mintha az ily bíró állását minden ellátási igény nélkül elvesztené, indokolt annak is kifejezést adni, hogy ha az illető ítélőbírónak ellátásra igénye van, ez az igénye érintetlenül marad. Ehhez hasonló rendelkezés van a kir. ítélőtáblák szervezéséről szóló 1890 : XXV. t.-c. 20. §ában, valamint a polgári perrendtartás életbelépéséről szóló 1912 : LIV: t.-c. 83. §-ában is. A javaslat 4. §-ának szóbanforgó rendelkezése különben az 1869 : IV. t.-c.l6. és az 1871 : IX. t.-c. 1. §-ával is összhangban van. A javaslat 5. §-át a következőkben van szerencsém megokolni: A kir. Kúria hátraléka a polgári ügyekben ijesztő módon szaporodik ; a polgári ügyek hátraléka 1912. év végén 4.047 volt ós minthogy a hátralék évről-évre állandóan nő, minthogy egyrészt az utolsó óv gazdasági viszonyainak rosszabbodása, másrészt pedig az alsóbiróságoknak nagyobb erőkifejtése a polgári ügyek tömegét a kir. Kúrián a legközelebbi években a rendesnél is nagyobb mértékben növeli, feltétlenül bizonyos, hogy a kir. Kúria polgári ügyeinek a hátraléka a mai személyzet mellett az 1913. óv végén