Főrendiházi irományok, 1910. XIV. kötet • 615-697. sz.
Irományszámok - 1910-637
110 037. szám. l'État) kell elhelyezni; hasonló rendelkezést már az 1866. évi március 6-iki törvény is tartalmazott. A törvény rendelkezése szerint a tizenhárom évnél fiatalabbakat az intézetben az idősebbektől szigorúan elválasztják. Az 1912. évi új gyermekvédelmi törvény 13. cikke a fiatalkorú csavargók ellen szintén külön elbánást állapit meg. Az 1901. évi norvég törvény szerint tizenhat évnél fiatalabbakat dologházba egyáltalában nem lehet beutalni ; tizenhat és tizennyolc év közöttieket pedig csak akkor, ha egyidejűleg, vagy már előbb, pénzbüntetésnél súlyosabb büntetésre ítélték őket. A fiatalkorúak befogadására javítóintézet szolgál 3. Mindezeknek s az ezekhez hasonló rendelkezéseknek alapjául egyfelől az a megfontolás szolgál, hogy a fiatalkorúak nevelésénél az ő fejlődésképességükre tekintettel egészen más szempontok irányadók, mint a felnőtt s nagyobbrészt már minden belső fejlődésre képtelen munkakerülőknél; másfelől az a körülmény, hogy a fiatalkorúakat a felnőtt bűntettesektől és munkakerülőktől mindig a legszigorúbban el kell különíteni. Miután a Bn. lehetővé teszi, hogy a munkakerülő fiatalkorúakkal szemben, illetőleg az ő érdekükben a bíróság megfelelő nevelő rendszabályok alkalmazását rendelje el, teljesen kielégítő, ha e javaslatnak csak azok a rendelke zései nyernek a fiatalkorúakra is alkalmazást, amelyek a munkakerülés bűncselekményének fogalmát ós minősítését (1—4. §-ok) meghatározzák. A fiatalkorúaknál a javítónevelósnek jut az a szerep, a mely a felnőtteknél a dologházra vár. Ha azonban a fiatalkorú az Ítélethozatalakor tizennyolcadik óvót már betöltötte, nincs többé ok arra, hogy a dologháztól távoltartassók. A 9. §.-hoz 1. A javaslat 9. §.-a a Kbtk. 70. §.-ának megfelelő rendelkezést vesz fel azzal a módosítással, hogy nem kivánja meg a munkakerülőknek illetőségük helyére toloncolását. Az illetőségi hely megállapítása ugyanis gyakran szerfelett hosszú időt vesz igénybe, amely alatt az elítélteket a mai gyakorlat a törvény rendelkezésének való érvény szerzése érdekében szabadságuktól megfosztja. Miután arra semmiféle kényszerítő szabály nincs, hogy az illetőségi helyére toloncolt e községet el ne hagyhassa, az egész fentebb érintett eljárás céltalan, Az illetőségi helyre utalás helyett tehát a 9. §. azt rendeli, hogy az 1—7. §. alapján elítéltet a büntetésen felül, ha belföldi, oly községből, amely nem illetőségi helye, meghatározott időre ki lehet tiltani. 2. Megfontolás tárgya volt, nem kellene-e az olasz büntetőjogban ismeretes és ennek nyomán az irodalom egy részében is melegen ajánlott kényszerlakóhely (domicilio coatto) intézményével kísérletet tenni. A javaslat azonban ezen intézmény behozatalát mellőzi. Nem lehet ugyanis elzárkózni attól, hogy egy veszélyes munkakerülő tartózkodása egy községre sem lesz kívánatos s a bíróságnak minden intézkedését, amelylyel egy munkakerülőt valamely községbe utal, az illető község ellenszenvvel fogja fogadni. Másfelől egy ily intézkedés a keresetforrások keresésétől is elzárhatja az elítéltet, ami e javaslat alapeszméjével ellenkeznék. Vannak tekintélyes férfiak, akik még a nagy városokból való kitiltást is veszedelmesnek tartják ; mert sokan a vidéken megfelelő foglalkozáshoz jutni nem tudnak, míg a városokban ez számukra könnyen biztosítható.
